Még a gyűlés előtt kedves idegenvezetőm (az alapszervezeti elnök, Nagy Sándor) irányításával körbejártuk a város egy részét, amit másnap délelőtt folytattunk. Még a szitáló eső sem szegte kedvünket.
Olomouc – archaikus magyar neve Alamóc – a Morva folyó mentén fekszik. Olmütz néven egészen a második világháborúig németek által lakott város volt. Ma jellegzetes műemléke az érseki székesegyház, a Szent Vencel dóm. Itt nyugszik III. Vencel cseh és magyar király, akit 1306-ban Olmützben gyilkoltak meg. Valamint ebben a dómban kiáltotta ki a cseh és morva nemesség egy része Hunyadi Mátyást királyukká 1469-ben, miután Morvaországot is elfoglalta. 1479-ben a cseh és a lengyel királyokkal egyetemben (Mátyás, Ulászló és Kázmér) megerősítették az 1478-ban kötött békét az olmützi szerződéssel. A cseh és a magyar uralkodó egyezségét a tevékenységi régiók felosztásáról külön kötötték meg. Ezt a cseh kétfarkú fehér oroszlánt, illetve a Hunyadiak és Magyarország címerét kombináló emléktábla örökíti meg, amely ma is látható a Morva Színház falán.
Városi sétánk közben továbbhaladva megnéztük a – aznap számunkra, magyarok számára különösen aktuális jelentőségű – bírósági épületet, melyben az első magyar miniszterelnökünk, gróf Batthyány Lajos raboskodott az 1848-as forradalom következményeként. Az osztrák katonai rendőrség 1849. január 8-án tartóztatta le, majd a közeledő magyar seregek elől Pozsonyba, később Olmützbe vitték, ahol a helyi törvényszék ítélte kötél általi halálra. Esetében a bíróság még a Bécsben hozott szabályt is megsértette, hiszen a felelősségre vonás csak az 1848. október 3., tehát az Országgyűlés feloszlatása után elkövetett cselekményekre vonatkozhatott volna, Batthyány viszont ekkor már lemondott tisztségéről. A vádat és a védelmet is ellátó hadbíró alaposan megindokolt kegyelmi kérvénye Haynau elé került, aki október 5-én megerősítette az ítéletet. A kivégzést (a tizenhárom aradi vértanúval együtt) október 6-ára, a bécsi forradalom és Latour halálának évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel a hozzá becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, és bár életét megmentették, nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt később Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet a katonáknak, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza". Holttestét a ferenciek kriptájába temették, innen 1870-ben vitték országos gyászpompával a Kerepesi úti temető mauzóleumába. Kivégzésének helyén áll a Batthyány-örökmécses, amely a szabadság jelképévé vált.
Jó pár utcával és kanyarral odébb pedig már az egyik leghíresebb magyar matematikusunk, a "geometria Kopernikusza", Bolyai János emléktáblájába botlunk. És hogy ő hogyan került Olmützbe? Katonatisztként fordult meg a városban. 1832-ben Lembergből Olmützbe helyezték, de út közben szolgálati balesetet szenvedett, aminek következtében agyrázkódással ápolták. Az emléktáblát az olmützi magyarok közössége avatta fel az egykori kaszárnya falán 2004-ben cseh és magyar katonai kezdeményezésre.
Másnap délelőtt utunk az Olmütztől körülbelül 40 km-re található Mírovba vezetett, ahol gróf Esterházy János, Csehország legjelentősebb magyar mártír politikusa emléktáblája áll az egykori rabtemetőben, Esterházy János az 1930-40-es években a szlovákiai magyarok megmaradásáért és jogaiért küzdött. A második világháború alatt a szlovák parlamentben harmadmagával, de egyetlen magyar képviselőként nem szavazta meg az akkori fasiszta szlovák állam törvényhozásában a zsidók deportálását elrendelő törvénytervezetet. Ez számára a politikai öngyilkossággal lett volna egyenlő. A II. világháború után letartóztatták, majd a csehszlovák hatóságok átadták a szovjet titkosszolgálatnak. 10 év kényszermunkára Gulag-táborba küldték. A szlovák Nemzeti Bíróság 1947-ben halálra ítélte, a vád szerint a fasizmussal való együttműködésért. Később elnöki kegyelemben részesült, és életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Lett volna alkalma megszökni, de nem élt a lehetőséggel, mondván, hogy ő nem bűnös, nincs miért menekülnie. Az 1955-ös általános amnesztia során a büntetését 25 évre csökkentették. A súlyosan beteg Esterházy a mírovi várbörtönben halt meg 1957. március 8-án. A börtönparancsnok nem adta ki hamvait a családnak. Mivel 2007 őszéig nem volt köztudott, hol van eltemetve, a csehországi magyarok 1998-ban jelképes síremléket állítottak neki a helyi rabtemetőben. Cseh történészek kiderítették, hogy Esterházy János urnája a prágai Motol nevű köztemető tömegsírjában található. A motoli emlékműre 2011 őszén, születésének 110. évfordulóján került fel Esterházy János neve.
Esterházyt eddig sem Szlovákia, sem Csehország nem volt hajlandó rehabilitálni, így a néhai politikust papíron továbbra is háborús bűnösként tartják nyilván.
Végezetül pedig történelmi sétánk során visszatérünk Olmütz központjába, és bár nem köthető a magyarsághoz, de mindenképp említésre méltó a Főtéren található Szentháromság-oszlop. Azon kívül, hogy csodaszép, 2000-ben felvételt nyert az UNESCO Világörökségi Listára. A 35 méter magas alkotás egy barokk stílusú szoborcsoportból áll, ami 1716 és 1754 között épült az Úr dicsőségére és a hála kifejezésére, hogy véget ért a pestis Morvaországban. Az oszlopot a Szentháromságot ábrázoló aranyozott réz-szoborcsoport dominálja. A szoboralkotást 18 szent és 12 lámpást hordozó alakjának szobra, valamint 6 apostol félalakos domborművének együttese alkotja. A Szűz Mária Mennybemenetelének szoborcsoportja az oszlop központi helyét foglalja el. A szemfülesek még egy aranyozott puskagolyót is felfedezhetnek a műemléken. Az oszlopon belül egy kis kápolna található.
Az ilyen megállók, visszaemlékezések, utak nélkül talán nem is tudnánk, hogy Csehország valójában mennyire magyar. És hogy tényleg mindenhol ott vagyunk a világban.
