Azon túl, hogy évente egy alkalommal, e naptári napon az eredeti kézirat mindenki számára megtekinthető az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), illetve átadják az “Egyetemes Kultúra Lovagja” és a “Magyar Kultúra Lovagja” címeket, országhatáron innen és túl hagyománnyá vált, hogy különféle kulturális eseményekkel, előadásokkal koronázzák meg ezt a napot.
Déván, a Magyar Kultúra Napja alkalmából, jövő kedden, január 28-án pódiumbeszélgetésre kerül sor, melyet az Apró Kezek Műhelye és a Ferences plébánia szervez. A beszélgetés során Kun-Gazda Kinga Viola vendége a Gyermekversek felnőtteknek című könyv szerzője, Laczkó Vass Róbert lesz.
Hogy a dévai magyar közösség az ünnepnapon se maradjon "műsor" nélkül, a helyi magyar tannyelvű líceumba, a Téglás Gábor Elméleti Líceumba vittem el a Himnuszról szóló előadásomat. Ezt végül aznap és másnap összesen hat osztályban sikerült előadnom rendhagyó irodalomóra gyanánt.
Célom elsősorban az ismeretterjesztés volt: nemzeti himnuszunk mára elfeledett, vagy épp az irodalom- és zenetörténészek által megfejtett titkainak bemutatása. Hiszen tudjuk jól, hogy mind a szöveg, mind a zene nemzeti identitásunk és összetartozásunk egyik legelemibb alkotóelemévé vált az utóbbi 150–200 évben, amit az olimpiai aranyérmek alkalmával eljátszott másfél perces himnusz még tovább erősített.
Mindezt igazolta a diákok részéről tapasztalt megkülönböztetett figyelem és érdeklődés is – életkortól függetlenül. Mindezek fényében biztos vagyok benne, hogy ha a legközelebbi alkalommal ismét felcsendül a Himnusz, az ismeretek birtokában nemzetünkhöz való kötődésük tudatosabb és sokrétűbb lesz.
Előadásomat az első nap végén még egyszer megismételhettem, ezúttal egy másik korosztálynak, a nyugdíjasoknak dedikálva. Zsidai Sára, ösztöndíjas munkatársam meghívásának eleget téve, az addigra már igazi ünnepi hangulatba varázsolt vajdahunyadi Magyar Házban szervezett ünnepi műsor részeként tartottam ezt az előadást. Beszámolómat azokkal a sorokkal zárom, amelyeket az egyik vajdahunyadi hölgy emlékkönyvébe írtam:
"S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára."
E soroknak különleges akusztikája volt e teremben, amit amíg élek, nem felejtek el, ahogy a melegszívű, szeretetteljes fogadtatást sem!
