Nagy volt az izgalom október 18-án Válaszúton, hiszen megrendezták a II. Szüreti mulatságot a Kallós Zoltán Alapítványnál, "Must vagy soha!" címmel. Plakátokat ragasztottunk, díszleteket építettünk, szalmabábuk készültek, megérkeztek a zenészek, minden meglett, ami egy jó mulatsághoz kell...
Csak egy valami hiányzott: a finom must. Enélkül pedig nem mulatság a mulatság! Szerencsékre az Alapítvány szakiskolásai segítségünkre siettek, és Bántó Dániel irányításával hamar el is készült a nedű. Nagy volt az érdeklődés a szőlő körül, így kicsik és nagyok hamar leszemezték a fürtöket, majd a szőlőprést kipróbálva pillanatok alatt a poharakba került a finom must. Mire kettőt pillogtunk, el is tűnt mind...
A mulatságból nem maradhat ki a közös tánc és éneklés. Füleki Renáta vezetésével új, szürettel kapcsolatos népdalokat tanultunk meg, majd Varga Orsolyával elindultunk a mérai szőlőhegyre "szőlőt lopni" az öreg csősztől. A mulatság első részét a közös tánc zárta be, amihez a talpalávalót a Rezeda zenekar húzta.
Rövid pihenő után kezdődött csak az igazi móka, tele játékkal és meglepetéssel. Gyermekeink 4 fabatkát kaptak a zsebükbe, mellyel elindulhattak a játékos szüreti vetélkedőn. Szakiskolás tanulóink 7 állomáson várták a bátor jelentkezőket, ahol is párbajok során egymástól elnyerhették a fabatkákat. Mindenki próbára tehette magát az erőpróbán, kukorica keresésnél, szőlőevésnél, diótörésnél. Szívószállal szőlőt is gyűjthettek vagy célba dobással is nyerhettek fabatkát. A nyereményeket a játék végén almalére, gyümölcsre, vagy fánkra válthatták be.