Jelenlegi hely

Böjte Csaba előadása az aradi magyar szülőknek

/ Czencz Éva /
czencz.eva2024 képe
2025. április 14-én az aradi MCC képzési centrum szervezésében, a szülők akadémiája rendezvénysorozat keretein belül Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója tartott előadást “Szeressük ki egymásból a jót” címmel az aradi szülőknek, nevelőknek.
Teltházas előadásBöjte Csaba Aradon

Csaba testvér közel másfél órás teltházas előadását az aradi Jelen ház nagytermében tartotta.

Beszédében elmondta, hogy Jézus életében is sok nehézség volt, nem szabad meghátrálni, megsértődni. Jósággal, szeretettel oldjuk meg a problémákat, amit Isten ránk bízott, végig kell csinálni. Saját, olykor humoros példákon keresztül mutatta be a megbocsájtó, gondviselő szeretet gyógyító erejét. Egy igazi pedagógus a példájával tanít, küzd a másikért, foglalkozik vele, de a legfontosabb a lelki nyugalom megőrzése! 

Szilágyi Domokos szavait idézve: “boldog lehetek, mert törődhetem veletek”! 

Az előadás végén közösen felállva elimádkozták a jelenlévők a Miatyánkot.