Visszalapozva a történelem lapjain, 1586 és 1785 között a magyar királyság területéről és Erdélyből összesen 1455 fiatal tanult a jezsuita intézményekben Graz területén. Könnyen találtak lelki vezetőt az 57 magyar tanár, köztük hét rektor soraiból. A XVIII. században a mariatrosti pálos kolostorban még a rend feloszlatása után is lehetett magyarul gyónni. A XIX. században egyházmegyei szolgálatban és a közös, osztrák-magyar provinciához tartozó szerzetesrendek tagjai között is találunk magyar papokat Grazban.
A Monarchia idején az egyházmegyei sematizmusokban már a XX. század előtt kimutatták az idegen, így a magyar vagy magyarul gyóntatók jelenlétét is. Nem tudjuk, hogy az akkor itt élő magyarok közül hányan éltek a lehetőséggel. A XX. században, a két világháború között a Stiegenkirche-ben (Lépcsőtemplomban) lehetett magyar nyelven gyónni.
1945-ben az egész Kárpát-medence területéről érkeztek menekültek, s közöttük az állami hivatalnokok, katonatisztek, sorkatonák, nagybirtokosok mellett a magyar társadalom minden rétege képviseltette magát. Ekkortájt több magyar római katolikus pap is tartózkodott - hosszabb-rövidebb ideig - Grazban. Köztük volt Subik Károly apát, kanonok, alezredes, az Egri Érsekség volt főjószágkormányzója is, aki 1946–1948-ban magyar gyóntatóként és káplánként tevékenykedett Mariatrostban.
A második világháborút követő évtizedben a Graz-Seckau-i egyházmegyében a mai magyar pasztoráció struktúrájának megfelelő felépítés még nem létezett, a nagyszámú magyar menekült lelki gondozása mégis biztosított volt. Amíg Thiel Alexander kalocsai egyházmegyés pap (későbbi Karitász-igazgató) az egyházmegye területén élő összes menekült lelkésze volt, az ötvenes évek elején L’ Hullier Imre csanádi egyházmegyés nevével találkozunk: ő volt a magyarok lelkésze. A világi egyesületek mellett kezdett formát kapni a magyar katolikus közösségi élet is. Ez nagy lépés volt az egyeditől a közösségi anyanyelvi lelkipásztori ellátás felé, amelyről az egyházmegye gondoskodott. Ebben az időben a mariatrosti volt pálos kegytemplomban, az irgalmasoknál (Barmherzigenkirche) és a Lépcsőtemplomban (Sitegenkirche) tartották a magyar szentmiséket, az utóbbiban 1972 decemberéig.
Az 1956 novemberétől érkező új menekültekkel Grazban és környékén is megnőtt a magyar katolikusok száma. Közülük három magyar ciszterci szerzetes: P. Félix, P. Emilián és P. Paszkál végzett pasztorációs munkát az egyházmegye egész területén. A családpasztorációban Bessenyei Mária Ladiszlász nővér segítette őket. P. Félix mint egyetemi lelkész és a már említett Karitász-igazgató (Thiel) nevéhez fűződik a Magyar Kultúrközpont létesítése 1958-ban.
1960 szeptemberében a szalézi P. Nyers Jánost nevezték ki magyar lelkésznek, aki három és fél évtizeden át haláláig (1995. február 12.) szolgálta Istent és a reá bízott magyarokat. A Mindszenty József bíboros-hercegprímást tisztelő, öntudatos ’56-os szerzetes mindenki papjaként munkálkodva szerzett magának síron túl is elismerést. A lelkészség az egyházmegye és a Kirche in Not segélyszervezet jóvoltából rendelkezett irodával. Egy-két évtized után a püspökség és a szalézi rend közötti megegyezés mentette meg a magyar lelkészség további létét, amely 1972 és 1992 között a Nagy Lajos király magyar cserkészcsapat fenntartója volt.[1]
A II. Vatikáni Zsinat és a pápai enciklikák eredményeként 1977 áprilisában Grazban is megalakult a Lelkészi (ma Pasztorális) Tanács, amely a lelkésznek új munkatársakat, a magyar pasztorációnak pedig friss lendületet adott. A püspökség a tanácsot ugyan formai okok miatt (személyi plébánia híján) nem fogadta el, de pozitívnak ítélte a kezdeményezést. Létfontosságáról a P. Nyers halálát követő, lelkész nélküli szükséghelyzetek tanúskodnak. Az ilyen időkben, Weber püspök úr engedélyével, a Lelkészi Tanács gondoskodott kisegítő papokról, illetve a lelki és kulturális programok megszervezéséről.
