Maradékon az 1970-es évek óta egészen az elmúlt évig nem létezett hivatalos magyar oktatás. A vajdasági magyar politikusoknak és a helyi magyarok kitartásának köszönhetően azonban 2015 szeptemberétől ez a helyzet megváltozott. Több mint negyven év után újra indult egy vegyes korosztályú alsó tagozatos osztály.
Szintia, mi október óta ismerjük egymást, akkor kerültem melléd segítőnek ide Maradékra. De valójában te sem sokkal korábban, egészen pontosan a szeptemberi tanévkezdéssel kerültél ebbe a faluba. Vajdasági vagy, de az észak vajdasági tömbvidékről, Martonosról érkeztél ide a Szerémségbe. Azt gondolom, ezzel a háttérrel, neked is új és szokatlan lehetett a szórvány területen elkezdeni tanítani.
- Igen, ahogy mondod a szülőfalumban, Martonoson pont fordított arányban van a magyar és a szerb anyanyelvű lakosok száma. Ilyen környezetből Maradékra kerülve, igen megdöbbentő volt az itteni helyzet. Természetesen tudtam, róla, hogy a gyerekek nem nagyon beszélik a magyar nyelvet. De a konkrét képet mégis akkor kaptam meg, amikor először találkozhattam velük. Gondoltam, hogy nehéz lesz, és nem is könnyű. De kihívásként élem meg a szituációnkat. Bár néha nehéz pillanatokat szerez, hogy nem úgy haladunk, ahogy eltervezem, de minden előrelépésnek nagyon örülök!
Mit tudsz a gyerekek családi hátteréről nyelvi szempontból?
-Tudni kell a tanulóimról, hogy mind rendelkezik olyan családtaggal, aki még beszéli a magyar nyelvet. Három tanuló édesapja beszél még magyarul és két tanuló édesanyja. Mivel ezek a szülők sokat dolgoznak, nem nagyon jut idejük a gyermekük magyar nyelvi fejlesztésére, ezért is íratták be őket a tavaly indított összevont tagozatra.
Milyen a többségi nemzet viszonya az osztály indítás tényéhez? Bár nagyon keveset találkozom a halk szavú igazgató úrral, nem tapasztaltam semmiféle hátráltató magatartást, sőt bizonyos esetekben ő hívta fel a figyelmünket, hogy milyen hivatalos dokumentáció biztosítja például az én zavartalan munkámat az iskolában.
- Igen én is azt tapasztalom, hogy a többségi nemzetnek nincs semmilyen ellenvetése a tagozat megindításával kapcsolatban. Maradékon ugyanis valamikor többségben magyarok laktak. Ebből következik, hogy mindannyiuknak megszokott a magyar lakosság. Sokan közülük számon tartanak magyar barátokat, ismerősöket, de nem ritka a rokoni kapcsolat vagy éppen sok olyan szerbül beszélő él itt, akiknek magyarok a felmenőik. Rosszallást konkrétan nem tapasztaltam, ám találkoztam olyannal, akinek a hozzáállása a magyar tagozathoz inkább semleges, és úgy véli, hogy felesleges – „Ez itt Szerbia, tanuljanak a gyerekek inkább szerbül.”
Te kétnyelvű vagy, szerb és magyar közoktatásban is tanultál. Talán az osztályunk tanulói még kicsik ehhez, de mit gondolsz mikor, milyen korban ismerik fel a gyerekek azt, hogy a kétnyelvűség nem biztos hogy hátrány, mikor kezdik el felfedezni az értékeit? A te esetedben ez például hogy zajlott?
