Jelenlegi hely

Szüreti mulatság a válaszúti szórványkollégiumban

Szüretre hívlak! Fogd fel a csuport, fogd fel a mustot, mely a kádba forr!

/ Vargyas Ildikó /
vargyas.ildiko képe
Október 24-én délután, boldog gyerekzsivaj és muzsikaszó töltötte be a Kallós Zoltán Alapítvány udvarát.

Szüreti mulatságot tartottunk, amire a Szórványkollégium minden lakója hivatalos volt. A Rezeda zenekar húzta a talpalávalót, de a táncon és éneklésen kívül sok más élményt is tartogatott a délután.

A szabadtérben elhelyezett szőlőprés és a körülötte lévő eszközök nem voltak ismeretlenek a mezőségi gyermekek számára. Örömmel láttak neki a mustkészítésnek. Mindenki részt vett a munkában, ők maguk szemezték le a szőlőgerezdeket, és a nagyobb diákok segítségével kipréselték a finom mustot.

 

 

Petőfi programosként a feladatom volt megszervezni és levezényelni az ügyességi versenyt, amelyre a must elfogyasztása után került sor. Kettes csapatokban lehetett jelentkezni, diótörés, szőlőevés, erőpróba, célbadobás, kukoricaválogatás volt a feladat, illetve egyéb ügyességi játékokban vehettek részt a vállalkozó kedvű gyerekek. A nyeremény pedig „fabatka” volt, amiből gyümölcslevet és egyéb finomságokat lehetett vásárolni, a „csárda” nevet viselő standon.

 

 

A standoknál a kollégium nagyobb diákjai várták a kicsiket, ezáltal ők is részt vállalva a pedagógiai munkában, szeretettel és türelemmel irányították a versenyzőket és velük együtt örültek a nyereményeknek.

A játékoknál igyekeztem természetes anyagokat és a környezetünkben megtalálható terményeket felhasználni, ezzel is erősítve a gyerekek saját környezetükkel való kapcsolatát. Rengeteg mozgást és aktivitást követeltek próbák, így a végére mindenki jól elfáradt, de senki nem távozott üres kézzel.