Idén ünnepelte újraalakulásának 15. évfordulóját a Nyitnikék néptánccsoport
A fenti gondolatokkal hívogatta az újraalakulásának 15. évfordulóját ünneplő prágai magyar néptánccsoport a folklór iránt érdkelődőket ünnepi műsorukra. Az Örökkön-örökké című előadást a Dobeška színházban mutatták be november 24-én.
Tekintsünk kicsit vissza, honnan is indult a csoport. Létezik-e még egyáltalán olyan eszme az állandóan változó világunkban, amit öröknek mondhatunk? Bizonyára több olvasónk is tudja, hogy a hetvenes években megannyi magyar diák tanult Prágában – számuk elérte a 250-270 főt is. Többségük a dél-szlovákiai falvakból érkezett, magával hozva otthonról az akkor még élő népi kultúrát. A nyüzsgő és a számukra idegennyelvű környezetben, valamilyen kapaszkodót kerestek a magyar diákok. Identitásuk tudatában szerettek volna valami értékeset alkotni, egymást támogatni, hogy ne sodródjanak el a nagyváros kavalkádjában. Néhányan korábban már megfordultak a pozsonyi Szőttesben vagy a kassai az Új Nemzedékben, ezáltal nem voltak ismeretelenek számukra a tánclépések, némelyek viszont itt kezdtek el néptáncolni. Kozsár Miklósnak több fiút is sikerült meggyőznie, hogy a focipálya helyett a táncparkettet válasszák. (Azt, hogy Miklós a hagyományőrzés szép gondolatával vagy a női karaktercipők ritmikus kopogásával érvelt-e, nem tudhatjuk. Maradjon ez az ő titkuk!) Így alakult meg 1974-ben Prágában minden előzmény nélkül a Nyitnikék. Az mindenesetre biztos, hogy kemény munkával és a vele párhuzamosan éledő magyarországi táncházmozgalommal együttműködve elérték, hogy magyar csapatként hamarosan a Cseh Műszaki Egyetem Gépészkarának hivatalos tánccsoportja legyenek. Több nagy turnéjuk is volt, az elsők otthon, vagyis Dél-Szlovákiában, majd szerte a világban. Alig három évvel a megalakulásuk után, 1977-ben megosztva az Országos Népművészeti Fesztivál 2. díját, 1978-ben annak nagydíját nyerték meg Zselízen, és 1979-ben már Taskentben képviselték egyetemüket. Az üzbég fővárosban megrendezett nemzetközi diákfesztiválon való szereplésük jelentette talán az első nemzedék teljesítményének csúcspontját. Szédületes tempónak és rendkívüli dolognak tarthatjuk mindezt, hiszen az elektronikus archívumok, a YouTube és egyéb technikai vívmányok kora előtt járunk még, amikor egészen más módszerekkel és más forrásokból volt lehetőség tanulni, mint manapság. Mindemellett azt is bizonyíthatták a Nyitnikék tagjai, hogy az anyanyelv mennyire össze tudja kötni az embereket, a kultúra ismerete és szeretete mi mindenre tud ösztönözni, és a diákok mennyi energiát képesek fektetni abba, amiben hisznek. 1980 után viszont már több okból nem tudtak egész estés műsort összeállítani egészen 2013-ig. Ekkor mutatta be az „új“ Nyitnikék ugyancsak a Dobeška színházban a Sose halunk meg előadást.
Másfél évtizede újraalakult a kék kismadárról elnevezett együttes. Ebben a munkában nagy szerepet vállalt Bakó Katalin és Tóth Péter. Az utóbbi négy évben pedig Bohuniczky Annamária vezeti ezt a közösséget. Az első nemzedékkel szemben nemcsak felvidéki táncokat járnak, hanem az egész magyar nyelvterületről merítenek, és alakítják ki repertoárjukat. Továbbá nemcsak egyetemisták, hanem fiatal felnőttek is járnak a próbákra, ez egyfajta kontinuitást és az előre tervezés lehetőségét adja a vezetésnek. 2015 óta gyerekeknek is oktatnak táncot, ezen nebulók lettek a Picinkék. A fentebb említett, teltházas jubileumi szombaton ők kezdték a bemutatót a Somogyi játékok, tánc és üveges tánc műsorszámmal, majd a felnőttek – aktív és már nem aktív de lelkes táncosok – kápráztatták el a közönséget.
Nagyon szép példája volt a szlovák Šarvanci néptánccsoport közreműködése is a programban annak, hogy a folklór összeköt. Az, ahogy a táncosok egyszerre lépnek, dobbantanak, fordulnak... ahogy együtt egymás népdalait megtanulják, és a másik nyelvén énekelnek, az összeköti a nemzeteket és összeköti a szíveket. Hogy milyen táncokat jártak az évfordulót ünneplő rendezvényen? Álljon itt egy kis program:
„Erdő is van, makk is van ...”
1 | Somogyi játékok, tánc és üveges tánc
„Tele van a sötét égbolt csillaggal ...”
2 | Széki ének, sűrű és ritka magyar
„Ha Imregről kimész ...”
3 | Imregi karikázó
„Hej rozmaring, rozmaring ...“
4 | Gömöri botoló, verbunk, lassú és friss csárdás
„Ha már eljönne a tavasz ...“
5 | Eleki ének, tiganeasca, lunga és minincelu
Bethleni muzsika
„Zöld szalagot kötöttem a hajamba”
7 | Kalotaszegi legényes, csárdás és szapora
„Húzd rá cigány ...”
8 | Désfalvi csárdás és szökő
„El kell menni, nincs mit tenni ...”
9 | Ördöngősfüzesi sűrű és ritka fogásolás, csárdás és friss csárdás
Fontos megemlíteni a zenészeket is. A prágai Huzavonó Zenekar, valamint Mihó Attila és barátai együttes muzsikájára rophatták a táncosok a műsor ideje alatt, majd a hivatalos programot követő táncházban is.
Vajon mi az az összetartó erő, ami örökkön-örökké táncra perdíti a Nyitnikék tagjait, mi az, ami összetartja őket? És mi az, ami új tagokat vonz a próbákra? Hiszem, hogy ugyanaz, ami a 70-es évek táncosait is. Mindannyian megbizonyosodhattunk arról a gálaesten, hogy amiket a meghívóban írtak, nemcsak szép szavak. Mindezek mögött szorgalmas munka, állandó tanulni és megújulni akarás, rengeteg áldozathozatal, valamint a csapatmunka és közös célok iránti alázat van, és persze ami hajtja őket: a népművészet végtelen szeretete. Hadd legyen így a következő jubileumi gálaműsorokra való készülés során is!
Képek forrása: Nyitnikek.cz
