A magad helyén

Néhány szó az aknaszlatinai Községházáról. Mintegy hallgatólagos egyezmény szentesíti, hogy a település vezetői között, mindig egyenlő arányban képviseltesse magát minden itt élő nemzetiség[1]. A választmányi bizottság mintegy 30 százaléka magyar. Pillanatnyilag a polgármester román, az alpolgármester magyar, a jegyző pedig ukrán. A település alpolgármestere Kocserha János, egyik legaktívabb tagja a magyar közösségnek. Ő egyben a Felső-Tiszavidéki Magyar Kulturális Szövetség alelnöke is. A Községházán mozgalmasak a hétköznapok. A nehézségekre, problémákra igyekeznek lehetőség szerint emberséges választ adni minden itteni lakosnak. Az alpolgármesternek köszönhetően igyekeznek régió és megye szinten is megnyilvánulni.

Kérlek, mesélj pár szót magadról!

Szlatinán születtem, itt jártam óvodába, iskolába. Az iskola befelezése után Rigában tanultam hőenergetika szakon, majd másfél évet a harkovi Műszaki Egyetemen annak reményében, hogy miután befejezem, mint mindenki a településen én is a sóbányában fogok dolgozni. Mire hazaértem, a szakmám szerint nekem szánt hely már be volt töltve. Rá egy évre a bányamentő szakasztól jött egy ajánlat, hogy lenne hely számomra. Örömmel fogadtam a lehetőséget, mert ez egy nagyon érdekes szakma, amely egyben szolgálat is. Elkezdtem a munkát, mint egyszerű bányamentő.

Mi a feladata egy bányamentőnek?

Egy bányamentő azzal foglalkozik, hogy ha netalán valami baj történik a munkaterületen, menti az embereket és a javakat. Egy évre rá, hogy odakerültem, léptem egy fokot előre a ranglétrán. Három raj volt a bányamentő szakaszban, én lettem az egyik raj parancsnoka. Majd egy év múlva ismét előléptettek, akkor lettem szakaszparancsnok-helyettes. S nem sok időre rá, kineveztek az Aknaszlatinai Bányamentő Szakasz parancsnokának. Összesen nyolc és félévet dolgoztam a bányamentő szolgálatnál.

Hogyan kerültél a községházára?

2006-ban, a tavaszi választásokon helyi képviselőként indultam. Gyakorlatilag átvettem édesapám helyét a tanácsban. Nem sokra rá felhívott az addigi alpolgármester, aki a választások után polgármesterré lépett elő, és találkozót kért tőlem. Ajánlata az alpolgármesteri pozíció volt számomra. Nagyon meglepődtem, de némi gondolkodás után végül elfogadtam. Így kerültem a községházára.

Mesélj a munkádról, az általad betöltött tisztségekről.

Eleinte nehéz volt, de ahogy telt az idő beletanultam. Azóta eltelt tizenhárom év, és együtt dolgozunk a jelenlegi polgármesterrel. Próbáljuk tenni a dolgunkat, jobbá tenni az itteni emberek életkörülményeit. Nem egyszerű a helyzet. Az emberek folyamatosan várják és sürgetik a pozitív változásokat, de ezek a dolgok rendkívül összetettek, és minden változáshoz idő kell.

Az egyik pozitív eredményünk az utcai világítás megoldása. Kétezerhatban, amikor a hivatalomba kerültem, nem volt utcai világítás a településen. Fokozatosan, évről-évre majdnem mindenhol sikerült ezt megoldani.

A másik kardinális probléma a vízellátás. Voltak olyan idők, amikor nagyon instabil volt a vízellátás. Nem lehetett tudni, hogy reggel, vagy este várható, vagy egyáltalán várható-e, hogy víz folyjon a csapokból. Az embereknek mindig készenlétben kellett állniuk. Az utóbbi években ez valamennyire normalizálódott. Vannak esetek, amikor történik valami baj, és nincs víz napokig, de általában reggel, ebéd után és este megadják a vizet. Olyan, hogy huszonnégy órát legyen víz, egyelőre nem várható a településen. A cél azt elérni, hogy legalább napközben legyen állandó vízellátás, amikor a helyi lakosság kel, és valahová dolgozni megy, és amikor hazatér a munkahelyéről. Ha ezt elérnénk az egy óriási siker lenne.

Amit rendszerint kritizálnak, az utak állapota. A dolog viszont egyszerűen magyarázható. Nincs rá anyagi keret. A Szovjetunió felbomlása után nem volt útjavítás. Másrészt régen nem volt ennyi autó sem. Ennek ellenére azért igyekszünk, önkormányzati szinten önerőből kisebb-nagyobb javításokat végezni. Évről évre a nő költségvetésünk, de rengeteg mindenre kell a pénz.

Azt látom, ha teheted mindig jelen vagy, és aktívan részt vállalsz a közösség életében.

