Színes mennyország
Október 12-én magamra öltöttem a legpörgősebb kékszőlő színű ruhámat és Doroszló felé vettem utamat. Ez nálam már hagyományszagú kirándulás, ugyanis tavaly is volt szerencsém jelen lenni. Akkor még „újonc” ösztöndíjasként pislogtam mentorom mellett, idén viszont már mint barát jöttem-mentem, kínáltam a pálinkát vizet, süteményt, terelgettem a nem doroszlói vendégeket! És jövőre sem fogom kihagyni ezt a hangos menetet!
Doroszló, csodálatos erővel őrzi lyukhímzéses-csipkés, káprázatos viseletét és hagyományait! A Kárpát-medencében egyedülikként őrzik például még a pásztorjátékot, a betlehemezés egyik műfaját. 1938-ban alakult, a mai napig aktív, a kultúráért felelős Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület. S megalakulásával egy időben szervezték meg a hagyományos Szüretbált, amit azóta is az egyesület tart életben. Ugyanebben az évben indult a Gyöngyösbokréta mozgalom is, ami a néptáncokat, dalokat, játékokat bemutató találkozó; Vajdaság egyik meghatározó ünnepe azóta is.
A felvonulást lovasfogatok vezették, huszárokkal egyetemben; idén a 7. számú Huszárezred Siklósi Bandériuma, Magyarországról. A fiákereket, három traktoros kocsi (biztos nem ez a hivatalos neve, nézzétek el nekem…) követte, amelyek vendégekkel, népviseletbe öltözött helyiekkel és a fúvószenekarral volt “tele”. Így mentünk dalolva-integetve a “bíróhoz” Diósi Valérhoz és a ,,bírólányához”, drága irodai kolléganőm, Gellér Eszter házáig, ahol, szintén régi hagyományokat követve, lakodalmi vendéglátásban volt részünk, tánccal felpezsdítve. A szüretbáli táncok, élükön a “Csősztánccal”, nem mellesleg a Vajdasági Magyar Értéktár része.
Sokat járok Doroszlóra; van egy édes színjátszócsoportom Kukucska néven, valamint az iskola felsőseit is rendszeresen látogatom, de ahogyan a falut láthatom ilyenkor, az valami egészen más. Ilyenkor olyan mint egy életre kelt mesekönyv! Mézeskalács házikók közt, másfél méter magasban, a plató-lesből részese lenni a felvonulásnak, olyan mint valami színes mennyország! A programok az egyesület udvarában, később, épületében folytatódtak, volt itt huszáravatás, néptánc bemutatók, majd gyerekkori kedvencem: szőlőlopás is (a véletlennek köszönhetően, tót faluban nőttem fel, ahol szintén hagyománya volt a szüretelésnek, így a lopásnak is). Sikerült is három “zsákkal” gazdagodnom, és bármennyire is alkudtam “bírólánya, bírólánya, adja kevesebbért!”, Eszter barátnőm nem engedett, 500 dínár az ára és kész! Ezután következett a bőséges vacsora "csibepaprikás” formájában, majd kötetlen mulatság hajnalig, köszönet a Have/rock zenekarnak, melynek tagjai szintén doroszlóiak.
A Szüretbál nem csak a fergeteges hangulat miatt fontos. A rendezvény országok közti barátságok ápolására teremt alkalmat. A különböző néptánccsoportok (haraszti, délyhegyi, szlavoniai, felvidéki, vajdasági), mellett a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület néptáncegyüttese és a Duhaj Banda is vendégszerepelt a rendezvényen. Siklósi iskolások cigánytánccal készültek, akik a Határtalanul program keretén belül érkeztek. Valamint, Doroszló testvértelepülése, Zsigárd (Felvidék) a Kuckó Gyermeksarok szervezésében érkeztek táncaikkal. A doroszlóiak tudják, hogy a másikban a hasonlóságot kell kutatni, nem a különbözőségeket, az egyik épít, míg a másik viszályt szít. A sztapári, magyarul egyáltalán nem beszélő fogathajtó, ugyanolyan boldogan esett át a magyarországi huszárok avatásán, mint a doroszlói vagy szlavóniai néptáncos. A zsigárdi, haraszti, pécsi és siklósi, valamint felvidéki gyerekek egyformán ropták az akármilyen-bármilyen táncot pogácsát majszolva.
Valahogy így képzelem a világbékét. Doroszló ilyenkor nem csak a szoknyák miatt egy színes mennyország.
