Mesés vadregényes ösvények a Retyezátban
Már kora reggel útnak indult mindenki, hogy elérje úti célját. A megyeieknek körülbelül egy órás autóutat kellett megtenniük a kiindulási pontig, Cârnicba, amely 1005 méteren helyezkedik el. Vajdahunyadról és Déváról érkeztek a legtöbben, de lupényiek is részt vettek a túrán.
Külön öröm, hogy ez alkalommal Kolozs megyeiek is csatlakoztak a csapathoz. Kolozsvárról érkezett egy tele autó, akik igazán korán keltek, hogy időben megérkezzenek a kiindulási ponthoz. Áldozatuk azonban bőven megtérült, a gyönyörű Retyezát kárpótolta őket fáradozásukban.
Amikor az autók elkezdtek gyülekezni az erdei parkolóban, akkor látták csak igazán a szervezők, hogy mennyire nagy igény van az idei év első túrájára. Harminchét kiránduló indult útnak izgatottan, szuper hangulatban. Természetesen velem tartott hű társam, Csipke kutyám is, hiszen ő sosem maradhat ki egyetlen kalandból sem.
A legtöbb résztvevő már ismerte egymást, hiszen a Hunyad megye, én így szeretlek szervezésében gyakran járnak együtt túrázni. Végre nekem is sikerült hozzájuk csatlakozni. Mivel Hunyad megye krémje jelen volt, kiváló alkalom nyílt kapcsolatépítésre és rengeteg beszélgetésre. Eddig is tudtam, de most tényleg bebizonyosodott, hogy a közös kirándulásoknak igazán nagy csapatépítő ereje van.
Első állomásunk a Gentiana menedékház volt, 1670 méteren. Az út végig havas volt, néhol kicsit csúszott is, de mindenki ügyesen leküzdötte az akadályokat. A menedékháznál valamennyien egy jól megérdemelt finom teát fogyaszthattunk el a hegyek ölelésében.
Miután mindenki megpihent és megitta italát, tovább indultunk a végső cél felé, a Pietrele-tó partjához. Körülbelül két órás könnyebb túra várt ránk fantasztikus kilátásokkal. A fentebbi részeken már nagyobb volt a hó, de ez senkit nem zavart, sőt olyan varázsát mutatta meg így a táj, amely felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek.
A vadregényes vidéket, ahol kanyargós erdei ösvényen és keskeny fahídon kellett átjutni, lassan felváltotta a kietlenebb, hófödte fehér övezet. Itt már csak a hegyek magasodtak körénk, valamint útközben a Bordu Tominak nevezett szikla. Az útról visszatekintve a völgyet sűrű ködfelhő borította, amely olyan látványt nyújtott, mintha a hegyek között egy világoskék vizű tenger szelné át a tájat.
Szűk két óra menetelés után megpillanthattuk végső úti célunkat. A tó ugyan megbújt a hótakaró alatt, de így is csodálatos látvány tárult elénk. Itt már tovább időztünk, egy órát is napoztunk a jó időben. Közben ebben a festői környezetben mindenki elfogyaszthatta ebédjét és kibeszélhette úti élményeit. Amíg a legtöbben süttették hasukat a hegyek között, a merészebb vállalkozók még nekiindultak és felmentek a Stănisoara gerincre.
Egy jó negyven perc múlva visszatértek, készítettünk egy közös csoportképet, és elindultunk visszafelé, hogy még sötétedés előtt leérjünk. A Gentiana menedékháznál még megálltunk egy kicsit, ugyanis az egyik résztvevő éppen születésnapját ünnepelte, így a menedékház egy rövid időre a „Boldog születésnapot” című daltól zengett. Itt megbeszéltük, hogy egy másik útvonalon haladunk tovább lefelé, a Pietrele menedékház felé.
Ez az útvonal egy kicsit hosszabb, vadregényesebb, kövesebb és kevésbé meredek, mint a másik. Ennek köszönhetően kicsit hosszabb is, de egy teljesen más oldalát mutatja meg ismét a hegységnek. A menedékháznál bevártuk a csapatot, és újra együtt indult mindenki útnak.
Viszonylag hamar leértünk a kiinduló pontra, ahol az autók hűségesen vártak minket. A szervezők megköszönték a részvételt, elárulták, hogy februárban is lesz hasonló szervezett túra, amelynek időpontját meghirdetik a Hunyad megyei, én így szeretlek oldalon. Még egy rövid beszélgetés belefért az időbe, aztán mindenki hatalmas élményekkel gazdagodva, elégedetten indulhatott haza.
Fotó: Dobner Imi
