Egy szép őszies napon kilátogattunk a gyulafehérvári cserkészekkel a közelben található vízeséshez. Hogy merre keressük az odavezető utat, nem volt teljesen egyértelmű, de a falubeliek nagyon kedvesen útba igazítottak minket. Még mielőtt a lényegre tértünk volna, hogy megkérdezzük, hogy merre is kell menni, máris mutatták, hogy jó irányba haladunk.
A reggel egy kicsit hűvösen indult, de mire megérkeztünk a tisztásra, ahonnan csillagtúránk indult, szépen felmelegedett az idő. Elindultunk tehát felfedezni a környéket. Amíg elértünk a célunkhoz sok diófával és magára hagyott, elöregedő gyümölcsössel találkoztunk. Megtömtük a zsebünket dióval és almával, majd mikor már nem tudtuk hova tenni, elkezdtük enni a sok, természet adta finomságot. Rövid séta után megérkeztünk a vízeséshez, ahol a lezúduló víz látványa mindenkit elbűvölt. Valóban akkora mélyedést vájt ki a víz a sziklából, hogy mindenki kényelmesen elfért volna a mélyedésben. Innen visszatértünk a tisztáshoz. Persze néhányan már vizesen.
A völgyet, amelyben sétáltunk, keleti oldalról egy hatalmas szikla őrizte. Felbiztatva a gyerekeket, nekiláttunk a szikla megmászásának. Jócskán szétszóródtunk az odavezető úton, mert nagyon meredek volt. A csúcs tetején mindenkit megvártunk, és együtt gyönyörködtünk a tájban. Egy kicsi pihenés után tovább is haladtunk, hogy fentről is megnézzük a vízesést. Különleges látvány volt. A víz több medencét vájt ki a sziklából, és úgy zúdult le.
Kirándulásunk hamarabb véget ért a tervezetnél, mert az egyik gyerek nyakig elmerült a patak vízében, így félve attól, hogy megfázik, jobbnak láttuk, ha hamarabb visszatérünk. Mindenki nagyon boldogan és élményekkel eltelve ért haza.
