Jelenlegi hely

A magyar költészet napja Gyertyánligeten

/ Jeszenszky Melinda Teréz /
jeszenszky.melinda.terez képe
A kárpátaljai Gyertyánligeten első alkalommal ünnepeltük meg a magyar költészet napját.
A Magyar Közösségi Ház díszterme megtelt az érdeklődőkkelKülön öröm számunkra, ha minden generáció képviselteti magát az előadásainkonA szuggesztív előadás a legfiatalabbakat is elvarázsoltaMolnár Adrienn, a Bánffy György Kulturális Szalon alapítója, aki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülettel karöltve lehetővé tette, hogy az előadás eljusson Gyertyánligetre

Az anyaországban 1964-ben József Attila születésnapját, április 11-ét, a magyar költészet napjává nyilvánították. Folyamatosan, évről évre, egyre több intézmény, település csatlakozik ehhez az ünnephez, kulturális rendezvényekkel és előadóestekkel tisztelegnek előtte a résztvevők. Mi, Gyertyánligeten, már hetekkel korábban elkezdtünk erre készülni. Mindenképpen valami különleges előadással szerettünk volna kirukkolni.
Szerencsénkre szándékunk hasonló elképzelésekkel találkozott. A Bánffy György Kulturális Szalon és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elhozta hozzánk a budapesti Madách Színház jeles műveszét Posta Victort, aki előadta a fővárosban nagy sikert arató Én, József Attila című előadásának reprizét.


Mindenki igaz örömére elhangzottak a költőóriás legszebb költeményei és episztolái. A műsor végén meghatottan mondtam köszönetet az előadásėrt. Gyertyánliget lakosai, nagy többségben nem jutnak el színházba. Ennek elsődleges oka a rossz anyagi helyzetük, nem beszélve az utak minősíthetetlen állapotáról. Kiemeltem annak fontosságát, hogy igényes produkciók érkezzenek a kárpátaljai magyar közösségi házak színpadára, hogy a későbbiekben, a felnövekvő generáció számára ez legyen a mérce. Az erős kultúra erős nemzetet szül. Megköszöntem Posta Victor fáradozását és szuggesztív előadását, amely magával ragadta a közönséget.