Ez az Isten háta mögötti, festői környezetben megbúvó kis falu, nem büszkélkedik túl sok híres szülöttel. Ezért mentorommal, Hadar Irénnel egyetértettünk abban, hogy emlékét úgy ápolhatjuk legméltóbban, ha tiszteletére beindítunk egy alapszintű festészeti és kézműves kurzust. Az elképzelést az óvoda és a helyi Karitász vezetősége is támogatta, bőségesen elláttak bennünket ecsettel, festékkel és egyéb ehhez szükséges kellékekkel.
Egy kamaszokból álló csoporttal kezdtük el a munkát, de hamarosan több 5-6 éves gyermek is csatlakozott. Amennyiben a jövőben igény mutatkozik rá, további korosztályokkal is bővülünk. Felszabadult és jó hangulatú volt az első foglalkozás, s bár az oktatás magyar nyelven folyt, meglepetésemre ukrán anyanyelvű érdeklődők is szép számmal jelentkeztek. A kötetlen beszélgetés, a jó hangulat, rögtön az első alkalommal összekovácsolta a csapatot, amelynek a Gyertyánligeti Boksay József Amatőr Festő és Kézműves Kör nevet választottuk. Amit feltétlen ismertetnem kell névadónk életútjáról és arról, hogy miért is említik nevét a legnagyobbak között, azt a továbbiakban néhány mondatban fejtem ki.
Görögkatolikus papi családban született 1891. október 2-án. Kiegyensúlyozott otthoni háttere és az a festői környezet, amelyben felnőtt, meghatározta világnézetét és alkotásainak témakörét. "A kárpátaljai festőművészet tulajdonképpen ott kezdődik, ahol a lélek a tájra eszmél." (Aba József). Ez az idézet hatványozottan jellemző rá is. A helyi alap iskolák elvégzése után 1910 és 1914 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mestere Révész Imre volt. Emellett tanítójának tekintette Roskovics Ignácot, az egyházi és zsánerfestőt is. Boksay rögtön a főiskola elvégzése után igaz magyarként bevonult katonának és az l. világháború folyamán orosz hadifogságba került. Szabadulása után rajztanár lett Ungváron, itt ismerkedett meg Árvay Margit tanítónővel, akit később feleségül vett. Házasságukból három gyermekük született. A 20-as, 30-as évek folyamán Budapesten kívül Bécsben, Drezdában, Pozsonyban és Párizsban képezte tovább magát. 1927-ben Erdélyi Bélával művészeti szabadiskolát alapítottak. 1931-ben ugyancsak művésztársával létrehozták a Kárpátaljai Képzőművészeti Szövetséget. A ll. Világháború után az ungvári képzőművészeti főiskola és iparművészeti szakközépiskola mellett a lembergi Iparművészeti Főiskolán is tanított. Amellett, hogy kora egyik legkiemelkedőbb tájképfestőjévé avanzsált, könyveket illusztrált, freskókat festett templomokban. Az utóbbi közül legkiemelkedőbb munkái: az ungvári székesegyház mennyezeti freskója, a Szent Kereszt felmagasztalása (1939.). A magyar görögkatolikus központ, a máriapócsi kegytemplom freskóinak jelentős részét is ő készítette. Emellett Kárpátalja és Felvidék különböző templomaiban is megtekinthetők alkotásai. Erdélyi Béla így jellemezte Boksay munkásságát: "Raffaellot, Tiepolot, Andrea de Sartót és Roskovicsot vallja mestereinek egyházi festészetében, míg tájaiban Szinyei impresszionizmusát követi. Freskókompozíciói telve lüktető barokkos mozgással... Impresszionizmusát fényre és árnyékra építi fel." Egész pályája során erősen a magyar művészet talaján áll, elsődleges példaképe Munkácsy Mihály volt. A szovjet hatalom idején a pártállamtól kapott kitüntetések eleinte zavarták a mélyen vallásos lelkületét, később ebbe is beletörődött. 1936-ban elnyerte az Ukrajna népművésze, 1963-ban pedig a Szovjetunió népművésze érdemes és kiváló művész címeket. Munkái megtalálhatóak az Ukrán SZSZK múzeumaiban, de ugyanúgy a Tretyakov képtárban is. A magyarországi aukciósházakban is magas áron kelnek el alkotásai. Boksay József 1975. október 19-én hunyt el Ungváron.
Munkásságát ma is igen nagyra becsülik Kárpátalján. 1990-ben a Kárpátaljai Szépművészeti Múzeum felvette Boksay József nevét. Gyertyánligeten, szülőfalujában is szobrot emeltek emlékére, mely ma a magyar óvoda és a Magyar közösségi ház közötti udvar részen áll. Mellszobrát születésének centenáriumán a Bethlen Gábor nonprofit Zrt., az Árt Tisza művészeti egyesület és a gyertyánligeti Római Katolikus Hitközösség támogatásával emelték. Boksay József egész életében fontosnak tartotta a fiatal tehetségek felkutatását, azok tanítását és ezek által tehetségük beteljesülését. Így mi, a magunk szerény módján, abban reménykedhetünk, hogy az a mag, amit most elvetettünk idővel szárba szökken és a jövőben beszámolhatunk ennek bő terméséről is!
