A kaszaverés ősi mestersége Gyimesben
Otthon a ház körül általában mindenkinek megvan egy bejáratott helye az ilyesmihez, így Antal „Rudi” Károly is ezen a helyen mutatta be méltán híres mesterségét. Sokan még most is hozzá viszik a kaszájukat megveretni.
Miután az üllőt beleszúrja a földbe, hogy stabilan rögzítse azt, és a kaszát is elhelyezi rajta, lefekszik a földre a kasza éle mögé és felvesz egy jellegzetes pozíciót, amit leginkább a stabil oldalfekvéshez lehetne hasonlítani, csak itt az egyik könyökére rá is támaszkodik. A könyöklő kezével közben folyamatosan helyezgeti a kaszaélet az üllőn, mert ahogy mondani szokták: „a kaszaverés lényege, hogy nem csak az üllőt vagy csak a kaszát verjük, hanem egyszerre mindkettőt.”
Közben a másik könyökét nekitámasztja a felhúzott lábának, és a kezében lévő kalapáccsal egyenletes mozdulatokkal elkezdi megverni a kaszát ügyelve arra, hogy az él minden millimétere egyformára kilapuljon és kiegyenesedjen a kasza fokától a hegyéig.
Karcsi bácsi „végigkopocsolja” a szerszámot és közben néha „megtöpi” a kalapácsot vagy az élet, hogy a nyáltól jobban látszódjon a formálódás.
Régebb a reggeltől estig tartó kaszálások idején ezt a műveletet többször is elvégezték egy nap alatt. Egyszer otthon, mielőtt indultak a mezőre, biztosan megverték a kaszát, aztán kint a mezőn ahányszor kellett, annyiszor. Önmagában a kaszaverés még nem biztosítja a megfelelő vágófelületet, erről a kasza megfenése gondoskodik, véglegesíti azt, viszont egy idő után a kasza megfenése kevésnek bizonyul és újra meg kell verni a kaszát, hogy aztán megint borotvaélesre tudják fenni. Így megy ez az idők végezetéig... vagy amíg el nem kopik teljesen a kasza.
