Jelenlegi hely

Broslevel

/ Burovincz Laura /
burovincz.laura képe
A Broslevel együttes pont egy éve alakult a Füleki Gimnáziumban. Tavaly szeptembertől én vettem a át az énekórákat - mivel nincs énekszakos tanár az intézménybe - és iskolarendszer szerint tanítottam két osztályt. Elég hamar kiderült, hogy sok a zeneileg (is) tehetséges gyerek, akiknek többnyire eddig eszébe sem jutott hogy zenélni milyen jó dolog, mármint csak vágyakozva néztek arra, aki tudott valamilyen hangszeren, de nem gondolták, hogy ez számukra is elérhető.
BroslevelBroslevelBroslevel

Én az órákra mindig hoztam hangszert, így jutott eszükbe hogy szívesen megtanulnának gitározni, hegedülni, furulyázni…

Akkor egy délután nekiláttunk. Innen-onnan mindenki szerezett magának hangszert, majd 2015. novemberében elkezdődtek a gitárórák. Ezt a szülők nagy örömmel fogadták, ami hatására elkezdtek szaporodni a gitárok, és lassan egyre több gyerek kapcsolódott be a zeneoktatásba. Akkora volt a lendület, hogy egy hónap múlva már fel is léptünk az iskolai Karácsonyi műsoron. Persze nagy sikerünk volt, és ekkor határoztuk el, hogy a magunk örömén túl a közösség szolgálatába is szánjuk állítani ezt a formációt.

Így következtek a rendszeres hetenkénti próbák, majd a fellépések. Március 15-én már önálló műsorral léptünk fel a Katolikus templomban, a Mocsáry Lajos Alapiskolában és a Gimnáziumban. Áprilisban a Tompa Mihály Verséneklő Versenyen is elindultunk, ahol dicséretben részesültünk, és ezüst sávos minősítést kaptunk. Ami csodálatos élmény volt, és nem maga a verseny, hanem hogy miután lejátszottunk a színpadon, kimentünk a főtérre, és örömzenéltünk, énekeltünk, táncoltunk, muzsikáltunk a városnak. 

Innentől fogva már szinte minden városi kulturális rendezvényen megjelentünk.

Ami külön érdekessége a csoportnak, hogy nemcsak zenében tehetségesek a gyerekek ( mert az meg kell említenem, hogy 11 és 13 év közötti gyerekekkel kezdtem a munkát) hanem versírásban is. Így alakult, hogy igazából egyből saját zenei profilunk alakult ki, mivel mind a verseket, mind pedig a zenét a gyerekekkel együtt szerezzük, írjuk, alkotótársaim a folyamatban. Így az ő gondolataik is megnyilvánulhatnak, sajátjuknak érzik a zenét, így még kedvesebb nekik ez a közös munka.

A gitár mellett zongora, fuvola, furulya, hegedű, kahon, és cselló is van, valamennyit én tanítom.  

Az elmúlt év alatt több összpontosító alkalmat is tartottunk a Magyar Közösségi Házban, egész nap zenéltünk, énekeltünk, én főztem rájuk, sőt, alkalomadtán ott is aludtunk együtt.

Tavasszal a Magyar Költészet napján az egész városra kiterjedő zenélős akciót tartottunk.

Külön kiemelném, hogy a Gimnázium a körzetben az a hely, ahol tulajdonképpen értelmiségi képzés folyik. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a gyerekek már ekkor tanuljanak meg feladatot vállalni a közösségükben, megéljék a kultúrájukat személyes kapcsolódással. 

Erre eszköz ez a zenekar.

Ugyanis nemcsak fellépéseket vállalunk, hanem szolgálatot is. 

Így több alkalommal is zenéltünk a Katolikus templomban, az alapiskolákban és óvodákban tartottunk rendhagyó zeneórát - a tanítványaim szinte velük egyidős diákoknak mutatták be a hangszereiket - a környékbeli falvakban élő gyerekeknek játszottunk sok-sok szép muzsikát. Emellett az Andvent idejében elmentünk a füleki gyermekotthon gyermekeinek zenélni, zenés áhitatot tartani.

Advent első vasárnapján a Gimnázium előtt hatalmas adventi koszorún gyújtottuk meg az első gyertyát, amihez mi szolgáltattuk a zenei szolgálatot. Ezután elmentünk a helyi gyermekotthonba, ahol csodálatos délutánt töltöttünk az ott lakó gyerekekkel, amire egyébként a tanítványaim önként vállalkoztak, hogy örömmel jönnek és teljesen átszellemült arccal jöttek onnan el, megtelt a lelkük az adni akarás és tudás szépségeivel - hogy meglátták azt, hogy hiába gyerekek, de ők is tehetnek rengeteg mindent szeretettel egymásért.

