„Egyszer volt szép az anyám tánca, mikor kendőjét gyepre hányta…”

Verséneklő koncert Ürményházán a költészet napja jegyében

/ Kürtössy Péter /

Ebben az esztendőben Ürményháza, a Dél-Bánságban fekvő szigetmagyar település jelesül helytállt a magyar költészet napjának megünneplésében.

Az Ürményházi Ifjúsági Klub és a Vajdasági Magyar Pedagógusok Szövetségének szervezésében tizenharmadik alkalommal rendezték meg április 12-én a Bárka elnevezésű evangelizációs szavalóversenyt¹. Egy héttel később két, a Vajdaságban tevékenykedő Petőfi ösztöndíjas, Gáspár Barra Johanna és Gáspár Barra Áron verséneklő koncertet adott Sinka István megzenésített költeményeiből.

A költészet napja

Az első költészeti ünnepet 1956 nyarán, az ünnepi könyvhéten tartották Magyarországon, 1964 óta lett József Attila születésnapja – április 11. – hazánkban a költészet napjává. Megjegyzendő, hogy a kassai polgár, Márai Sándor is e napon született. Ilyenkor a világ magyarsága, úgy a Kárpát-medencében, mint szerte a világban, hol magyarok élnek, irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, szavalóversenyekkel vagy jelesül verséneklő koncerttel tiszteleg a magyar líra előtt.

Óh, szállj pipám drága füstje…

Sinka István Nagyszalonta szülötte. Különleges hely ez a Köles-ér partján fekvő hajdú település, hiszen több jeles személyt is adott a magyar irodalomnak, Sinka mellett például Zilahy Lajos írót és természetesen Arany Jánost, aki azt írja szülővárosáról:

„Szülőhelyem Szalonta,

Nem szült engem szalonba.”

Kétségtelen, az elszegényedett, református nemesi család sarja Arany János meglehetősen szerény körülmények közé született, de akkor vajon mit mondhatnánk Sinka Istvánról? Szegődményes, mélyszegénységben élő ridegpásztor családból származott, Arany János szülőházától mintegy kétszáz méterre, egy árendás házban jött világra 1897-ben. Bár kiváló tanuló volt, körülményei mindössze négy elemi elvégzését engedték, a nagyszalontai gimnáziumhoz csak annyi köze lehetett, hogy gyermekként a téglát hordta az épület építésékor. Tíz esztendősen maga is bojtárnak kényszeredett szegődni, a pusztán élve követte az állatok járását és az évszakok változását, tűrte gazdái és az élet nyomorgatását. És szinte költői módon, itt ismerkedett meg a magyar irodalommal is, mikor egy arra járó vándorasztalos kopott, nyúzott Petőfi kötetét elcserélte egyetlen, nehezen megszolgált bárányára. Elmerült Petőfi verseiben, s ezután határozta el, hogy „költő leszek, ha rámegy az egész életem és ha az egész élő világ minden hatalma ellenem jön is”. Itt, az ázsiai puszták végvidékén, ázsiai ősök ezredéves foglalkozását tovább űzve, egy vénasszony énekétől ihletve írja le első költeményének kezdő sorait:

„Óh, szállj pipám drága füstje,

dohányom foszló ezüstje,

s lengj messzi a puszta mélyén,

hogy futhasson a lelkem véled

életemnek tűnt lepkeként

tovaillanó reményén.”

Harminc esztendős is elmúlik, mire sikerült álmát megvalósítania és a magyar irodalmi élet részesévé válhatott. A népi írók táborához tartozott, de azon belül egy egyedi, sajátos minőséget képviselt. Nem véletlenül írta róla Németh László, hogy „Ady óta nem volt költőnk, akiben ilyen mély, távoli dallamok jártak vissza”.

Ugyan életmódot változtatott, életkörülményei, küzdelmei mit sem változtak élete során, mert mindvégig, makacs következetességgel kiállt a maga megélt tapasztalatain nyugvó igazsága mellett és mondanivalóját kíméletlen őszinteséggel fogalmazta meg. Balladai fordulatokkal volt teli életútja, talán nem véletlen, hogy éppen ebben a műfajban születettek legmaradandóbb alkotásai.

Anyám balladát táncol

Sinka István már Budapesten élt, mikor egyszer a város utcáit együtt rótta László Gyulával, a neves régésszel, és beszélgetésük során azt mondta neki: „Tudod, Gyuszi, mikor nekiülök a versírásnak, olyan a fejem, hogy minden zsong benne, akárcsak negyven zenész hangolna, ki-ki a maga hangszerén. Én meg csak hallgatom, hogy hol hallok valami tiszta hangot belőle, s azt rögtön lejegyzem.”

Ezeket a versekből kicsengő tiszta hangokat hallgathatta most Ürményháza közönsége. Sinka István költeményeit Áron vajdasági időszaka alatt zenésítette meg, a verséneklő koncertnek a Szent Anna római katolikus templom adott méltó helyet.

A költő és az előadóművészek mellett még egy fontos szereplője volt a rendezvények, Makkai Piroska Anyám balladát táncol című fametszete a két muzsikus között „foglalt helyet” az előadás során. A bánsági Dományban született grafikus és festőművész Makkai Piroskához – dédapja testvére lévén – rokoni szálak is fűzik Gáspár Barra Áront. Fent említett metszete ma is ott lóg a családi ház egyik szobájának falán, így a Sinka versek megzenésítésének egyik ihletője is volt. Megjegyzendő, hogy az eseményre hívó plakátot is ez a munka díszíti.

Ürményházán régen volt utoljára hangverseny, magyar költő megzenésítetett versei pedig tán soha nem hangozhattak fel itt. A kiváló akusztikájú templom padsorai szépen megteltek, az ürményháziak mellett a környező településekről, Versecről, Nezsényből és Bókáról, de még Szabadkáról is érkeztek érdeklődők. A koncert végén felcsendülő vastaps mellett az is jelezte az est sikerét, hogy a muzsikus házaspár rögtön meghívást kapott más települések képviselőitől, hogy náluk is lépjenek fel Anyám balladát táncol című verséneklő műsorukkal, itt a Délvidéken.