Jelenlegi hely

Guzsalyas estek megnyitója

/ Gál Veronika /
gal.veronika képe
A téli időszakban régen a közösségi élet legfontosabb helyszíne a fonó volt. A guzsalyas tulajdonképpen a fonót jelentette, magát a teret, ahol a fonáshoz használt eszközt is, a guzsalyt tartották. Az őszi betakarítástól a farsang végéig tartó guzsalyas esték a közös munka mellett lehetőséget adtak öregeknek és fiataloknak a szórakozásra, éneklésre és ismerkedésre.
somogyi_tancalsosok_irodalmi_musoravendegek_hertelendyfalvangyerekek_vendegsegben

A dél-bánáti településeken a guzsalyas foglalkozások élő szokásként vannak jelen. A művelődési egyesületek vagy önálló szervezetek keretén belül működő kézimunkázó csoportok asszonyai, lányai hetente több alkalommal is összeülnek, együtt készítik el a csodálatos, rendkívül értékes székely varrottasokat és hímzett munkákat. A hideg őszi napok kezdetekor, október végén, illetve az első novemberi napokon több településen is megrendezik a guzsalyas estek megnyitóját, ahol vendégül látják más települések meghívottjait. A hertelendyfalvi kézimunkacsoport tagjai az idei évben vendégként jelen voltak a Sándoregyháza és Székelykeve egyesületei által szervezett, teadélutánnal és táncmulatsággal egybekötött rendezvényein.

Házigazdaként Hertelendyfalva november 8-án, vasárnap délután hat helység nyolc egyesületének, szervezetének tagjait fogadta. A teadélután résztvevői között voltak a sándoregyházi Bonnaz Sándor Magyar Művelődési Egyesület kézimunkacsoportja, a székelykevei  Varrócska kézimunkacsoport, a torontálvásárhelyi Magyar Művelődési és Művészeti Központ, a Pipacs Nőegylet, a pancsovai Kotezs 1 Nőszervezet és a Gyetván Szlovák Művelődési Egyesület, a Banatski Brestovac-i ,,Sosa,, Nőegylet, a sztarcsovai Nőegylet.

A helyi kézimunkacsoport vezetőjének, Varga Erzsébetnek köszöntő szavait követően bemutatkoztak az egyesületek, majd a hertelendyfalvi gyerekek színes műsorral fogadták a vendégeket. Első fellépőként a helyi Testvériség-Egység Általános Iskola magyar alsó tagozatának tanulói tarka irodalmi műsorral mutatkoztak be, Kató Valéria tanító néni felkészítésében. Folytatásként a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület legkisebb tánccsoportja somogyi táncokat adott elő. A csoportvezetők: Kiss Krisztina, aki a koreográfiát is felállította, Nemcsek Klaudia, Lőcsei Márta és Nagy Mónika voltak. Az egyesület ifjúsági tánccsoportja pedig új tánckoreográfiával lépett fel, moldvai csángó magyar táncokkal. Felkészítőjük: Gál Veronika, aki a koreográfiát is készítette, Nemcsek Klaudia, Lőcsei Márta, Nagy Mónika és Balog Ágnes volt. A délután jó hangulatú táncmulatsággal folytatódott, és a gyerekek segítségével kisorsolták a helyiek által felajánlott tombola ajándékokat.

A vendégek esti távozásának pillanatában érezni lehetett azon szoros személyi kapcsoltakat, melyek az évek során a különböző településeken élők között kialakultak. A nyitóünnepségek, majd az ezt követő rendszeres guzsalyas esték teret biztosítanak a közösség helyi, illetve más közösségekkel való kapcsolattartások megerősítésére, építő jellegű és értékemelő szerepükkel hozzájárulnak  népi alkotásaink megmentéséhez, megőrzéséhez.

További képek a galériában.

A Guzsalyas estek megnyitóján készült videó itt található.