„JUGOSZLÁVIAI KALOTASZEG”

De ugyanakkor néhány lelkes személy áldásos munkájának köszönhetően a népi varrottasok megőrződtek az utókor számára.

1933-ban a szabadkai „Munka" szerkesztősége kezdeményezésére háziipari tanfolyam indult Vajdaságban, amelyen a vidéki asszonyok és leányok bevonásával szebbnél szebb háziszőttesek készültek. Ekkor a Magyar Közművelődési Egyesület által szervezett nagybecskereki kézimunka kiállításon a hertelendyfalvi székely varrottas országos hírnévre tett szert, sőt, még a határokon túl is felfigyeltek rá. Munkájukkal új színek és új formák jelentek meg a délvidéki tájon, amihez hasonló néprajzi kincsestár az erdélyi Kalotaszeg vidékén volt utolérhető. Így az al-dunai református székely közösség megkapta a legszebb kitüntetést, a „jugoszláviai Kalotaszeg" nevet.

A történelmi hagyományait már-már elhagyni készülő bukovinai székely közösség sokat köszönhet a református egyháznak. A telepítő lelkész fia, ifj. Tomka Károly 1906-tól szolgálatba lépve a hagyományok felújításán fáradozott. Felesége, Tomka Viktória tiszteletes asszony gyűjteni kezdte a Bukovinából származó szőtteseket és varrottasokat. Munkájával arra ösztönözte a falu lakóit, hogy a lepedővégeket, a párnavégeket, és a festékeseket régi, még Bukovinából hozott hagyományos mintákkal díszítsék, terítőikre is azokat hímezzék. A tevékenységet az ötvenes években Kocsis Antalné (szül. Sejpes Márta tiszteletes asszony) folytatta, aki már nem elégedett meg azzal, hogy a helyi asszonyok körében népszerűsítse ezeket a mintákat, hanem összegyűjtötte és lerajzolta, majd 1974-ben, Kunszabó Júlia iskolai igazgatóval közösen, könyv formájában megjelentette. Kiadványukkal a közösség által megőrzött ősi mintákat tették közkinccsé. Áldásos munkájuk nyomán, szinte nem is kellett felújítani semmit, csak kézbe kellett venni egy kicsit. Így rövid idő alatt visszanyerte a régire emlékeztető ragyogását.

1953-tól a hagyományos népművészet megmentésén egész életén át fáradozó, és székely varrottasainak újjáélesztésében iskolát teremtő, Kemény Lajosné Varga Mária, az eredeti népi díszítőművészet ápolása érdekében kitartó, következetes gyűjtőmunkát végzett. Nem csak a maga örömére hímezte párnáit, asztalterítőit, hanem falujában vezette a kézimunka csoportot is, mely 1961-től 1969-ig az Ady Endre Művelődési Egyesület, később a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület, keretei között működött. Munkája során segítségére volt menye, Kemény Lajosné Német Katalin, akivel rendszeresen együtt állított ki.

Összefoglalóként levonhatjuk azt a következtetést, hogy Hertelendyfalván a bukovinai székely varrottasok fennmaradásában jelentős szerepet játszottak ezen példamutató, lelkes és közösségépítő személyek. Közel száz éve tart kincseik tudatos gyűjtése és ápolása, mely többek között mára a székely létük ékes bizonyítéka. Ebben a legnagyobb segítségükre a Tamási Áron Székely Magyar Művelődési Egyesület van. A megalakulása óta kézimunka szakcsoportot tart fenn. Tagjai ápolják, őrzik és továbbadják mindazt a felbecsülhetetlen örökséget, melyet őseiktől kaptak. Az öltés tudománya mára az idősebbekről a fiatalabbakra száll.

Az egyesület tagjai a mai igényeknek megfelelően továbbra is készítenek kispárnákat, abroszokat, könyvborítókat, melyek mintakincsét eredeti forrásból merítik. Tehát elmondható, hogy népi hagyományuk életképes és értékeiket szervesen összekapcsolták a modern korok célszerűség diktálta igényeivel. Munkájukkal tudatosan hozzájárulnak a még napjainkban fellelhető varrottasok tovább éléséhez és a délvidéki magyarság díszítőművészetéhez.

Ezek alapján is indokoltnak érzem, hogy az Andrásfalváról származó bukovinai székely varrottasaik még meglévő sajátságos díszítőmotívumaikkal mihamarabb a Kárpát-medence és Vajdaság értéktárának részét képezhessék, hiszen, így tudjuk helyét a leghatásosabb módon a jelenkorban is megtalálni.

Bibliográfia

1. Kemény Lajosné Varga Mária: Hertelendyfalvi székely varrottasok. In: Thurzó Lajos Közművelődési Központ, 2004.
2. Kocsis Antalné- Kunszabó Júlia: Székely varrottasok. In: Minerva Könyvkiadó, 1974.
3. Thomka Viktor: Szociográfiai Irodalmunk történetéből. Egy al-dunai székely község szociográfiája. In: Testvériség, 1939. évi II. évfolyama 7-13. számában.
4. Sebestyén Ádám: A bukovinai székelység tegnap és ma. In: Ad Librum Kft, 2009.
5. Lőrinc Etel: Bukovinai székelyek festékes szőnyegei hagyományos és új szőnyegek mintakincse, szövésmódja. In: Hagyományok Háza, 2005
6. Nagy Sívó Zoltán: Székelyeink a századfordulón. In: Létünk, 1998. 1-2. 08.
7. Fekete Lajos: Magyar kisebbség Jugoszláviában. In: Magyar Szemle 26. kötet, 1936. 1-4 sz.
8. Szádeczky Lajos: A magyar színészet százados évfordulóján. In: Vasárnapi újság 44.szám, 1980. évfolyam.
9. Palkó Attila- Szentimrei Judit: Marosmagyarói varrottasok és szőttesek. (Kriterion Könyvkiadó, 2008)
10. Palkó Attila-Portik Irén-Zsigmond József: Felső-Maros vidéki varrottasok. (Corvin Könyvkiadó, 1985)
11. Gál Veronika: Bukovinai székely örökség. (Petőfi Sándor Program, 2015)
12. Gráf Dóra: Bukovinai székely tájház nyílt a dél-bánáti Hertelendyfalván. (Petőfi Sándor Program, 2019)