Amikor a Magyar Állami Népi Együttes hivatásos táncművészeként a színpadon álltam, sokszor éreztem a közönség szeretetét, de az az élmény, amit a brassói magyar közösség körében élek át házigazdaként és oktatóként, valami egészen más: itt nem nézők vannak, hanem egy nagy, közös lüktetés részesei vagyunk.
2026. január 16-án, péntek este ismét szélesre tártuk a Brassó II. Újvárosi Református Egyházközség termeinek ajtaját. Házigazdaként örömmel láttam, hogy nemcsak a “törzstagok” érkeztek meg, hanem számos új arcot is üdvözölhettem a táncos lábú érdeklődők között. Például Datki Szabi Petőfis kollégámat, aki mielőtt beállt volna ropni a táncot, segített a szervezésben, lebonyolításban egyaránt, amit ezúton e sorokkal is köszönök.
A programot 19 órakor egy intenzív tanítással kezdtük. Ezúttal a mezőségi Ördöngösfüzes táncait hoztam el Brassóba. Ez a vidék a néptáncosok számára igazi kincsesbánya: a férfitáncok dinamikája és a páros táncok finom eleganciája olyan tartást ad, amit minden magyarnak éreznie kellene.
Oktatóként az volt a célom, hogy ne csak a lábak mozduljanak, hanem a szívek is ráérezzenek a füzesi ritmusra. Jó volt látni a figyelő tekinteteket és azt a kitartást, amivel a résztvevők megbirkóztak egy-egy nehezebb figurával. 20 órától aztán “elszabadult” a jókedv. Amint Benedek Márk és zenekara belehúzott a vonóba, a terem megtelt élettel.
A zenekar elképesztő energiát hozott, Ceaus Martina pedig olyan lélekkel énekelte a mezőségi dalokat, hogy abba még az isteni falak is belecsodálkoztak. Ilyenkor érzem igazán, hogy a népzene nem múzeumi tárgy, hanem a mindennapjaink szerves, élő része. Külön öröm számomra, hogy a rendezvényt közösségi összefogással, ingyenesen tudtuk megvalósítani.
Köszönöm a befogadó helyszínt az Újvárosi Református Egyházközségnek, a zenészeknek a kitartó talpalávalót, a táncosoknak pedig azt az energiát, amivel feltöltöttek. Találkozzunk a következő alkalommal is, mert ahogy a mondás tartja: „Addig él egy nemzet, amíg táncol és énekel!”
Miért várunk Téged is a következő alkalommal?
Sokan kérdezik tőlem: Attila, elmehetek akkor is, ha még sosem próbáltam? A válaszom egy határozott igen. A táncház nem egy zárt klub, és nem is egy rideg vizsgahelyzet. Ez az a tér, ahol szabad hibázni, ahol a nevetés fontosabb a tökéletes lépésnél, és ahol a közösség ereje mindenkit magával ragad. Külön szólni szeretnék a brassói fiatalokhoz: tudom, hogy a mai világban ezerféle impulzus ér titeket, de higgyétek el, az az adrenalin, amit egy élő zenére eljárt tánc ad, semmihez sem fogható. Itt nemcsak a múltat őrizzük, hanem a jelent éljük meg igazán. Gyertek el, hozzatok egy kényelmes cipőt, és próbáljátok ki, ígérem, nem fogjátok megbánni! Szeretném, ha ez a kezdeményezés rendszeres és még színesebb lenne. Ehhez azonban rátok is szükség van! Alig várom, hogy újra együtt ropjuk!
Onodi Attila, táncművész, a táncház házigazdája
