Az esemény évről évre megidézi Tompa Mihály költő életét és munkásságát, és idén sem maradt el a különleges programok sorozata, amely összehozza az iskolai közösség tagjait, diákokat és tanárokat egyaránt.
A rendezvényre október 29-én érkeztünk, ahol a diákokkal közösen egy emlékezetes koncertet tartottunk. A zenei előadás különlegessége, hogy a diákok is aktívan részt vettek benne, és több dalt énekeltünk együtt. A koncert vendége Juhász István, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai igazgatója volt, aki dobon kísérte az előadást, hozzáadva egy különleges ritmusélményt a műsorhoz. A diákok és a felkészítő tanárok nagyban hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.
A koncertet követően a diákok figyelme a harcművészetek felé fordult, ugyanis Kopecsni Gábor harcművész és kisfia, Sólyomka egy lenyűgöző műsorszámot mutattak be. A bemutató nagy érdeklődést váltott ki, és különleges élményt nyújtott a diákok számára.
Emellett örömmel jelentették be, hogy a Felföldi Dalia Iskola képzései Rimaszombatra is kiterjednek, és november elejétől új edzések indulnak a diákok számára. Ez új lehetőséget ad a helyi fiataloknak, hogy gyakorolják a hagyományos harcművészetet.
Összességében elmondható, hogy a 70. Tompa Mihály Napok méltó módon tisztelgett a költő emléke előtt, és gazdag, változatos programokkal idézte fel a hagyományokat. A rendezvénysorozat lehetőséget adott arra, hogy a diákok nemcsak a költészet, hanem a zene, a harcművészetek és a közösségi élmények világában is elmélyedjenek. Tompa Mihály szellemisége továbbra is él a fiatalokban, akik egyre inkább felismerik a kultúra és a tudás értékét.
Az eseményről a közmédia Kárpát-medence című műsora is beszámolt, mely az alábbi linken érhető el: