Farsangzáró bál
Számos csoport érdeklődött a rendezvényről, meg szerettek volna bizonyosodni arról, hogy újra megrendezik kerül. Huszonnyolc csángómagyar faluból és Bákóból érkezett a közel ezer résztvevő, akik közül sokan már kedves ismerősként köszöntötték egymást vagy kíváncsian figyelték az újonnan érkezetteket.
A farsangbúcsúztató rendezvényünk szerves része, színfoltja a kulturális műsor – a hagyományos ének- és táncalkalmak megszűnésével lehetőséget itt teremtünk arra, hogy a hagyományőrző csoportok kulturális értékeiket bemutathassák. Minden településnek nem is volt módja bemutatkozni az idő szűke miatt. Idén tíz falu mutathatta meg tánc- és énektudását. A szemet és fület gyönyörködtető műsor örömmel töltött el minket, de legalább ugyanekkorra élményt jelentett számunkra a felkészülés időszaka is. Olyan hagyományőrző csoport is volt, amely már a rendezvény előtt több mint egy hónappal jelezte, hogy elkezdték a próbákat. A rendezvény igazi sikerét ebben látjuk: felnőtt emberek a mindennapi munka, gondok mellett időt szakítanak, energiát áldoznak arra, hogy énekeiket, táncaikat újratanulják, felelevenítsék – felismerik örökségük értékét és felvállalják azt.
A hagyományőrző csoportok bemutatkozását közös vacsora követte, majd kezdődött az éjfélig tartó táncház. Táncolni pedig az itteni emberek szeretnek és tudnak is, amelyik táncot nem ismerik, azt próbálják megtanulni. Ugyanarra a táncdallamra bizony másképp járják a táncot egy-egy faluban, egyes táncokat pedig csak egy-két faluban táncolnak. A viseletek színkavalkádjában észre lehetett venni, hogy a magyarfalusi kalakort a klézseiek is járják, vagy a klézsei magyaroskát a máriafalvi asszonyok is próbálgatják. Aki épp nem táncolt, az a szomszédjával „tanácsolt” vagy az előtérben elhelyezett, régi fotókból összeválogatott fotókiállítást vette szemügyre.
Szintén az előtérben rendeztünk be egy viseletekből, szőttesekből, régi használati tárgyakból álló kiállítást, húshagyó keddi terített asztallal együtt. Minden tárgyat alaposan megvizsgáltak, sőt a kiállítás részét képező töltött tyúkot is megkóstolták. A beszélgetésekből kiderült, hogy bizony nekik is voltak otthon hasonló dolgaik, de nem ügyelték meg, ki gondolta, hogy valamikor jó lesz valamire, most bizony eléggé bánják. Talán így lassan-lassan, az évek alatt sikerül minél több csángómagyar ember fejében elültetni azt a gondolatot, hogy szellemi és tárgyi kultúrájukat nem szabad feledésre ítélni, hisz ezek határozzák meg őket.
Reméljük, hogy jövő évben is ilyen szép számban, élményekben gazdagon búcsúztatjuk el a farsangot, és összetartozásunkban megerősödve, optimistán tekintünk a jövőbe, ahogyan most is tesszük.
