"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem."
Az alant elterülő rét arany kalásza hirdeti érdemét örökké
A Tisza jobb partján fekvő kisváros, Titel temetőjében nyugszik Leiningen-Westerburg Ármin gróf. Aradi vértanunk fia a magyar királyi honvédségben szolgált századosi rangban, de egészségügyi állapota miatt korán nyugdíjazták. Ezután miniszteri biztosként a Duna-Tisza Töltésfenntartási és Belvízszabályozó Társulatnál kapott feladatot, így került Titelre. Az ő nevéhez kötődik a vidék árvízmentesítése, aminek köszönhetően a környék települései ma is nyugalomban élhetnek és gazdálkodhatnak.
Fiatalon hunyt el Bécsben, de kérésének megfelelően Titelen helyezték örök nyugalomra. Jellemző akkori megbecsültségére, hogy a titeliek kézben vitték koporsóját nyughelyére, a temető legmagasabb pontjára, hogy mindörökké ellenőrizhesse onnan megzabolázott folyóját és lássa munkája beérett gyümölcsét.
Az egykor magyarok, németek és szerbek által lakott településen ma már zömmel szerbek laknak, a magyarság létszáma 10% alá esett. A lakosság változásával párhuzamosan felejtődött a gróf emlékezete, sírhelyét lassan benőtte a gaz, a helyiek a környéket szemétlerakónak használták. Szőke Anna, a Kiss Lajos Néprajzi Társaság elnöke javaslatára, a magyar kormány támogatásával két évvel ezelőtt felújították az obeliszket és a kriptát, melyet azóta – így idén is – Őrangyalok napján (október 2.) az emlékezés koszorúi borítanak és mára a titeli magyarság kiemelt emlékhelyévé vált.
Emlékezés a „perlaszi győző” földjén
Vajdaságban, a Nagybecskerektől 10 kilométerre fekvő közép-bánsági település, Elemér ad helyet évről évre az aradi vértanúkra való központi megemlékezésnek. 1999-ben döntött úgy a nagybecskereki püspökség, hogy a falu Szent Ágoston tiszteletére szentelt római katolikus templomát az aradi vértanúk panteonjává alakítja át. Elemér egykori német lakóinak már csak emléke él és magyar anyanyelvű lakossága is felmorzsolódott az idők sodrában, így október 6-a az egyetlen nap, mikor a templom padjai újra megtelnek, és magyar nyelven szól az ima és zeng az ének.
A templom családi kriptájában nyugszik 1872 óta eleméri és ittebei Kiss Ernő honvéd altábornagy. Az erdélyi örmény származású, nemesi ranggal bíró család sarjának egykor hatalmas kiterjedésű birtokai voltak errefelé, aki hatalmas vagyonából a köz javára is bőségesen fordított: iskolákat és parókiákat építtetett, támogatta a katolikus egyházat és a plébánosok munkáját. Már 19 éves korában katonatiszti pályára lépett. Az 1848/49-es szabadságharc legelejétől részt vett a szerb felkelők elleni csatákban, a délvidéki harcok első jelentős sikere is az ő nevéhez fűződik, mikor bevette a szerbek egyik jelentős táborát. Ekkor kapta a „perlaszi győző” elnevezést. Bár később bebizonyosodott, hogy kevésbé jártas a hadi tudományokban, adminisztrációs feladatkörrel mindvégig a szabadságharc ügyét szolgálta.
Az aradi tizenhármak közül hárman is délvidéki származásúak voltak (Kiss Ernő mellett a zombori Schweidel József és a nagybecskereki Lázár Vilmos), de egyedül Kiss Ernő nyugszik ősei földjén, és az eleméri templomkertben újra álló mellszobránál az idei évben is nemzeti színű koszorúk sokaságával rótta le kegyeletét az emlékező délvidéki magyarság.
Álom a tisztaságról és hősiességről
Alig húsz napig tartott az 1956-os forradalom, mégis mindörökre emlékezetes napok voltak ezek! Visszhangja megremegtette az elnyomó hatalmát és az egész világ megismerte a magyar nép tiszta és dicsőséges szabadságharcát. Egy kicsiny nép úgy mert szembeszállni a kommunista világhatalommal, mint egykor Dávid Góliáttal. És mint annyiszor történelmünk során, akár életük feláldozásával is küzdöttek véreink a legfontosabb eszmékért: a szabadságért és az igazságért.
E két örök eszme szellemében ünnepelt Ürményháza magyarsága. A falu lakói fontosnak érezték részvételüket, ahogy a nezsényi magyarság képviselői és anyanyelvápoláson részt vevő diákjai is, így a községháza terme szépen megtelt a megemlékezésen. A versekkel és az ürményházi diákok által felvillantott részletek bemutatásával színesített előadáson a jelenlévők megismerkedhettek a szabadságharc előzményeivel, a véráztatta forradalom napjaival, és újabb információkat szerezhettek arról, hogy milyen hatással volt az anyaországiak küzdelme szűkebb pátriájukra, a Vajdaságra.
A magyar nép 1956-os forradalma a harctéren ugyan elbukott, a nemzet küzdelme mégsem volt hiábavaló, mert szellemisége az egész világra hatással volt. Meg nem alkuvásával arra az örökérvényű igazságra hívta fel a figyelmet, amelyet Tamási Áron – mai napig érvényes gondolataival – így fogalmazott meg a szabadságharc napjaiban: „A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött.”
Az 1956-os fejezet címében Melocco Miklós gondolatai szerepelnek, míg az idézet Tamási Áron: Magyar fohász című írásából való.
