Mit rosszalkodtak már megint a felnőttek
Az egyik kötetlen foglalkozást az egyik falubéli fiúval közösen szerveztük meg. Annyit tudni kell Áronról, hogy ő most fejezi be a teológiát és júniustól pappá fogják szentelni. Születése óta itt él a faluban, így a gyermekek is rég óta ismerik és szeretik is. Fontos szempont volt számomra, hogy mindenképp olyan emberrel szervezzek közösen egy programot, akit ilyen régóta ismernek, hogy az ő kapcsolatuk is új élményekkel bővülhessen, hiszen Áron ritkán tud itthon lenni és én is tudjak a közös munkából profitálni. Egyik szombatra kirándulást szerveztünk a gyerkőcöknek azzal a tervvel, hogy viszünk húst és minden finomságot, így majd tudunk sütögetni is és mennyire jó már, hogy kinn a természetben, az egyik magasabb dombon, sütünk, úgy hogy közben belátjuk a falut. Már csak arra volt szükségünk, hogy az időjárás is napos legyen, de mondtam Áronnak, hogy inkább ő beszéljen a Jóistennel, mert neki még is csak jobb kapcsolata van :) A szervezést követően el is jött az a bizonyos szombat. Bár a kezdetben hideg volt, mégsem tántorított el bennünket attól, hogy elinduljunk, és milyen jól is tettük. Nagyon jó volt látni, azt ahogyan rohangáltak fel le a dombokon a gyerekek, ahogy játszottak. Természetesen az idősebb lányoknál egy számunkra már nem ismeretlen dolog is megjelent, amit sokan főleg hisztinek neveznek... de elég gyorsan rájöttek, hogy nálunk ezzel nem sokat fognak elérni úgy, hogy inkább ők is rohangáltak.
Miközben a csapat egyik fele játszott és futkározott, addig a csapat másik része nekilátott a sütésnek. Felemelő és szívmelengető érzés volt ott lenni velük, s ennyire boldognak látni őket. Bár nem szabályos értelemben vett foglalkozás volt ez, mégis úgy érzem, hogy úgy köztünk, mint köztük sikerült egy olyan kapcsot erősíteni, ami segíti az összetartást és a közös boldog élménynek által könnyebbé teheti az elkövetkezendő három hónap munkáját.
