Előadással egybekötött kiállításmegnyitó a Csemadok-székházban
Szeif Gujber Gabriella Pozsonyban látható festményi az elmúlt öt esztendőben születtek, amelyekkel kapcsolatban az alkotó úgy fogalmaz: „A természet a legnagyobb ihletadó számomra. Legyen szó virágokról, fákról, vagy magáról a tájról.” A tárlat elsősorban akvarellel készült tájképeket mutat be a látogatóknak, de absztrakt alkotásokat is láthatnak az érdeklődők, amik a fluid art, vagyis folyatásos technika alkalmazásával készültek.
A kiállítást Neszméri Tünde, a Csemadok országos elnökségi tagja nyitotta meg. Pozsony megye képviselője nem csak a képek sokszínűségére irányította rá a figyelmet, hanem arra is, hogy a festmények által mi is megláthatjuk a mindennapok szépségét.
Székely István, a Hyppolit, a lakájjal indította magyarországi karrierjét.
A megnyitót követően, a mozgókép került reflektorfénybe, és én tartottam rövid előadást a százhuszonöt éve született Székely István filmrendezőről. Székely a harmincas években készült magyar filmek ismert és elismert rendezője volt, akinek olyan alkotások kerültek ki a keze közül, mint a Hyppolit, a Lakáj, a Lila akác, a Nászút féláron, a Lovagias ügy, vagy éppen a Légy jó mindhalálig. Az este folyamán Kabos Gyuláról is meséltem az egybegyűlteknek, aki a korszak meghatározó színészeként, több mint negyven filmben szerepelt. Bár a származása miatt Székely István és Kabos Gyula is hazája elhagyására kényszerült a II. világháború előtt, a nevükkel fémjelzett filmek kiállták az idő próbáját.
Mint, ahogy Szeif Gujber Gabriella festményei is kiállják az idő próbáját, hiszen olyan természetbe csomagolt érzéseket fogalmaznak meg, amelyek mindenkit megérintenek. Bár a ’30-as évek filmjeit és a hegysúri alkotó képeit közel száz év választja el, mégis mindegyik a gondolatok közvetítéséről és az érzelmek megéléséről szól.
