A 145 küldöttet és az illusztris megjelenteket Száraz Erzsébet Nagyfödémes Alapszervezet elnök és Gőgh Ferenc Nagyfödémes polgármestere köszöntötte. Az 1956-os megemlékezés előtti kulturális műsort követően beszédet mondott Pathó Marianna, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője, aki a Csemadokot mint a felvidéki közösségi élet szervezőjét köszöntötte; Szabó József Magyarország Pozsonyi nagykövetségének első beosztottja pedig a jelenlévőket a magyar identitás fáklyahordozóinak nevezte, és az elmúlt időszak elismeréseit sorolta fel. Berényi József Nagyszombat megye alelnöke a támogatások fontosságáról beszélt, míg Menyhárt József jelenlegi MKP elnök a szűkös széksorokban való helyfoglalásról asszociálva buzdított a további munkára, hogy „vállvetve” kell vinni a magyarság ügyét.
Az 1956-os események előtt való fejhajtást és koszorúzást követően került sor Mézes Rudolf vezetésével a levezető elnökség megválasztására, a napirendi pontok elfogadására, valamint a Javasoló Bizottság és a Számláló Bizottság megválasztására. Ezt követően Bárdos Gyula beszámolóját annak a gondolatnak a jegyében mondta el, hogy a jövőt illető bölcs döntések meghozatalához ismernünk kell az eddig megtett út minden leküzdött akadályát.
A Csemadok az elmúlt 4 évben a tervezett rendezvények mindegyikét sikerrel lebonyolította, a taglétszám sem csökkent, sőt: ma is 50 000 fölötti ez a szám, melyből 8000 az ifjúsági kártyabirtokos, de ami ennél is fontosabb, hogy jóval több embert képes a Csemadok megmozgatni, mely a rendezvényeken szemmel látható. Ez igazolja, hogy a közösség megtartó erejében bízva, politizálás nélkül is lehet sikeresen működni.
Ez a munka a pályázati lehetőségek, megyei és helyi önkormányzatok, valamint Magyarország támogatása nélkül nem sikerülhetett volna, amelyekért ezúton is köszönetet mondott Bárdos. A magyarországi támogatásból ingatlanok felújítása is sikerült, melyek még vonzóbb közösségi helyekként üzemelhetnek ezután. Ilyen a szenci üdülő, a stószi Fábry-ház, a Szőttes próbaterme, a dunaszerdahelyi, galántai, rozsnyói, szepsi, kassai ingatlan, illetve saját háza lett a nagykürtösi választmánynak. Kiemelte a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága intézményi támogatását is, valamint a CSEMADOK által alapított Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szakmai támogató munkájának fontosságát. A leköszönő elnök járásonként a legfontosabb rendezvényeket kiemelve utalt az évi 5000, tehát a négy év alatt megvalósult csaknem 20 000 rendezvényre, melyek hangulatából a rendezvényhelyszínen kihelyezett tablók adnak ízelítőt. Végül a Csemadok Országos Tanácsa és Elnöksége nevében köszönetet mondott a tagságnak a kitartásért, az elvégzett munkáért, a CSEMADOK munkáját figyelőknek és támogatóknak a segítségért.
A nemrégiben a Csemadoknak odaítélt Európai Polgári Díjjal kapcsolatosan pedig hangsúlyozta: ez olyan eredmény, melyben a korábbi elnökök és minden Csemadok-tag érdeme megnyilvánul.
Az Országos Ellenőrző Bizottság beszámolóját Rózsa Ernő elnök ismertette. A közgyűlés a tisztújítás során megválasztotta: a Csemadok országos elnökét, Bárdos Gyulát; a Csemadok általános alelnökét, Köteles Lászlót; a Csemadok Országos Elnökségének ifjúsággal foglalkozó tagját, Varga Tibort; a Csemadok Országos Elnökségének szórványokkal foglalkozó tagját Kiss Beátát; a Csemadok országos ellenőrző Bizottságának elnökét, Nagy Anikót. Valamint a Csemadok elnökségi tagjait, akik az előző négy évben is voltak: Mézes Rudolf, Balogh Gábor, Kopasz József, Hrubík Béla és Sátor Zoltán, az elnökség így az ifjúsági és szórvány elnökökkel bővült.
A közgyűlés alkalmával eddigi munkásságáért a Csemadok örökös tiszteletbeli elnökévé választotta Rózsa Ernőt, valamint elfogadta a következő négy év programját, melyben a szórvány és az ifjúság ügye kiemelt fontosságú.