Adventus Domini: Várakozás az Úrnak eljövetelére
Lupényban immár hagyománynak számít, hogy az első gyertyagyújtást megelőző héten, a magyar közösségek összejönnek és együtt készítik el adventi koszorújukat.
Már az előkészület is érdekesnek bizonyult, hiszen a hozzávalókat mi magunk gyűjtöttük be. Elindultunk ezért a közeli erdőbe, ahol évszázadokon át gyors patakok vájtak maguknak medret, hogy aztán egy-egy vízesésen át kis öblöket képezzenek. A vizfolyások által vájt barlangok sokaságában hosszú évszázadok óta barnamedvék alusszák téli álmukat.
Már önmagában ezek az élmények is feledhetetlenné tették az idei készülődést. Gyűjtöttünk illatos fenyőágakat, tobozokat, mohákat vörösen pompázó galagonya ágakat.
A természetesség gyönyörködtet, ez volt a mottónk az idei esztendőben.
A lupényi magyar tagozatos gyerekek minden évben tanáraik útmutatása alapján elkészítik saját kis adventi koszorújukat. Az idei esztendőben a kis csoporthoz csatlakozott az unitárius egyházközösség néhány tagja is. Így a fiatalok és nagymama korú asszonyok, igen jó hangulatban együtt élhették át a készülődés örömét. Szebbnél szebb alkotások születtek, az osztályteremből kiáradó fenyőillat betöltötte az egész iskolát.
Szép volt ez a nap, örömteli, szeretetteljes, minden tekintetben méltónak bizonyult az advent eszmeiségéhez! Sajnos mára a magyarok itt napjainkra megfogyatkoztak, de hála az Istennek összetartó közösséget alkotnak.
Epilógus:
“Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és újszülöttként a karjai között tart.”
(Pilinszky János)