A temesvári Eszterlánc Néptáncegyüttes a Szerelmünk, Kalotaszeg című táncelőadásban a Szegedi Nemzeti Színház színpadán
2019. február 18-án a temesvári Eszterlánc Kulturális Egyesület legnagyobb csoportja, az Eszterlánc Néptáncegyüttes a Szegedi Nemzeti Színház színpadán léphetett fel a Szeged Néptáncegyüttessel és a Duna Művészegyüttessel. A műsor a Szeged Néptáncegyüttes Tavaszváró Gálaműsora volt, amelynek első részében az együttes gyermek- és felnőttcsoportjai mutatták be egy-egy tájegység táncait. A második felvonásban pedig a nagyon aprólékosan kidolgozott Szerelmünk, Kalotaszeg című táncelőadást mutatta be a Duna Művészegyüttes, az Eszterlánc Néptáncegyüttes, a Mezőtelegdi Pacsirták, a Szeged Táncegyüttes és az elmaradhatatlan Göncöl Zenekar.
A műsor a két felvonással nagy útra vitte a nézőközönséget, ugyanis az első apró táncoslépésektől láthattuk a nagy előadói táncosélet kibontakozását. Amikor egy hivatásos együttes előadását látjuk, ritkán gondolunk bele abba, hogy honnan és hogyan juthattak el ezek az emberek, milyen kitartó munkával értek el ilyen magával ragadó, lélekkel telített tánctudáshoz.
A temesvári Eszterlánc Néptáncegyüttes vezetői és fiataljai október elején kapták a lehetőség hírét, hogy a hivatásos Duna Művészegyüttessel és régóta velük sokszor együtt táncoló szegedi társaikkal együtt színpadra léphetnek februárban. Elkezdődött a készülés. Magam is mindig hallottam a fiataloktól, hogy ezen a hétvégén és két hét múlva és megint Szegeden lesz táncpróbájuk. Nem csak a fiataloknak és a koreográfusoknak, Gombos András és Pál Krisztina, Tamási Enikő korábbi, éveken át tartó táncpedagógiai-nevelő munkásságának, Kolumbán Norbert és Kriston Fruzsina felkészítő munkájának áldozatával járt a felkészülés, akiknek biztató, tanító szavaiért nagyon hálásak táncosaink, de a szülők odaadásának köszönhető az, hogy elvitték őket havonta minden próbára és visszahozták Temesvárra, és szülői gondoskodással támogatták őket.
Az előadás, amelyben részt vehettek, véleményem szerint igen kifejező előadás, nagyon sok apró összetett elemmel, amely mind-mind mond valamit – a kalotaszegi táncokhoz méltóan. A technikai eszközök mind az autentikus és mai találkozására helyezték a hangsúlyt, időutazás volt és annál sokkal több. Azt mutatta be, ami örök. Jómagam Budapesten egy évvel korábban láttam az előadást, és már akkor életem egyik legmeghatározóbb táncelőadás-élménye volt, akkor még nem sejtettem, hogy temesvári barátaim lesznek, akik ugyanebbe a történetbe fognak bekerülni –szimbolikusan mintegy az életembe is. A Juhász Zsolt rendezésével, Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Mihályi Gábor koreográfiai alkotásával, Navratil Andrea lélegzetelállító tiszta hangjával, Berecz István kirobbanó táncos egyéniségével, és számos animációs és egyéb színpadi dolgokban együttdolgozók munkájával megvalósuló Szerelmünk, Kalotaszeg a mai táncházak pörgős világától indul, majd megmutatja az egykori kalotaszegi legényes táncok egyéniségeit (és azoknak mai megvalósulását egyszerre a háttérvetítés segítségével), valamint a régi és mai szerelmet és azt, hogy mindez határtalan és végtelen. Úgy gondolom, ez az előadás nem szól többről, mint arról, ami amióta az emberiség létezik mindig volt és lesz, azt mutatja, ami elmúlhatatlan, ami az ember lényege. Nem fogalmazom meg, mi is ez, aki látta az előadást, az legalábbis érzi a szívével, hogy mire gondolok.
Az előadás utáni napokban megkérdeztem néhány temesvári fiatalt, ők hogyan is élték meg ezt az egész intenzív időszakot és magát a megvalósulást. Szavaik a határtalanság önfeledt örömét sugallták nekem. Azt mindnyájan hangsúlyozták, hogy nagyon fárasztó volt a felkészülés, az intenzív próbák valóságos fizikai fájdalommal jártak, de ezt is elszántan viselték, és nagyon kíváncsiak voltak, milyen lesz hivatásos táncosokkal együtt színpadra lépni, milyenek lesznek ezek az emberek. Mindannyian kellemesen csalódtak, közvetlen, barátságos, megértő embereket ismertek meg, akik teljesen egyenrangú társakként fordultak hozzájuk és az oktatók is, Juhász Zsolt rendező úr is ugyanígy türelmesen segítette őket a főpróbán. Volt egy pont a szegedi próbák során, ahol válogatásra került volna sor a próbák vége felé, nem volt biztos, hogy mindenki színpadra léphet a csoportból. Nagy boldogság volt, hogy mindenki olyannyira elsajátította a táncot, hogy az egész csapat együtt szerepelhetett, és ez a színpadra lépéskor is szívükben volt – az ő kicsi csapatuk is együtt lehetett, jól ismert társaikkal.
Szeptemberben ismerkedtem az Eszterlánc Néptáncegyüttessel temesvári Petőfi-ösztöndíjas életem kezdetén, akik rögtön barátukként fogadtak. Akkor beszélgettünk Tamási Emesével a kalotaszegi táncokról, mesélte nekem, mit gondol a táncról, hogy milyen lélekbeli tapasztalatok kellenek, hogy valaki szívvel tudja elsajátítani. Mosolyodva köszönt vissza az egyik temesvári eszterláncos táncos lány, Berta Bianka szavaiból ez a gondolat:
„Az egyik tanárnőnk, csoportvezetőnk azt mondta, hogy amikor még kicsik voltunk, arra gondolt, vajon mikor fogjuk mi is ezt a táncot tanulni. Úgy gondolom, hogy nagyon várta azt a pillanatot… és íme „felnőttünk” a tánc területén.”
Hogy valóban a Szerelmünk, Kalotaszeg előadásában való táncolásnak megtapasztalása mekkora élmény volt – és ez a színpadot néző közönségnek is megélhetővé vált – a temesvári ifjú táncosok számára, azt hiszem, Simonfi Sándor, egy tehetséges temesvári táncosunk őszinte szavaival találóan megfogalmazta:
"…mint táncos, szerintem nincs csodálatosabb annál, mint mikor olyan emberekkel táncolhatok, akik vagy idősebbek, tapasztaltabbak, esetleg fiatalabbak nálam. Olyankor olyan érzés támad bennem, hogy: Igen, a néptáncban nincs az a határ, amit bárki nem lenne képes átlépni!”