A Lelkészi Tanácsnak köszönhető, hogy Grazban – egy-két kivételtől eltekintve – minden vasárnap volt magyar nyelvű szentmise. A testület három világi elnöke: Dr. Zimics Béla, Steeb-Zichy Magdolna grófnő és e sorok írója (Ugri Mihály). A Tanács tagjai gondoskodnak a liturgikus és közösségi szolgálatok megszervezéséről is.
Évente 20-25 pap kisegítőnk volt Ausztriából és Magyarországról. Nagyobb távolságból is jöttek, emiatt sok esetben délután volt szentmisénk. Előfordult, hogy csak német anyanyelvű kisegítőt találtunk, vagy teológus tartott mise helyett igeliturgiát.
1997 februárjától a külföldi magyarok püspöke, dr. Miklósházy Attila javaslatára a 80 éves, miskolci Kormos Gyula nyugalmazott plébános, címzetes apát vállalta el közösségünk vezetését. Ő adta nekünk a Magyar Katolikus Közösség nevet. Egészségi okból 2000. január 2-án hazatért.
Új korszak (posztgraduális út) akkor virradt ránk, amikor a Grazban egyetemi tanulmányokat folytató papok lettek a lelkészeink.
A Szabadkai Egyházmegyéből Paskó Csaba diakónus egyházi zenét tanult a művészeti egyetemen s e mellett igeliturgiát tartott, ha nem kaptunk kisegítőt. Felszentelése után, 2000 októberétől 2003 novemberéig volt a lelkészünk. Intenzív zenei élet jellemezte munkáját.
Helyét a Grazban doktori munkáját író görög-katolikus Pap Tibor vette át. Miután nem misézhetett római rítusban, Aranyszájú Szent János liturgiájával és családjával új tapasztalatokkal gazdagította közösségi életünket. Akkori püspökünk, dr. Egon Kapellari kívánságára havonként egy szentmisénk volt római rítusban. Miután Pap Tibor elnyerte a doktori címet, 2005. augusztus végén búcsút vett tőlünk, mi pedig a görög-katolikus liturgiától.
2005 szeptemberétől Fodor János Debrecen-nyíregyházi egyházmegyés áldozópap posztgraduális tanulmányai mellett vállalt nálunk magyar lelkipásztori szolgálatot. Neki köszönhetjük, hogy működése alatt nemcsak vasárnaponként, hanem ünnepnapokon is voltak miséink és ministránsaink. Gyümölcsöző munkája egyetemi tanulmánya befejezése után a 2008. június 22-i búcsúmisével ért véget.
Ismét szükséghelyzet köszöntött reánk, amely alatt a bécsi lelkész és nemzeti koordinátor, Simon Ferenc jött a segítségünkre. Szentmiséink időpontja a kisegítők miatt részben délutánra került. Reménykedve vártuk 2009 szeptemberét, az új korszak, a kettős szolgálat kezdetét.
Reményünket, hogy nem maradunk végleg lelkész nélkül, az a tudat is táplálta, hogy közösségünkből nem hiába követte két pap és egy diakónus az Úristen hívását a külföldi magyar pasztorációba: Vay Andort Svájcba (Bern), Balássy Gézát az USA-ba (Cleveland) és Molnár Ottót Franciaországba (Párizs) vezette az útja. Közülük már csak a volt franciaországi magyar főlelkész él. Pappá szentelése 1986-ban, Mariazell-ben a magyar zarándoklat alkalmával volt. Jelenleg ő a lelkészünk, Holló István segédlelkésszel együtt.
Mag. Molnár Ottó pápai prelátus a franciaországi küldetése lejártával visszatért Grazba. 2009 szeptemberében osztrák plébániát kapott két templommal, majd elvállalta az itteni magyarok pasztorálását. Közösségünk 2010 januárjában kapott helyet: a kálváriahegyi templomban szentmisék megtartására, a plébánián pedig a lelki és kulturális programok megrendezésére (részben ingyen.) Ismét megváltozott a szentmisék helye és időpontja; évekbe telt, míg végre 2015-ben eldőlt, hogy csak vasárnaponként délután 17 órakor van misénk.
Mag. Holló István görög-katolikus teológus otthoni tanulmányait a Graz-Seckaui Egyházmegye ösztöndíjasaként folytatta és fejezte be a grazi egyetemen. Ő már teológus korában is kapcsolatot tartott közösségünkkel. Miután itt maradt, a Graz-Seckaui Egyházmegyére szenteltette fel magát római katolikus rítusú pappá. Három évre rá plébános lett Deutschlandsbergben. Ezen kívül - mint magyar lelkész - részt vesz a stájerországi és a grazi magyar pasztorációban, ő végzi miséink egy részét.
