A LÉSZPEDI BÖLCSŐDE ÉS ÓVODA VALÓSÁGHŰ TÖRTÉNETE ELSŐ KÉZBŐL, EGY ÖSZTÖNDÍJAS TOLLÁBÓL
Talán minden kisközösség legjobban várt időszaka a december, az adventi csendesség, a karácsonyi várakozás ideje, az elmélkedésé, a díszbe öltöztetésé, az apró fényeké, a hópelyhek és kis csodák szeretett időszaka. A kisgyermekek életében két izgatottan várt ajándékozó is ekkor érkezik, a Mikulás és a Jézuska (vagy Angyal), ajándékokkal, édességekkel készülődve. Mindezeket a lészpedi ovisok is jól tudják, ezért már novembertől fogva lelkesen tanulták és gyakorolták a táncokat, énekeket, ragasztgatták a papírgirlandokat, nyírták a hópelyheket, és közben ki-kilestek az ablakon, hátha megpillantják az öreg Mikulást, vagy legalább a szánját. El is érkezett a várva-várt nap, hatodika, amikor a délutáni ébredés tájában a szülők is az óvoda környékén gyülekeztek, hogy aztán a kicsikékkel együtt énekelhessék a Mikulás-hívogató dalokat, hátha nálunk is tiszteletét teszi az öreg. Nem is kellett sokáig várnunk, hamarosan kopogtatott, és becsoszogott hozzánk a Mikulás. A kisgyermekek izgatottan készülődtek össze, majd boldogan mutatták be a táncokat és énekeket, amelyeket korábban gyakoroltak. Ajándékcsomag volt a jutalmuk, amelyeket boldogan bontogattak a Mikulás távozása után. Az ünnepséget követő decemberi napok sok játékkal, kézművességgel teltek, készült még madáretető, képeslapok, gyurma-hóemberek és karácsonyfa-díszek is. Az utolsó tanítási héten mézeskalács-díszítést szerveztünk, meghívtuk az édesanyákat, hogy a gyermekekkel együtt rajzolják ki a kis süteményeket. Ez a szokás még kevéssé ismert Moldvában, de szemmel láthatóan mindenki nagyon élvezte a finom illatokat, figurákat és a cukormáz csillogását. Az utolsó napon aztán kiosztottunk a Magyarországról érkezett cipősdoboz-ajándékcsomagokat, és boldog karácsonyt kívánva búcsúztunk egymástól az új évi viszontlátásig.
