Jelenlegi hely

Mikulás napi ünnepség a kijevi Magyar Házban

/ Bence Vivien /
bence.vivien képe
December 7-én került sor a Magyarok Kijevi Egyesületének decemberi gyerekprogramjára. A Mikulás örömmel fogadta el "meghívásunkat", így a kijevi Magyar Ház fennállása során már másodszor örülhettek érkezésének a gyerekek. Idén összesen 20 gyerekkel és felnőtt kisérőikkel együtt vártuk a nagyszakállút.
MKEMKEMKEMKE

A hétvégi magyar iskola tanulói már hetek óta várták a nagy találkozást. Rajzokkal, versekkel és énekekkel készültek a Mikulás fogadására. A kicsik és nagyok egyaránt izgatottan várták varázslatos vendégünk érkezését, ezért közös éneklésbe kezdtek, hogy ezáltal megtalálja a Magyar Házat, és útja egyenesen hozzájuk vezessen, amely meg is tette a hatását, és a gyerekek nagy örömére megérkezett a várva várt Mikulás. A vendégünk szívesen fogadta a gyermekek műsorát, megdicsérte őket az idei  jó viselkedésükért, majd kiosztotta az ajándékokat a puttonyából. Egyesével szólította magához a tanulókat: az elsők még bátortalan mozdulatokkal közelítettek, sokan nem mertek közel menni hozzá, azonban a puttonyból előkerülő ajándék minden félelmet legyőző erőnek bizonyult. Ezt követően voltak olyanok is, akik bátran megsimogatták a szakállát és beszélgetésbe elegyedtek vele.  

Összességében egy gyönyörű és emlékezetes ünnepségnek lehettünk részesei, mely meghitt és családias hangulatban telt.