A magyar és a horvát himnusz meghallgatása után a vukovári magyarok vezetője, Jakumetović Rozália köszöntötte a vendégeket és a megjelenteket, majd felkérte Jadranka Golubić és Jakica Rajković asszonyokat valamint De Blasio Antonio urat köszöntőjének megtartására.
A főkonzul úr beszédében összefoglalta az 1956-os magyar eseményeket kiegészítve horvát vonatkozásokkal is. Említette, hogy 1956-ban délre menekült emigránsok első megállója Eszék volt, ott a Hermann Paulina villa nyújtott sokaknak rövid ideig biztonságot. „Örök köszönettel tartozunk a horvát népnek, hogy segítették és támogatták azokat a magyarokat, akiknek menekülniük kellett a véres kommunista megtorlás elől." - mondta a főkonzul.
Az est a himnuszok meghallgatásával kezdődött
A beszédek után a vukovári asszonyok kerültek színpadra, akik magyar nyelven mutatták be az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseit rövid összefoglalók és versek által. A nézők horvátul is követhették az eseményeket a háttérben vetített diáknak köszönhetően.
A hölgyek először a forradalom előzményeit ismertették, ezután bemutatták az október 23-ára összehívott tüntetés menetét, majd a szabadságharc napjait is. November elejére az elnyomás ellen küzdő magyar nép elérte, hogy fővárosunk utcájáról a szovjet csapatok kivonuljanak. A Kossuth-címer lett újból a hivatalos állami jelkép, valamint újra bevezették a többpártrendszer is. Egy rövid ideig szabad ország lettünk.
„Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már mienk a pesti utca.”
(Részlet Tamási Lajos Piros a vér a pesti utcán című verséből)
Azonban a szabadság nem tartott sokáig. November 4-ére a szovjet csapatok kelet felől ismét benyomultak az országunkba és a fővárosba. Elsöprő erejükkel egy hét alatt felszámolták az ellenállást.
A vukovári asszonyok
„…A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellet elhullnia – s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.” (Részlet Albert Camus "A magyarok vére" című írásából)
A megemlékezés fénypontjaként a műsort adó vukováriak és a megjelent csákováciak, dályhegyiek, erdődiek, kórógyiak, vinkováciak, magyarországiak Bródy János és Szörényi Levente Ha én rózsa volnék szerzeményének utolsó két versszakát énekelték el közösen.
„Ha én utca volnék, mindig tiszta lennék.
Minden áldott este, fényben megfürödnék.
És ha egyszer engem, lánckerék taposna,
Alattam a föld is, sírva beomolna.
Ha én zászló volnék, sohasem lobognék.
Mindenféle szélnek haragosa volnék.
Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének.
S nem lennék játéka, mindenféle szélnek.”
(Részlet Szörényi Levente - Bródy János Ha én rózsa volnék című szerzeményéből)
Az estről készített rövid videó ide kattintva megtekinthető.
A műsor után kisebb lakomán vehetettek részt a vendégek, majd az ételek, italok elfogyasztása után megnézhették Goda Krisztina által rendezett Szabadság, szerelem! (2006) című filmet.
A lakomázó vendégek
