Multikulturális karácsony Bosznia-Hercegovinában
Egy város, ahol pár száz méteren belül katolikus egyház, ortodox templom, dzsámi és zsinagóga is található. Egy város, ahol nem a fényűző adventi vásárok teszik széppé a karácsonyt. Egy társadalom, amelyben nem ugyanarra a napra esnek az ünnepek.
Felfogás kérdése, hogyan vélekedünk erről a tényről. Ilyenkor, Karácsony közeledtével érdemes felidézni az itt élők szokásait. Mindehhez persze legalább nagy vonalakban ismernünk kell Szarajevó történelmét.
Bár a szlávok Boszniába körülbelül a 7. században érkeztek (valószínűleg ők váltották az illíreket), Szarajevó alapítása csak 1450-re tehető. Az oszmán birodalom 1463-ra teljesen meghódította Bosznia tartományt. Szarajevó egy apró faluból nőtt ki, pontosabban egy kis falura építette föl a várost Isa-Beg Ishaković, aki Bosznia kormányzója volt. Minden olyan építményről gondoskodott, amely életük fő szintereit jelentette: épült bazár (fedett piac), törökfürdő, han, amely a kereskedők szálláshelyéül szolgált, valamint kormányzói palota, azaz Saray, és ez utóbbi különösen fontos, hiszen innen ered Szarajevó neve. Ennek ellenére az 1480-as években Szarajevóban összesen csak 42 muszlim ház állt a 103 keresztény mellett.
A XVI. században Husrev bég igazán virágzó várossá emelte Szarajevót, az egész óváros létrejötte az ő nevét dicséri. A gazdasági eredmények, a fejlődés abban is megmutatkozott, hogy a népesség növekedett. A lakosság egy része ezekben az években - hol vegyes házasság révén, hol pedig szimplán meggyőződésből – áttért az iszlám hitre, így Szarajevó ekkor szinte teljes egészében iszlám város volt. Változott a kép, amikor újabb ortodox és katolikus telepesek érkeztek. A XVI. században, Spanyolországból elűzött szefárd zsidók valószínűleg ebben az időszakban telepedtek le itt. Szarajevó infrastruktúrája és gazdasága tovább erősödött, és hamarosan a Balkán-félsziget második legnépesebb városává vált, Isztanbul után.
Az oszmán birodalom általános hanyatlásával a város sorsa is megpecsételődött. 1697-ben Savoyai Jenő kifosztotta, majd felgyújtotta, és ezzel megindult Szarajevó hanyatlása. Nyugtalan időszak következett sok harccal, különböző népek többször megpróbálták elfoglalni a várost, ám ez 1878-ig, az osztrák-magyar erők érkezéséig sikertelennek bizonyult.
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején aztán Szarajevó újra virágzó és sikeres várossá fejlődött. Újabb gyönyörű épületek születtek, múzeum és színház, székesegyház és zsinagóga, könyvtár és művészeti akadémia. Sok épület a korban divatos szecesszió jegyeit viseli magán.
Szarajevó lakossága 1910-ben 52 000 főt számlált.
Legalább Magyarországon és Ausztriában az is megtanulta Szarajevó nevét, aki sosem járt erre, hiszen az első világháború kirobbanása összeforrott nevével. A II. Világháborúban a holokauszt Szarajevót sem kerülte el, majd Josip Broz Tito partizánmozgalma hozta el a városban élők számára 1945-ben a békét.
A rövid történelmi áttekintés után térjünk vissza a vallási ünnepekre! Szarajevóban mindenki tartja a saját hitét, és minden más felekezet is részt vehet ezeken az ünnepeken. Hogyan lehetséges ez?
Ahogyan Magyarországon, a katolikusok Szarajevóban is a december 24-i Szentestét, illetve a december 25-26-i Karácsonyt ünneplik, a zsidók pedig a Hanukát. A pravoszláv karácsony tizenhárom nappal követi a katolikust, így arra január első napjaiban kerül sor. Jelentős vallási ünnep még az ortodox hit követői esetében a Slava, amely apáról fiúra száll, vagy a Sveti Nikola, ami december 19-ére esik. A muszlimok nem ünneplik a karácsonyt, számukra az egyik legfontosabb ünnep az áldozati ünnep, a Bajram, melyet annak az emlékére tartanak, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát istennek.
Különböző vallások különböző szokásai, mégis azt mondhatjuk, hogy ezek mindannyiunk ünnepei. A muzulmánok sok esetben ünneplik házastársuk karácsonyát, vagy Slavaját, míg a katolikus hívők gyakran tartanak hozzátartozójukkal a Ramadan idején. Sok közösségben szokássá vált meghívni a más valláshoz tartozó ismerősöket a családi ünnepekre, melyet ők is viszonoznak. Nem ritka az sem, hogy nem keresztény családok karácsonyfát állítanak otthonaikban, hiszen szép tradícióként tekintenek a mi alapvető karácsonyi szokásainkra.
Mivel a pirosbetűs ünnepek nem tükrözik a teljes lakosság ünnepeit, ezért a munkaviszonyban állókat évi két nap plusz szabadság illeti meg, hogy megtarthassák saját vallási ünnepeiket.
Nézzük a HUM Magyar Polgári Egyesület tagjait! Az évszázadokon átívelő vegyes házasságok miatt szerb, muszlim, vagy akár zsidó leszármazottak éppúgy tagjai magyar családoknak, mint a katolikusok. Egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál, esetleg csak különbözősége miatt tűnhet szokatlannak számunkra.
Nem is tudnám megmondani, hogy a karácsonyi rendezvényünkön hány szerb, horvát, muszlim, vagy zsidó származású tag, feleség, férj, vagy élettárs volt jelen, mert ebben a közösségben ez nem számít.
Itt mindannyian magyarok vagyunk, az ünnepünkön magyar zene szól, a sarokban karácsonyfa díszeleg, a gyerekek mikuláscsokit majszolnak, az asztalon házipálinka áll és koccintás közben a „Boldog Karácsonyt” kívánság hangzik el. A magyarok hozzátartozói pedig az évek, évtizedek során mindannyian odaadó tagjai lettek a közösségnek, hagyományaink pedig éppúgy életük részévé váltak, mint ahogyan nekünk a burek, vagy a pite.
(Az íráshoz merítettünk a Wikipédia Szarajevó szócikkéből.)