Grazi közösségünknek sohasem volt saját temploma. A Stiegenkirche után néhány éven át a Dreifaltigkeitskircheben, majd 15 éven át a Welschekircheben voltak, 2010 januárjától pedig a kalvarienbergi templomban vannak a magyar misék.
Az anyakönyveket mindig az a plébánia vezette, amelyhez az a templom tartozott, ahol a magyar nyelvű miséket tartották. A hitoktatás a helyi iskolákban folyt és folyik napjainkban is, így a gyermekek és a szüleik is automatikusan integrálódnak a lakóhely szerinti plébánia életébe. Ez és a többszöri szükséghelyzet, misehelyszín-változtatás okozta, hogy a legtöbb keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, esküvő a lakóhely szerinti plébánián vagy odahaza, Magyarországon történik és magyarjaink a temetésre sem mindig kérnek magyar lelkészt.
A vasárnapi szentmiséken részt vevők száma jellemzően 30-40 fő. A rendszeres misehallgatók száma jelenleg pozitív tendenciát mutat. Vannak a liturgián túlmutató hagyományaink is, ilyenek a házszentelés, a húsvéti ételek és az adventi koszorúk megáldása, évente két lelki-nap a korábbi háromnapos lelkigyakorlat helyett.
A Pasztorális Tanács tagjai látják el a különböző liturgikus és közösségi szolgálatokat. A hívek számára fontos az anyanyelv gyakorlása imában, énekben és a misék utáni agapékon, társas együttléteken. Köszönet a háziasszonyoknak a mise utáni agapék terített asztaláért!
Az ökumenikus istentiszteletet már évtizedek óta, protestáns testvéreinkkel felváltva, évente rendezzük vagy a katolikus vagy az evangélikus templomban.
A gyermekklub-csoportunk mellől sajnos hiányzik az iskoláskorúak és az ifjúság csoportja. Kulturális programjaink keretében megemlékezünk egyházi és történelmi évfordulókról, nemzeti ünnepeinkről. Ezek mellett előadások, kirándulások gazdagítják életünket. Többször volt hosszabb-rövidebb ideig énekkarunk, szinte évente lépnek fel nálunk vendégkórusok. A háromnapos Mindszenty-Vadon gyalogos emlékzarándoklatot Mariazell-be már harminckét alkalommal rendeztük meg.
A valamikori kisebb számban kiküldött meghívók helyett a 16. évfolyamot megért Gráci Magyar Újságban hívunk minden érdeklődőt miséinkre, rendezvényeinkre, és ott számolunk be azokról, részben képekkel. A 480 példányban postázott újságot a Magyar Egyetemisták és Öregdiákok Klubja adja ki, szerkesztésében mi is részt veszünk.
Korábban kétszer is próbálkoztunk a Christiana Hungariával, cserkészeinkkel és a klubbal a Kézfogás közös értesítő kiadásával, de az mindig rövid életű volt.
Kisebbséget alkotunk az egyházmegye területén élő magyarok között. A katolikusok közül ugyan többen részt vesznek az egyes plébániai csoportokban is, de közösségünknek nem volt és most sincs nagy szerepe a helyi (osztrák) egyház életében. Ugyanakkor a hívek képzettségük, munkájuk alapján nagyobb elismerést szereztek a polgári életben (civil társadalomban), ahol nagyobb mérvű az integráció.
Mindezek ellenére közösségileg részt veszünk az egyházmegye életében is. Nagyobb rendezvényein, ha kis számban is, mindig jelen vannak néhányan a magyar közösségből. Csak néhány év óta hiányzunk az idegen ajkúak miséjéről. Közülünk többen vállaltak szolgálatot 2004-ben Mariazell-ben a Népek Zarándoklatán és a Grazban megtartott II. Ökumenikus Találkozón.
Említenünk szükséges karitatív tevékenységünket is: egyik nyáron öt egyetemistánk vett részt a Bauorden építő programjában. Többször rendeztünk gyűjtést otthoni és kárpátaljai árvízkárosultak részére, a Szent István-bazilika leégett kupolájára, erdélyi csomagakciónkra, legutóbb pedig Csaba testvér részére. Az itteni és a szombathelyi Karitásszal már száznál több teherautónyi ruha- és bútorszállítmányt szerveztünk Magyarországra.
[1] 1992-től a szerzetesrendek otthoni újrakezdésekor Grazban találjuk a domonkosok és a karmeliták noviciátusát. A domonkos novíciusok gitáros miséi mellett Hankovszky Jácint novíciusmester bibliaestjei protestáns testvéreink részvételével, valamint az ifjúságot összegyűjtő filmestjei felejthetetlenek.
