Vajdaság-szerte több mint 300 elsős családja kap iskolakezdési támogatást a Rákóczi Szövetségtől
A program Felvidéken indult, majd a pozitív eredmények hatására tovább terjedt az erdélyi, kárpátaljai és délvidéki területekre is. Az akció minden év decemberében kezdődik az óvodások megajándékozásával, illetve egy, a szülőkhöz szóló levéllel, amelyben a magyar nyelvű iskola előnyeire, az ott megszerezhető többlettudás lehetőségeire, valamint a magyar közösség megmaradásának fontosságára hívják fel a családok figyelmét. A Kárpát-medencében idén mintegy 6000 gyermeket érint a program.
A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács
A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács évek óta közösen szervezi meg a támogatások kiosztását azokon a délvidéki területeken, ahol az összlakosságot tekintve a magyar lakosság aránya 30% alatti. Így történt ez november 6-án a nagykikindai Fejős Klára Általános Iskolában is. A Magyar Nemzeti Tanács részéről Jerasz Anikó és Talpai Sándor mondták el köszöntő gondolataikat, majd a szerződések aláírását követően Hoffmann Rózsa országgyűlési képviselő, volt oktatásért felelős államtitkár és Csáky Csongor a szövetség főtitkára osztották ki a 10.000 Ft-os támogatási összegeket. Az iskola növendékeinek előadásában színvonalas, vidám műsort láthattak a vendégek és a szülők.
Ez az ösztöndíj egy összefogás eredménye, amely magyarországi jóérzésű civil emberek, önkormányzatok és alapítványok együttműködésével jöhetett létre.