- Kérem mutatkozzon be röviden az olvasóknak. Hol született, mivel foglalkozik?
- Keszthelyen születtem, és egy barokk hangulatú, történelmi légkört árasztó kisvárosban töltöttem a gyermekkorom. Jelenleg Budapest, Sümeg és Zalaegerszeg városához fűznek hivatásomból és magánéleti tényezőkből eredő kötelékek. Közel másfél évtizede egy budapesti székhelyű mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozó vállalkozás cégvezetőjeként tevékenykedem, ahol egyaránt gyakorolhatom és kamatoztathatom jogász, építőmérnök, környezetvédelmi szakmérnök és a gazdaságtudományi szakon megszerzett menedzser szakmérnök végzettségem. Tervezési és kivitelezési munkánk során a mélyépítés és a geotechnika szinte valamennyi területén jelentős szakmai tapasztalatra és gyakorlatra tettünk szert. Referenciáik között megtalálható (a teljesség igénye nélkül) közműépítés (ivóvíz, szennyvíz hálózatok), feltárás nélküli közműépítés, szivárgó rendszerek építése, környezetvédelmi kármentesítés, fürdő és horgásztó rekultivációja, árvízvédelmi rendszer, út, vasútépítés, veszélyes hulladéktározók szigetelési munkálatai, műemlékvédelemmel kapcsolatos tevékenység. Vidéki gyáregységünkben a saját fejlesztésű frikoplast szigetelőanyag, valamint polimerbetonból készült termékek gyártásával is foglalkozunk.
- Jól ismerve egymást, tudom, hogy nem évek, de évtizedek óta felkeresi a határon túli területeket. Milyen indíttatásból járja Erdélyt, segíti az erdélyi magyarságot?
- Erdélyből a nyolcvanas években érkező, a magyar nemzethez tartozó emberek helyzetével kapcsolatos hírek, továbbá olvasmányaim felkeltették érdeklődésem a határon kívül rekedt magyar közösségek élete iránt. Terveztük, hogy megismerjük Erdélyt (is). Nos, 2004. december 5-e (a kettős állampolgárságról szóló népszavazás dátuma – szerk.) után szükségét láttam annak, hogy a magam szintjén, egyszerű polgárként valamit tegyek, legalább annyit, hogy az oktatási intézményekben gyermekeinknek (akkor már) tényszerűen oktatott történelmi ismereteknek nyomatékot adjunk. Párommal és a két gyermekkel az elmúlt évtized során "nyakunkba vettük" Erdélyt. A tapasztalatok, élmények leírásához egy útikönyv terjedelme sem lenne elég, ezért csak annyit jegyeznék meg, hogy a természeti és kulturális – beleértve az épített – örökség csodálatos értékeit fedeztük fel. Igyekeztünk magánházaknál megszállni, ahol vendégszerető, egyenes tartású és becsületre méltó emberekkel, közösségekkel ismerkedhettünk meg, úgy a szórvány, mint a tömbmagyarság körében. Egy mondattal összegezve, nem véletlen, hogy Erdélyt Tündérországnak is nevezik!
- Milyen szándékkal segítem? Ez a kérdés nem ilyen egyszerű! – tette fel a kérdést interjúalanyom, folytatva a gondolatsort.
- Sikerült betekintést nyernem a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális állapotokba. A nyelvük, a szokásaik és a kulturális identitásuk – értékeit megőrizve – konzerválódott, gondolom, egyrészt a diktatúra elnyomásának, az izolációnak tudható be, nagyobb részben azonban az itt élő emberek hagyomány tiszteletének köszönhető.
Az erdélyi magyarság kulturális hagyatéka az egész nemzet örökségét képezi, ezért ha valaki az itt élő magyar közösségnek vagy akár az egyénnek tesz valami hasznosat, akkor – amennyiben tovább megyünk ezen a gondolatmeneten – az összmagyarságot, a nemzeti összetartozást szolgálja. Ebből az aspektusból szemlélve, már nem is olyan önzetlen a dolog, igaz!? Azonban az újságírás nem az a műfaj, ahol az alany kérdez, ezért kérdésére válaszolva, amit magánszemélykén megtehettünk, támogattunk a Mezőségben olyan intézményt, amely csángó gyermekeket nevel magyar kultúrára, támogattunk rászoruló magyar embereket, közösségeket, névtelenül támogattunk családommal Erdélyben működő egyházakat, vagy akár a visszaszerzett épített örökség felújításához is hozzájárultunk, de segítettünk jó szóval, tanáccsal és együttérzéssel. Cégünk relikviákkal gazdagította az ezeréves határon, Gyimesbükkön felújított őrház tárlatát. Külön öröm számomra, hogy sikerült erdélyi magyar és erdélyi magyar közt is barátságot létesítenem. Tudom, hogy sok anyaországi magyar tett így, de a fenti dátumhoz visszatérve én azt is eredménynek könyvelem el, hogy – a közben fiatal felnőtté vált – gyermekeink, Erdélyben járva, nem fogják megkérdezni az ott élő magyar emberektől: "...tessék mondani, hogy hol tetszett megtanulni ilyen szépen magyarul?..."
- Miért tartotta fontosnak, hogy Medgyesen 1956 történetét egy előadás formájában felelevenítse?
- Erdélyben nem volt fegyveres forradalom és szabadságharc, de haladó értelmiségi csoportok szervezkedtek és iszonyatos megtorlásban volt része magyar és román nemzetiségű személyeknek, másrészt úgy gondoltam, hogy a történelmi tényeknek - amelyeket évtizedeken meghamisítottak - igenis felszínre kerülni, harmadrészt számomra bármikor felemelő érzés Erdély földjére lépni.
- Milyen élményekkel gazdagodott Medgyesen?
- Önök egy nagyon szép épített örökséggel rendelkező városban élnek! Kiemelkedő építészeti élményekkel gazdagodtunk az ódon falak közötti barangolás során. Örömmel vettünk részt a magas színvonalon megrendezett és lebonyolított programokon. Külön megemlíteném Babota Tibor plébános úr érdekfeszítő előadását, megtiszteltetés volt találkozni és beszélni Dobay Szilveszter úrral, aki medgyesi ’56-os túlélő, továbbá nagyon jól éreztük magunkat a szüreti fesztiválon, ahol a „civilek” által, de profi módon előadott táncon túl megtekinthettük a Gyöngyvirág Néptánccsoport tagjai előadásában bemutatott legényest, csárdást és a különböző tájegységek táncait, a fülbemászó zenét játszó szászcsávási banda muzsikájára. Felemelő érzés volt római katolikusként a vasárnapi református istentiszteleten részt venni. A XVIII. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat programjaival megmutatták, hogy szórványközösségként is meg lehet őrizni a kulturális identitásukat. Köszönjük a szervezőknek az egész magyar közösségnek, hogy itt lehettünk!
- Hogy látja a közösség jövőjét?
- A kérdésében ott a válasz is, amíg Önök közösségként élik meg hétköznapjaikat, illetve ünnepnapjaikat, addig van jövőjük is, mivel az ember nem magányos lény, ezért természetes igénye a közösségben, az összetartozásban való lét! Reményeim szerint előadásommal – amely a napi politikától mentes volt – sikerült felelevenítenem a '56-os események történetét és méltóképpen megemlékezni a hősökről! Nem szeretném ismételni magam, de tisztelet a hősöknek és tisztelet a hétköznapok hőseinek, Önöknek, akik szülőföldjükön meg tudtak maradni magyarnak!