Ezt azért tartom fontosnak, hogy meglássák ők is: az értelmiségi nem ott kezdődik, hogy valakinek diplomája van, hanem hogy felelősséggel tud gondolkodni a közösségéről, felemelni az elesetteket, megtámogatni a szegényebbeket - és fontosnak tartom, hogy már ebben a korban ez kialakuljon, hiszen nem mindegy, hogy a jövő felvidéki értelmiség, jelentősebb pozíciókat elfoglaló emberei, pedagógusai miként viszonyulnak az itteni helyzethez, hogy teremtenek majd élhető világot maguk és közösségük számára.

A gyerekek írták, mondták a Broslevélről:

Ezt a csoportot zeneszerető és nyitott emberek alkotják. Egy broskenyér fáról kapta a dicső nevét, de ha kicsit alaposabban gondolkozunk angolul a bro’s level testvéri, fivéri szintet jelent.

A próbák mind nevetéssel, örömmel és nagy odafigyeléssel telnek. Mindenki a legtöbbet nyújtja, mert fontos számunkra a zene. Ugyan vannak olyan napjaink, melyeken nem tudjuk a maximumot nyújtani, de igyekszünk. Az egészben a legjobb, amikor a gitár feszes húrjai megpendülnek, olyankor átfut rajtam a hideg, és minden rossz gondolatom, érzésem eltűnik.

Persze ez mindenkinél más. Amennyiben különbözünk, úgyis tartunk össze. A fellépésekre sokat gyakorlunk, mindent megteszünk a sikerért. Nem izgulunk sokat, mert bármi is  történik, nekünk ez csak szórakozás és móka.

A színpadon egymásra is koncentrálunk, és segítünk ha valakinek valami gondja van. Az első nagyobb megmérettetésünk a verséneklő fesztivál volt. Mikor megláttuk a színpadot a szívünk hevesebben vert. A színpadon rengeteg reflektor és hangszer volt. A fények gyönyörűek, ragyogóak és hitelesek voltak. 

Az előadás rendkívül jól ment. Felmentünk a színpadra és mindennél felszabadultabbak voltunk. A közönség arcán a mosoly nagyon biztatónak bizonyult, és sikerült ellazulnunk. Továbbá élveztük amit csinálunk. Ez a csoport lassan már 1 éve tart. Mikor először találkoztunk nem hittem volna, hogy ilyen jó és összetartó csapat leszünk, de most már nincsenek bennem semmiféle kételyek. Örülök, hogy a részese lehetek ennek a társaságnak.   / Csilla 12 éves - gitár, ének/

Számomra a Broslevél egy jó közösség, mert közelebb hozza az osztályokat, és jobban összekovácsolódunk. A hazai fellépések mellet több színpadot vagy utcát is megjártunk, mint például Tornaalja és főtere. / Dániel, 14 éves - hegedű/

A zene számomra nagyon fontos, mivel az èrzèseimet ezáltal fejezem ki.Viszont mióta járok a Broslevelbe ez segített nekem, ès bátorságot adott kibontakozni. A zenèből erőt merítek az èlethez, ès önmagam megismerèsèhez. / Zsanna 14 éves - ének, gitár, zeneszerzés/

A zene mindig ott van nekünk, ha szomorúak vagy épp boldogok vagyunk. Ha nem lenne a Broslevél, akkor nem tanulnék gitározni, nem foglalkoznék zenével, és üresebb lenne az életem ezáltal. Mindig jó a hangulat gitáron, vagy ha fellépni megyünk, és örülök, hogy ennek a részese lehetek. / Szilvia 14 éves - gitár, zeneszerzés/ 

A Bro's level nem csak egy sima zenés csoport. Annál sokkal több, hisz mindenki örömmel van ott a próbákon, ami nem a feszült hangulatról, hanem a jókedvtől híres. Az együttes nem profi, de pont azért van, hogy aki egy kicsit is többet érez a zene iránt, közénk tartozik. S hogy milyen a társaság? Ez  Egyszerű. Vidám, vicces és mindenki pozitív. Talán ezért is szinte mindenki a második családjának tekinti. Tagjának lenni pedig felbecsülhetetlen érzés:) / Dalma 12 éves - gitár/

Nagy lehetőség volt számunka, hogy felléphettünk az idei Verséneklő Fesztiválon, profi zenészek között. Még  eddig nem volt alkalmunk ilyen technikával dolgozni. Nagyon nagy élmény volt, és hatalmas tapsot kaptunk!