A helyi magyar tannyelvű líceum valóban különleges szerepet játszik a nyelv és kultúra megőrzésében, különösen egy szórványtelepülésen, ahol a magyar nyelv folyamatos kihívásokkal néz szembe. Az, hogy ezen a héten két rendhagyó irodalomórát tartottam, különösen fontos pillanata volt a tanulók nyelvi és kulturális ismereteinek mélyítésében. A hangsúlyozottan Arany Jánosra összpontosító órák nemcsak az irodalom tanulmányozásának, hanem a nyelvünk megőrzésének szempontjából is kulcsfontosságúak voltak.
Arany János művei, mint a magyar identitás szimbólumai, nemcsak az irodalmi, hanem a történeti és kulturális emlékezet szerves részét képezik, ahogy az a magyar diaszpórában élők számára is egyértelműen kiderült. Az emigráns magyar írók, mint Márai, Faludy, Lénárd vagy Csé Szabó, gyakran Arany János műveit választották, hogy fenntartsák kapcsolatukat a magyar nyelvvel és kultúrával. Arany költészete és prózája számukra nem csupán olvasmány volt, hanem egy élő hagyomány, amely összekapcsolta őket a magyarság szellemi örökségével, ahogy ezt Szerb Antal is megfogalmazta: „Ha az Ezeregyéjszaka dzsinjei egy nap felkapnák Magyarországot… ezekből a mágikus könyvekből maradék nélkül ki lehetne olvasni a magyarság eidosát.”
A saját személyes tapasztalataim, köztük a diaszpórában szerzett élmények, különösen Írországban eltöltött 15 év alatt, megerősítették bennem azt az érzést, hogy az anyanyelv megőrzése és ápolása kulcsfontosságú a közösségek számára, amelyek elidegenedhetnek a helyi kultúráktól. A múltkori, Szőcs Gézával közösen szervezett irodalmi est, amelyen Arany János iránti rajongásunkat osztottuk meg, remek példája volt annak, hogy a magyar kultúra még az emigrációban is élő, vibráló közösséget alkothat.
Az irodalmi mini-összeállításom, amelyben Füst Milán, Faludy György, Illyés Gyula, Petőfi Sándor és Kosztolányi Dezső verseinek részleteit hallgattuk meg színművészek tolmácsolásában, igazán erőteljes élményt nyújtott a diákoknak. Ezzel nemcsak Arany János munkásságát, hanem a magyar nyelv és kultúra legnagyobb mestereinek hatását is bemutattam.
A nyelvi kultúra ápolásának másik fontos pillére a nyelvművelés és a nyelvi gazdagság tudatosítása volt. Ezt Gyimóthy Gábor, Vas István, Varró Dániel, Romhányi és Határ Győző verseivel igyekeztem szemléltetni, hogy megmutassam, mennyire fontos a nyelvi kreativitás és a magyar nyelv mesterfokú művelése. Az ilyen típusú órák remek lehetőséget adnak arra, hogy a diákok megismerkedjenek nemcsak a klasszikus irodalom legszebb alkotásaival, hanem a nyelv szépségeit is megtapasztalják.
Az órát záró zeneóra során a magyar popköltészet nagyjai, mint Adamis Anna, Bródy János, Bereményi Géza és Hobo, valamint a modern generáció képviselői, mint Bódi "Cipő" László és Geszti Péter, dalain keresztül bemutattam, hogyan ötvözik a zenészek a magyar nyelv szépségét és a kortárs zenei kultúrát. A diákok reakciói, miszerint sokuknak ez volt az első találkozásuk ezekkel a dalokkal, arra utalnak, hogy a magyar popkultúra is jelentős szerepet játszik a nyelvi kultúra fenntartásában.
A nap végén, a kérdőívek eredményei azt mutatták, hogy a diákok számára mindez új élmény volt, és remélhetőleg nem utolsó alkalommal találkoznak a magyar nyelv ezen gazdag hagyományaival. A magyar nyelv napján való ünneplés különösen fontos külhonban, ahol a nyelvünk nap mint nap „foszlik, szakadozik”, ahogy Márai fogalmazott. Azt remélem, hogy ezek az órák hozzájárulnak a nyelvünk megőrzéséhez, és erősítik a diákok identitását és kötődését anyanyelvükhöz.
