Gyulafehérvárról kilenc cserkésszel vettünk részt a zarándoklaton, amin megemlékeztünk Hunyadi János ütközetéről a törökkel. Útközben találkoztunk a szászvárosi gyerekekkel, így már két kisbusszal folytattuk az utunkat Nagypestény felé. Megérkezésünkkor, már hatalmas embertömeg hömpölygött a 800 éves református templom kertjében. Itt találkoztunk a többi gyerekkel és nevelővel. Böjte Csaba testvér a szentmisén buzdított arra, hogy vállaljuk fel a feladatainkat, legyen az kevés vagy sok, kicsi vagy nagy.
Kellemes őszi időben elfogyasztottuk a helyben sült kolbászt, így teli gyomorral és hatalmas lelkesedéssel indultunk útnak, a zarándoklatnak. A faluból kiérve, földúton folytattuk utunkat, miközben együtt imádkoztunk és énekeltünk. Néha megálltunk pihenni, és meghallgattuk annak a helynek a történetét. A fejünk alig maradt a helyén, mert annyit tekergettük a szép táj miatt. A Hátszegi medence gyönyörű arcát mutatta nekünk és a jó idő sem pártolt el tőlünk.
Új barátok és élmények születtek a gyaloglás közben. Jó volt látni, hogy közel 200 azonos sorsú gyerek együtt bandukol az úton. Nem számított, hogy ki honnan jött, milyen a bőrszíne, mindenki azonos volt. A sok mosoly és önfeledt kacagás a felnőttek szívébe is örömet csalt.
A zarándoklat végén egy záró imádsággal és sok gyümölccsel a pocakunkban indult mindenki hazafelé. Bíztam benne, hogy a több mint tíz kilométeres táv lefárasztja a gyerekeket és alvás lesz a visszaúton, de a sok élmény nem hozott álmot a szemükre Ehelyett minden gyermek a megélt kalandról beszélt.
