Temes megye - Baranta
Ennél azonban jóval sokrétűbb harcművészetről van szó. Fontos a szellemet és a lelket is táplálni.
„Nem tudok annál szomorúbb és magányosabb dolgot elképzelni, mint mikor egy gyerek ül a képernyő előtt, és egyedül játszik. Játszani legalább ketten kell, de inkább tízen, húszan, mert a közös játék a legnagyobb dolog az életben.” Csukás István
A fiatalok szép számmal vettek részt az edzéseken, ami annak is köszönhető volt, hogy sokat játszottunk, fogócskáztunk az erőképességet és a technikai fejlődést fejlesztő gyakorlatok mellett. A diákok rendszerint izomlázzal küszködve töltötték az edzést követő napjaikat. Sokaknál ismerős emlékeket idéz, hogy amint elmúlt volna az izomláz, jött a következő edzés. Erős közösségi szellem alakult ki köztünk. Többen a heti négy edzést is bevállalták, és páran már az óbecsei szablyavívó versenyen is megmérettették magukat. A Gerhardinumos edzések végére többször is eljött hozzánk néhány biztató szóra Kocsik Zoltán római katolikus pap, aki egyben az iskola igazgatója és a baranta foglalkozások lelkes támogatója.
Magyarszentmárton és Ótelek
Magyarszentmártont 1880-ban 759 magyar, 17 német és 42 egyéb származású lakos alkotta. 1992-re 260 főre csökkent a lakosság, amiből 206 magyar, 52 román (+2 egyéb) nemzetiségű volt. Majd 30 év elteltével az asszimiláció, az elvándorlás és a demográfiai tél oda vezetett, hogy mára a településen nincsen magyar iskola, sem óvoda. Néhány ember kivételével mindenki románul beszél és éli mindennapjait.
A helyzet korántsem egyszerű, de talán még van remény. Nagy fába vágják a fejszéjüket azok, akik ilyen terepen szeretnék feléleszteni a magyarság lángját. Ha csak egyetlen gyermekben sikerül megerősíteni azt, hogy a magyar nyelv, a magyar kultúra érték, akkor már hatalmas dolgot tettünk - kezdte történetét Jakab Ilona, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum igazgatóhelyettese, amikor az első baranta edzések időpontjáról beszéltünk. Szerencsére az elmúlt években akadtak páran, akik még tartják magukat. Csak erős hittel érdemes nekiállni az itteni munkának.
„Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18, 15-20
Kovács János, Petőfi Programos kollégám szeptember óta jár ki a településre néptáncot oktatni. Novemberi érkezésem után a néptánc mellett baranta foglalkozásokkal bővült a magyar közegben zajló események tárháza. Magyarszentmártonban 10-12 gyerkőcöt és kamaszt sikerült verbuválni. Közülük többen még értik a magyar szót, de megszólalni már nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak. Az itt zajló barantázással párhuzamosan Óteleken (~10 km-re Magyarszentmártontól) is tartottunk foglalkozásokat. Itt minden barantás edzésen sokan voltak - szinte hemzsegtek a fiatalok, és mindenki szépen beszélt magyarul. Decembertől összevontuk Ótelekre a két csapatot és így a magyar többségű csoportban egyre bátrabban beszélgettek egymással a csapat tagjai. A baranta edzések elindításában nagy segítségemre volt Pál Renáta és Kozma Dénes Ágota, akik többek között az itteni néptáncközösséget is nagy erőbedobással szervezik. Szentmártonban járva az egyik kisfiú nagymamája mesélte, hogy gyermekkorában még milyen mulatságok, szokások voltak. Nagyon kedves szavakkal fogadtak minket, és örültek, hogy a Petőfi Program keretében értelmes időtöltéssel foglaljuk le a fiatalokat. Ugyanakkor megemlítették azt is, hogy hamarabb kellett volna lépni. Sokkal gyorsabban le lehet rombolni valamit, míg az építkezés kitartó, hosszadalmas munkát igényel. Számos településen drasztikus asszimilációval néz szembe a magyarság. Tény, hogy az ember az anyanyelvén tud a leghatékonyabban tanulni, és ezen a nyelven tudja leginkább kibontakoztatni tehetségét. Ezért is fontos bátorítani a szülőket, hogy magyar iskolába írassák gyermekeiket, és hogy minden erővel azon legyünk, hogy a megmaradt közösségeket erősítsük, támogassuk.
„A lélek számára a társadalmi-kulturális azonosságtudat olyan szükséglet, mint a testnek a kenyér.” (Kopp Mária, Skrabski Árpád)
