Szubjektív betekintés egy Fehér megyei magyar falu életébe
Hétköznapokon mondhatni, szimbiózisban élünk a gyerekekkel együtt. A helyi nevelőnők – Lidi, Berni, Bogi, Eszti és Kató –, valamint a szakácsnő minden nap gondoskodnak arról, hogy a Szórványkollégium bentlakói úgy érezhessék, egy második családba érkeztek közénk.
A gyerekek jól érzik magukat, szeretnek együtt lenni, az iskola után a nevelők segítségével egy rendszerezett délutáni program szerint készítik el a házi feladatokat, készülnek imádsággal az étkezésekhez, és cserkészeten, kézműves foglalkozásokon, vagy filmvetítéseken vesznek részt.
Ösztöndíjasként igyekszem minden tevékenységben részt venni, a nevelők munkáját támogatni: van, hogy a konyhán segítek, máskor házit oldok a gyerekekkel, kézműveskedünk. Elmaradhatatlanok az esti beszélgetések – szinte mindegyik gyerek igényli, hogy legyen, akinek elmesélje az aznapi történéseket, vagy hogy mit kért az angyaltól (Erdélyben az angyal hozza az ajándékokat, nem Jézuska), mi történt otthon a hétvégén, és melyik a kedvenc telefonos videójátéka.
Végül is egész napos jelenlétben vagyunk velük, a bentlakókkal, és ebben az adok-kapok figyelemben telnek a délutánok, ami minden hozzám hasonló, (még) gyermektelen ember számára igazi szülő-előképző foglalatosság. Van, aki hétvége közeledtével is inkább maradni szeretne, annyira szereti ezt a második családot.
Magyarlapádon sok befogadó, magyar identitására büszke, és sok kedves, segítőkész emberrel találkozom. A közösségi életbe legfőképpen a Szórványkollégium munkatársai, az iskola tanár kollégái, a Csegely zenekar tagjai és a Borbándi lelkész-házaspár tevékenységei révén tudok bekapcsolódni.
A decemberi táncházakra készülve, november egyik hamar sötétedő szombatján találkozom a Csegely zenekarral a Csegely-házban, ahol a zenekari próbák folynak. Kiss Ágnes fiatal prímás irányítása alatt füzesi, felcsíki és moldvai dallamokat gyakorolnak, majd a lapádi táncrendre rátérve a rangidős nagybőgős, Kiss Csongor, a zenekar alapítója, az Ethnika Kulturális Alapítvány munkatársa veszi át az irányítást.
Itt ismerkedtem meg néhány helyi fiatallal is, akik szívesen tartoznak a zenekar holdudvarához, és önkéntesen készítik el a kinti hidegben begyújtott grillen a közös vacsoránkat.
A Borbándi lelkészházaspár szintén fontos mozgatórugója a helyi közösségnek, és az általános egyházi szolgálaton kívül lelkes kezdeményezői a cserkész-tevékenységnek és a heti Biblia-óráknak a bentlakó gyerekek körében. A “papbácsi” természetszeretete átragad a gyerekekre és a falu fiataljaira is. Szívesen jár ki a fiatal felnőtt korosztály a falu határában található Kiserdőbe is, ahol több mint tíz éve épült meg a papbácsi vezetése alatt a Cserkészház.
A helyi tejgyár tulajdonosa, a Sipos-házaspár, vagyis Feri bácsi és Margit néni nélkül szintén lassabban mozdulnának a helyi közösség kerekei. A Piros Pántlikás zenekar prímásaként és az Ethnika Alapítvány elnökeként Feri bácsi minden hagyományőrző esemény mozgatórugója, szívesen támogatja kisebb és nagyobb programok létrejöttét, akár a keze alatt létrehozott kollégium felajánlásával is rendezvényhelyszínként.
Margit néni pedagógus tapasztalatával és a helyi hagyományok ismeretével mindenben másodhegedűsként, vagy talán hátulról irányító erős nőként támogatja Feri bácsi munkáját, illetve a Kollégium vezetőjeként kreatív jelenlétével működteti a gépezetet, igazítja a gyerekekkel foglalkozó nevelők munkáját.
Nagyon sok mindenki kimaradt most, nehéz mindenkit megemlíteni, és talán van, akit a rövid itt tartózkodásom alatt még nem ismertem meg, és fontos lenne megemlíteni Lapád kapcsán, éppen ezért szubjektív ez a rövid kis beszámoló.
A nevelők, iskolai tanárok, a Borbándi lelkészházaspár és az Ethnika Kulturális Alapítvány mindennapi munkája és fáradozása nem marad terméketlen: a más falvakból érkező bentlakó gyerekek és a helyi értékeket büszkén képviselő helyiek is szeretnek a lapádi nagy hegy alatt élni és álmodni, ünnepre várva.
