Szilágyságban is van még kitől gyűjteni
Az élő népzenei kultúra napjainkban már csak nagyon kis mértékben hagyományozódik tovább. Éppen ezért égetően fontos feladatomnak érzem, hogy huszonkét tanítványom zenei útjának egyengetése mellett szakítsak időt a népzenei gyűjtőmunkára is.
Néhány énekes tanítványommal mostanában kárásztelki pártabúcsúztató és kontyoló népdalokat tanulunk, s így adódott az ötlet, hogy keressem fel azokat a kárásztelki asszonyokat, akik még saját tapasztalatból tudják felidézni, milyen volt a lakodalmas néphagyomány Kárásztelkén. 2019.11. 23-án két helyszínen gyűjtöttem, amely alkalomra került egy ügyes kis segítő társam is, hiszen elkísért egyik énekes növendékem, Csók Beáta Andrea (a helyi magyar iskola negyedik osztályos tanulója). Bámulattal figyeltem, hogy tanítványom kis kora ellenére felnőtteket meghazudtoló érdeklődéssel, kitartással és lelkesedéssel csinálta végig velem a több órás, kissé fárasztó, ám élménygazdag gyűjtőmunkát.
Először a kárásztelki Kultúrház könyvtár szobájában találkozhattunk Szabó Csilla kárásztelki kultúrfelelőssel és azzal az öt fantasztikus idős asszonnyal (Szabó Mária, Szabó Rózsa, Sebestyén Aranka, Szabó Melinda, Lőrincz Aranka) akiket Csilla hívott számomra össze, hogy ők is meséljenek, énekeljenek a kamerának és az utókornak.
A gyűjtés fő témája tehát a kárásztelki lakodalmas és menyasszony-búcsúztató szokások voltak, melynek legrégibb dallamait egyébként már jól ismerhetjük a korábbi gyűjtésekből is. Nagyszerű dolog az, hogy 2019-ben még mindig élnek olyan adatközlők, akik még a "tiszta forrásból" tanulták népdalaikat, s hogy e dallamok újabb variációinak felgyűjtésére még ma is van lehetőség. A népzenekutatásban fontos szempont az, hogy egy népdalt lehetőleg minél több gyűjtésből ismerhessünk, hiszen az adott vidék népzenei nyelvét így tanulhatjuk meg a legmélyrehatóbban. Az egy településen több alkalommal történt gyűjtés pedig mindig lehetőséget kínál arra, hogy újabb kincsekre, illetve újabb és esetenként bővebb információkra bukkanhassunk.
A sok érdekfeszítő régi kárásztelki szokás és gyönyörű éneklések meghallgatása mellett kiemelten nagy élmény volt látni egy üveges vitrinben őrzött kárásztelki menyasszonyi gyöngyös pártát, menyasszonyi fátylat, illetve a vőlegény és vőfélyek esküvői bokrétáját, melyeket Kárásztelkén mirtusznak neveztek régen. A helyi asszonyok emlékei szerint az említett menyasszonyi pártán található gyöngyök faggyúból készült gyöngyök, melyeket régen üzletben lehetett kapni.
A kultúrházban zajló eseményt követően eljuthattunk egy 97 esztendős asszonyhoz, György Veronka nénihez is, aki a falu legidősebb embere jelenleg. Veronka néni idős kora ellenére bámulatosan szép hangon énekel, óriási élmény volt őt megismerni!! Bízom benne, hogy még visszatérhetek Kárásztelkére, hogy folytathassam a megkezdett gyűjtő munkát.
A kárásztelki gyűjtőút élményeit újabb felejthetetlen és értékes találkozás követte, hiszen egy fantasztikus adatközlővel, a szilágybagosi Birtalan Józseffel ismerkedhettem meg végre személyesen is. A tavalyi esztendőben egy tőle gyűjtött újévi köszöntőt megtanítottam tanítványaimnak, melyet a karácsonyi műsor végén el is énekeltünk a közönségnek. Noha Józsi bácsit korábban egy népdalversenyen, illetve egy táncháztalálkozón már láthattam, hallhattam, most abban a megtiszteltetésben és szerencsés helyzetben volt részem, hogy gyűjthettem is tőle, sőt még tanítványaimmal is megismertethettem. Mindig nagy élmény, amikor az ember közelebbről megismerhet olyan adatközlőt, akinek a hangját és dalait korábban csak az archív felvételekről ismerte. Ilyenkor megelevenednek az archív felvételek és ekkor válik a korábbi zenei élmény igazán valóságossá.
2019.11. 25-én a szilágysomlyói Báthory István Általános iskola tornatermében tanítványaim legtöbbje és néhány szülő Birtalan Józsi bácsi segítségével négy autentikus szilágysági népdalt tanulhatott meg "tiszta forrásból". Az eseményre ellátogatott Lelik Berta krasznai néptáncoktató és népviseletvarró kedves jó ismerősöm is, aki rendszeresen szakmai együttműködésben van Birtalan Józseffel, például a legutóbbi krasznai táncházba Birtalan Józsefet és zenekarát hívta el zenélni. Józsi bácsi derűs kisugárzása, humora és fantasztikus énektudása magával ragadó volt, úgy hiszem mindannyiunk számára.
A rendhagyó énekórát követően lehetőségem volt arra, hogy újabb archiválható népzenei gyűjtést folytassak, így mintegy húsz, több versszakos népdalt sikerült felgyűjtenem Birtalan Józseftől. Csodálatos dolog, hogy ilyen tiszta forrásból és életközeli élményből van lehetőségem nekem is és tanítványaimnak arra, hogy újabb autentikus szilágysági népdalokat tanulhassunk.
„Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet." Bízom benne, hogy Bethlen Gábor szavait erőmhöz és tudásomhoz mérten sikerül megtartanom, s hogy a jövőben is folytathatom majd a gyűjtő munkát Szilágyságban! Felelősséggel tartozunk minden cselekedetünkért, éppen ezért is fontos, hogy minél több kincs mentődhessen át az utókor számára abból a tünedező világból, amelyben őseink évszázadokon át megélték, megőrizték és tovább adták nemzetünk egyik legértékesebb kultúrkincsét: magyar népzenénket és néphagyományainkat.
Köszönettel tartozom Szabó Csilla kárásztelki kultúrfelelős asszonynak, aki kérésemre készségesen összehívta a kárásztelki adatközlő asszonyokat, továbbá Veres Tündének az állványos kamera kölcsön adásáért, mely nélkül ez a munka nem valósulhatott volna meg. További köszönetet kell mondjak Dobai Tündének és Bányai-Kovács Nándornak, illetve Lelik Bertának, akik a kapcsolatfelvételben segítették munkámat. Mindannyiuknak szívből köszönöm tehát a készséges segítségnyújtást!
Hálásak lehetünk a Petőfi Program megálmodóinak és működtetőinek, hiszen nélkülük ezek az értékes élmények sem lehetnének most a mieink...!
Éljen a Petőfi Program, éljen a szilágysági magyar népzene, és ahogyan Kodály Zoltán fogalmazta meg egykor: "Legyen a zene mindenkié!"!!! 