Megvannak a feladatok, amelyek engem mint alpolgármestert köteleznek, de hivatalon kívül is szeretem, és szívemen viselem a helyi szervezetek sorsát. A helyi Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) munkájában aktívan részt veszek. Jelen pillanatban a Felső-Tisza vidéki középszintű szervezetének vagyok az alelnöke, és a megyei KMKSZ Fegyelmi Bizottságának az elnöke. A kárpátaljai határ menti önkormányzatok társulásának is az egyik alelnöke vagyok, ami a kárpátaljai magyar települések polgármestereit foglal egy szervezetbe. Az elnök Beregszász polgármestere és régiónként van egy-egy alelnök. Bárkinek szívesen segítek. Ami tőlem telik megteszem.

Mit jelent számodra Aknaszlatina?

Aknaszlatina ügyét mindig a szívemen viseltem és viselem. Ez a település a szülőhelyem és őseim szülőhelye is.

A bánya aktív működésének utolsó éveiben kerültem községházára. Amikor láttuk, hogy mi történik a bányával, menteni akartuk a menthetőt, és rögtön elkezdtünk azon dolgozni, hogy tegyünk valamit, amivel meg lehet menteni. Sajnos nem sikerült. Jött a kormánydöntés, hogy a sóbányát bezárják és katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánítják.[2] Volt egy ígéret hogy megesz rá az állami keret és ez a helyzet egypár év alatt megoldódik és minden helyreáll. A kezdet megvolt, de utána leállt az állami finanszírozás és nem történt semmi.  Próbáltuk orvosolni a helyzetet, de hiába fordultunk az államelnökhöz, a minisztériumhoz, a járáshoz nem történt előrelépés egészen mostanáig.[3]

7. Milyen előrelépés történt most a bánya ügyében?

A 2015-ös évben Bocskor Andrea európai képviselő asszony meghívására Strasbourgba utaztunk, és egy ottani beszélgetés kapcsán megpróbáltuk európai uniós mederbe terelni az ügyet.[4] Elindult egy folyamat. Uniós szakértők jártak itt, és vizsgálatokat végeztek. A vizsgálatok és javaslatok után, egy európai uniós pályázatra lett adva az ügy. A Tisza Európai Társulás lett megbízva a kutatómunkával és felméréssel, ami alapján ki fogják dolgozni, hogy mi lenne az ökológiai probléma megoldása. Az újabb feladat, valahogy orvosolni ezt a helyzetet, megtalálni a kellő forrásokat, a kellő helyeket ahonnan támogatást tudunk szerezni a munkálatokhoz. Az idén elindul a kutatómunka és a feltárás. A tervem, meg az álmom, hogy újrainduljon a sóbányászatot Aknaszlatinán, mert ilyen minőségű só, mint amilyen itt van, az máshol nincs.

Milyen tervek vannak a bányával kapcsolatban?

Első körben újra kellene indítani a bányát. Majd újra kellene indítani a kórházat is, ami a bányában volt. Asztmás és légúti betegségeket kezetek ott, ez szintén egyedülálló volt nem Ukrajna, hanem Európa és világszinten. Az itteni földalatti mikroklíma következtében, fantasztikus eredmények születtek az asztmás betegségek gyógyításában Például a gyerekeknél, majdnem száz-százalékos gyógyulási arány volt.

A másik kincs, a sóstavakra épülő gyógyturizmus kialakítása. Az ottani só iszap és víz, a Holt tengeréhez hasonlít. Tehát, ha ez a három dolog beindulna, akkor Szlatina újra feléledne, mert sajnos ez a sóbánya-katasztrófa majdnem 2000 munkahelynek a megszűnését eredményezte. A bánya a település formálója volt, mert köré épült és alakult az egész település. Ha volt a bánya, akkor volt minden. Ha újra lesz, akkor a településsel egyetemben újra beindul az élet és Szlatina újra felvirágzik.

A bányászok zöme magyar volt. A szlatinai magyarság veszítette el a munkahelyét a katasztrófa következményeként. Helyi szinten munkát találni nehéz és beindult a migráció. Először csak a férfiak mentek el, most már családostól mennek el. Ha beindulna a bánya, az a szlatinai magyarság megmentője lehetne, mert a sóra mindig szükség van, évről évre több sóra van szükség.

„A problémával az EBESZ is elkezdett foglalkozni. Szakbizottságot küldött a helyszínre, és egy beruházni óhajtó cég is jelentkezett, hogy megoldást keressenek a katasztrófahelyzet megállítására. Úgy tervezik, lehetséges megmenteni és kitermelni a föld alatt lévő hatalmas só készletet, valamint újjá teremteni az egykori földalatti gyógyintézetet.” [5]

Milyen érzésekkel tekintesz a jövőbe?

Pozitív érzésekkel telve, reménykedve tekintek a jövőbe. Hiszem, hogy ha minden vezető a maga helyén jól végzi a dolgát, akkor van remény!