Aki követte a televízióban a közvetítést, vagy akinek volt alkalma eljutni Gyulafehérvárra az ünnepi szentmisére, azok láthatták, hogy ezrek zarándokoltak el Márton Áron kőkoporsójához leróni a tiszteletüket, láthatták mennyien gondolják úgy, hogy Márton Áron bizony fontos a mai emberek számára is, van üzenete nekünk. Azt is észrevehettük, hogy nem csak a magyarok emlékeztek meg, s életét, szolgálatát ismerve tudjuk, hogy azért természetes ez, mert Márton Áron nemzeti-, és vallási hovatartozástól függetlenül minden ember gondviselője volt.
Külön öröm és megtiszteltetés volt számomra és a vízaknai magyar közösség számára is, hogy a 150 ösztöndíjast fogadó helyszín közül, mi voltunk az egyik kisváros, ahol a magyar közösség gyertyát gyújtott és közösen megemlékezett.
Meghívókkal juttattuk el az emlékest hírét a vízaknai magyar közösséghez. Az emlékest a helyi idő szerint 18:00-kor kezdődött egy köszöntővel és előadással, melyet igyekeztem úgy összeállítani, hogy jó összefoglaló legyen azoknak, akik nem ismerik Márton Áron életét és munkásságát, ugyanakkor tudjak újat mondani azoknak is, akik jobban ismerik őt.
Előadásom kezdetén Márton Áront mint Erdély katolikus püspökét mutattam be, de kihangsúlyoztam, hogy nem fogom kiemelni, hogy katolikus volt, ugyanis úgy gondolom, hogy mindannyiunk püspöke. Őt nem érdekelte, ki milyen vallású, kiállt a görög katolikusok mellett is éppannyira, mint a zsidók mellett. Őt nem foglalkoztatta, ki szegény és ki tehetős, mindenki pártfogója volt. Lehajolt és felsegítette a szenvedőt, kiállt és védelmezte az üldözöttet, keresztény szeretettel fordult minden ember felé.
Életét és azok eseményeit párhuzamosan belehelyeztük a történelembe, így próbáltam közelebb hozni a megjelentek számára életét, annak minden nehézségével együtt. Így értettük meg, hogyan harcolt 4 nappal az érettségi vizsga letételét követően az első világháborúban, hogyan kereste önmagát és nemzetének mivoltát a trianoni Erdélyben, hogyan vállalt sorsközösséget a Románia területén kisebbségben maradó magyarokkal a püspökké szentelése után, hogyan támogatta őket minden nehézség ellenére. Hogyan szólalt fel 1944-ben a zsidók deportálása ellen, az életükért való joguk mellett, az embertelen és kegyetlen világ, vezetés ellen. Hogyan hívta fel a papjai és hívei figyelmét arra, hogy támogassák és karolják fel az üldözött görög katolikusokat. Hogyan bátorította a diktatórikus berendezkedés alatt papjait és híveit is a hit megvallására és annak gyakorlására. Hogyan szólalt fel emberi jogokért, kisebbségi jogokért, szolidaritásért, azért, hogy az elnyomás közepette is biztosítsák az embereknek a vallás-, és szólásszabadságot. Szilárdan állt ki a hite és a keresztény értékek mellett. Nem félt, rendíthetetlen maradt akkor is, amikor meghurcolták, lejáratták, ellene akarták fordítani a híveit, papjait, hírnevét és őt magát is meg akarták törni. Tudta, hogy „küldetése nem a világból van, hanem a világért.” Börtönévek alatt is megmaradt nyugodt, szerető, szívében békével és hittel teli embernek, Isten hűséges szolgájának, mely időszakról így mesélt: „Jóságában az Isten elvitt szeretetének iskolájába, a börtönbe, hogy ott megtanítson igazán szeretni minden embert, egyik vagy a másik nemzethez való tartozásától, vallási hovatartozásától függetlenül”.
Amikor rá gondolunk, akkor a vallásszabadság, az emberi jogok, a magyar közösség érdekei melletti maximális kiállás és bátor megnyilvánulás jut eszünkbe. Oltalmazója volt szegénynek, jogfosztottnak, elhagyatottnak és üldözöttnek egyaránt. Az Ifjúság segítője, lelkesítője és hozzáértő irányítója volt, valamint pártfogója a keresztény családoknak.
Az előadást követően Csiki-Mákszem Lóránd tiszteletes úr szólt pár szót, és megosztotta velünk gondolatait biztatva bennünket arra, hogy Márton Áronhoz hasonlóan legyünk hittel és szeretettel egymás és Isten iránt minden embert próbáló helyzetben.
Gyertyagyújtással és egy perces néma csenddel emlékeztünk és tisztelegtünk Márton Áron emléke előtt. Ezután pedig megnéztük a Márton Áron Emlékév Programbizottsága által összeállított kiállítást, ez külön öröm és élmény volt a közösség számára. Kötetlen beszélgetés indult, meséltem még Márton Áronról és meséltek nekem róla, ugyanis a gyülekezeti tagok között is van, aki Márton Áron bérmaútjai során találkozhatott és beszélhetett vele. Voltak közülünk is, akik a délelőtt folyamán Gyulafehérváron jártak, ők élményeiket mesélték el.
Márton Áron gondolatai, hitvallása és az általa képviselt szeretet, elfogadás mindannyiunk útmutatója lehet ma is és példaképnek kell lennie minden magyar ember számára.
Zárszóként elmondtam, hogy én is erre az emlékestre készülvén ismerkedtem meg Márton Áron életével és szolgálatával mélyebben, valamint, hogy bizakodom, hogy mindenki egy kis üzenettel tér majd haza.
Márton Áron és az ő szellemisége számomra azt üzeni, hogy nem szabad ítélkeznünk senki felett, nem szabad előítélettel lennünk senki irányában, ugyanúgy kell lehajolnunk a szegényekhez, ahogy a tehetősek felé fordulunk, és próbáljuk meg ugyanazzal a mércével mérni az embereket. Nehéz a megbocsátás, de Márton Áron ebben is példát mutatott nekünk, amikor a börtönből szabadulva megbocsátást hirdetett a „békepapoknak”, igyekezzünk őt követni. Mindannyiunknak vannak nehézségei, és bár másképp és más nehézségekkel kell megküzdenünk, megharcolnunk a mindennapokban, a közös az az, hogy ezekben a helyzetekben sokszor a félelem a mi irányadónk, az aggódás a holnap miatt. Márton Áron félelmet nem ismerve, szilárd hittel fordult a legnehezebb helyzetben is Isten felé, hát kívánom, hogy erősödjön bennünk is a hit, a keresztény szeretet és tudjunk bízni, hinni a Jóisten gondviselésében.
Szeretném megköszönni a részvételt, külön öröm számomra, hogy a korosztály vegyes volt, és a fiatalok ugyanazzal a lelkesedéssel vettek részt a programon, ahogyan az idősebb korosztály képviselői, valamint, hogy a katolikus és a református gyülekezetek tagjai egyaránt eljöttek és közösen emlékeztek meg.
Hálás köszönet az önkénteseknek, akik segítettek az emlékest megszervezésében.
Szervező: Csiki-Mákszem Lóránd (Református lelkipásztor), Bajusz Erika (ösztöndíjas)
Önkéntesek: Ferencz Gizi, Wilhelem Gyöngyi, Papolczi Imola
Fotók: Ferencz Izabella és Ferencz Tünde
