„Ahol az élet pusztul és a halál terem”
Ma, október 6-án, amikor az aradi vértanúkra emlékezünk, ne felejtsük el, hogy valójában ezen a nemzeti gyásznapon nem csak a 13 honvédtiszt és az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajos miniszterelnök előtt hajtunk fejet, de velük együtt minden névtelen honvéd előtt is, akik helytálltak, és sokan közülük az életüket áldozták ebben a másfél évig elhúzódó függetlenségi háborúban. Nemcsak a veszteségekre emlékezünk, hanem arra a példátlan összefogásra, amit akkor egy nemzet megvalósított. Enélkül az össztársadalmi szintű összefogás, és a hátország támogatása nélkül nem állt volna fel a magyar honvéd hadsereg, és nem tartott volna ki az orosz cári és az osztrák birodalmi erőfölény harapófogójában egészen a végsőkig. Különösen aktuális ez most, amikor a trianoni békadiktátum 100. évfordulója alkalmából a nemzeti összetartozás évére készülünk. Az országgyűlés ugyanis abszolút többséggel fogadta el az ezt lehetővé tevő törvényjavaslatot. A parlament az alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, a történelmi Magyarország területét szétdaraboló és a magyar nemzet harmadát idegen államok fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve hozta döntését, figyelembe véve a békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó hatásait, de egyben erőt merítve a külhoni magyarság megmaradásába vetett hitéből és felmutatva a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit, aminek a Petőfi Sándor Program is része 2015 óta.
A közvélemény a segesvári csatát tartja az erdélyi hadjárat döntő ütközetének, noha arra valójában csak 1849. augusztus 6-án, a Nagyszeben melletti Nagycsűrnél került sor. Ezzel együtt, katonai értelemben nem, de lélektani értelemben mégis ez volt az erdélyi hadjárat legjelentősebb összecsapása. Az is köztudott, hogy összességében majdnem háromszoros túlerővel szemben vállalt csatát Bem tábornok, miközben rendelkezésre álló katonáinak kétharmada újonc volt, és a várt erősítés sem érkezett meg. Ezt a csatateret, akárcsak a muhit vagy a mohácsit, egy ország és egy nemzet szempontjából sorsfordítónak tartott ütközet alakította kulturális tájjá, ennek nyomán foglalta el a helyét a közösségi emlékezetben. Természetesen, ez itt Erdélyben, Erdélynek ebben a régiójában még hangsúlyosabb. Akik például a fehéregyházi Petőfi Múzeumhoz látogatnak, ne feledkezzenek meg arról se, hogy egy honvéd tömegsíron sétálnak. Körülbelül 300-400 elesett magyar honvéd földi maradványai lehetnek a múzeum kert területén, másfél, egy-fél méter mélyen. Ez akkor nem volt lakott terület, Fehéregyháza a főút másik oldalán lévő községrészt jelentette a 19. század közepén, még a Haller kastély is állt, a korabeli metszeteken, képeken látható. Petőfi valószínűleg egy másik tömegsírba került, ami azoknál a telekrészeknél van, Segesvár felől haladva, ahol a főút az Ispánkút előtt kettős kanyart vesz. Ha középiskolás diákokkal látogatunk ide, tanárként, nevelőként, felnőtt kísérőként, adjuk meg az alaphangulatot azzal a tényközléssel, hogy itt nagyon sok velük egyidős, kamaszkorú fiatal honvéd nyugszik, tizenévesek, akik bátran állták a cári dzsidások rohamait, a tüzérek pokoli ágyútüzét. Halálig harcoltak. Aki ismeri a csata menetét, tudja, aki nem, nézzen utána, hogyan bontakozott ki lépésről-lépésre az ellenséges fölény, és miért bomlott fel a magyar csapatok harcrendje! Nem a bátorságukon múlott!
Ha az egykori összecsapás emléke a közösség önazonosságának, identitásának fontos részévé vált, ott a csatahelyen később emlékművet emelnek, ami alkalmat adhat a rendszeres megemlékezésre. A segesvári csatatéren több ilyen helyszín van, legismertebb a Petőfi Múzeum kertje Fehéregyházán és az Ispánkút néhány kilométerrel arrébb.
2018-ban több intézmény összefogásával a segesvári csatateret célzó kutatási programként indult el egy újabb kezdeményezés a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Maros Megyei Múzeum és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum részvételével, a fémkereső műszeres terepbejárás lehetőségének bevonásával. 2019-ben csatlakozott a projekthez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézete is. A terepkutatások eredményéről beszámolót hallhattunk ez év júliusának végén Székelykeresztúron, Petőfi halálának 170. évfordulójára szervezett emlékkonferencián, a Petőfi-hét keretében. Ehhez a közös ünnepi rendezvényhez csatlakozott még Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Nemzeti Örökség Intézete és a székelykeresztúri Molnár István Múzeum, mint az egyik kezdeményező szakmai partner és házigazda.
A konferencián elhangzott előadás és a hozzá kapcsolódó kamarakiállítás bemutatta a csata és a 2018-2019-ben történt terepbejárások helyszíneit és eredményeit: sikerült lokalizálni az ütközet több fontos történését, így az Ördögerdőtől északra felálló magyar balszárny kiinduló támadási irányát, és az orosz jobbszárnnyal történt heves összecsapásainak helyét az Ördög-patak meredek lejtőjének túloldalán húzódó Segesvári-erdőben. A 2018-as próbakutatások során 19, a 2019-es terepbejárások alkalmával pedig 344, az ütközethez kapcsolható újabb lelet került napvilágra.
