Jelenlegi hely

Szorgos kezek, fecsegő szájak – Szakkörzáró kiállítás Nagybányán

/ Széles Zsolt /
szeles.zsolt képe
Nagybányán az idei évben tíz féle szakkör indult felnőttek számára. Októbertől induló, mostanáig tartó heti rendszeres összejöveteleken készült alkotásokból, a közel 80 fő kitartó munkájából nyílt kiállítás a Teleki Magyar Házban.

A Szakkör 2020-ban indult útjára, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) jóvoltából. Évente több mint 15.000 fő részvételével zajlik le egész Kárpát-medencében és a diaszpórában. A Szakkörök célja, hogy alakuljanak szerte a Kárpát-medencében közösen alkotó kis közösségek, mint a régi időkben a fonók voltak, és ezek válhassanak a magyar kultúra közösségi műhelyeivé. Ahogyan a fonókban, úgy a Szakkörök foglalkozásain is, nemcsak az elvégzendő feladaton van a hangsúly, hanem a közös együttléten is.

A nagybányai Szakör résztvevőinek sikerült teljesíteni az NMI által elképzelt célokat, ahogyan azt a kiállítás címe is jól mutatja: „Szorgos kezek, fecsegő szájak”

Aki megnézi ezt a kiállítást, az láthatja az elkészült tárgyakat, de akik részt vettek a szakkörökön, azok láthatják az odáig elvezető kitartó munkát is. Gratulálunk a résztvevőknek a szép kiállításhoz, és az egész éves lelkesedéshez!