-Én azon ritka észak-bácskai gyermekek közé tartoztam, aki még óvodában és az általános iskola alsó tagozatán tanultam meg a szerb nyelvet, ugyanis akkoriban nem Martonoson, hanem Szanádon (többségében szerbek lakta falu Bánátban) laktam. Amikor visszaköltöztünk Martonosra, akkor kezdtem magyar anyanyelven az iskolát. Pont abban a helyzetben voltam, mint a jelenlegi diákjaim. Talán az első olyan élményem, amikor megtapasztaltam, milyen jó, hogy mindkét nyelvet jól beszélem, amikor negyedikesként a magyar tagozaton eljött a szerb óra ideje. Ugyanis amíg az osztálytársaim akkor találkoztak először tanulmányaik során a szerbbel, addig én mindenféle nehézség nélkül válaszolgattam a feltett kérdésekre. De amikor komolyabban jelentett előnyt, hogy ismerem mindkét nyelvet, az az egyetemi éveimben volt hangsúlyos. Szabadkán végeztem az MTTK-n (Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar). Szabadkán még találni magyar eladókat, de már nagyon kis százalékban. Ha vásárolni akartam, vagy valamilyen hivatalos ügyet kellett intéznem, elengedhetetlen volt, hogy tudjak szerbül is. Amikortól HÖK-ös lettem, már az egyetemi ügyekbe is betekintést nyerhettem ezáltal, az EHÖK-ben Újvidéken. Ami a legfontosabb pedig, hogy a jelenlegi osztályommal nem is boldogulnék, ha nem ismerném mindkét nyelvet. Most még valóban kicsik, és épp ezért szeretném elérni, hogy mihamarabb tapasztalják meg ők is, milyen büszkeség az, ha két nyelven is tudnak beszélni – és a magyar nyelv ismerete mekkora kincs. Ahhoz, hogy ilyesfajta sikerélményük legyen még rengeteg tanulásra, ismétlésre és gyakorlásra lesz szükség és lehetőségekre, hogy olyan közegbe juthassanak el, ahol előny, ha az ember érti a magyar nyelvet. Erre utazásokkal is rá lehetne erősíteni. Mindenképpen Magyarországon lenne a legjobb, mert Szerbia bármelyik magyarlakta zugában is beszélik az emberek a szerb nyelvet, szemben Magyarországgal. Ez biztos maradandó élményt nyújtana és inspirálná a gyerekeket a magyar nyelv elsajátításában. Dolgozunk ezen a lehetőségen, de még nincs rá elegendő pénze az iskolának.
Milyenek a gyerekek hozzáállása a magyar tanuláshoz?
- Egy gyermek tanulmányi eredményeit legfőképpen a tanító, a tananyag, a tanuló és a szülő egymás közti kapcsolata, annak minősége határozza meg. Ezek közül én, mint tanító igyekszem a lehető legérdekesebben előadni, együttesen eljátszani a leegyszerűsített tananyagot, hogy minél könnyebben tudják a gyerekek ezt megérteni, használni és megtanulni. A tanulók hozzáállása, sokban függ az otthonról hozott szokások és véleményektől. Egy olyan családból kikerülő gyermek, ahol az iskola nem negatív, nem egy szörnyű helynek titulált dolog, hanem épp ellenkezőleg, akkor annak a gyermeknek már meg van az esélye arra, hogy érdeklődő és szorgalmas diákká válhasson. Szerencsére van az osztályomban ilyen gyermek is. Ám ahol a szülő(k) sem szerették az iskolát és ezt közvetítik gyermekük számára, ott többet kell küzdeni. A feladatokat negatívumként és nem kihívásként élik meg. Igyekszem ezen hozzáállás változtatásán, javításán, de nagyon nehéz az olyasmit kiküszöbölni, amit a gyerekek a családból hoznak – azt élik meg igaznak és valósnak.
Milyen a kapcsolatod az itteni tanár nénikkel és az iskola többi dolgozójával?
- Ami a szerb kollégákat illeti (hiszen magyar csakis te vagy!), teljesen harmonikus a viszonyunk. Persze az elején még kicsit távolságtartóak voltak, de ez normális, ha egy ismeretlen kerül be a szűk körbe. A négy tanító néni helyett most már öten vagyunk és bátran mondhatom, hogy bármilyen problémával nyugodtan fordulhatok hozzájuk, mindig készséggel segítenek és tanácsokkal látnak el, amikor éppen egy olyan helyzetbe kerülök, aminek kezelésére még nem érzem magam elég biztosnak. Egyáltalán nem éreztetik velem, hogy esetleg nem vagyok velük egyenrangú, ahogy ez általában a pályakezdőkkel elő szokott fordulni. Sőt, nagy örömmel tölt el, hogy meghallgatnak és néha én is tudok nekik adni valami pluszt. Az igazgató úr is mindenben támogat. Neki is nagy köszönettel tartozom. Ha ő elutasító lett volna a magyar összevont tagozattal kapcsolatban, biztosan nem sikerült volna elindítani és így most nekem se lenne munkám. A kollégák is szeretik. Mindig törekszik a kompromisszumra.
Most már lassan egy fél éve dolgozunk együtt a Petőfi Sándor Programnak köszönhetően. Mi a véleményed arról, hogy egy anyaországi magyar próbál ott jelen lenni és segíteni, ahol a te elmondásodból is kiderül, hogy még egy helyinek sem egyszerű a magyar nyelv ápolásának a helyzete?
- Megragadnám az alkalmat, hogy elmondjam a Petőfi Program remek ötlet és amennyire csak lehet bővíteni kellene az ösztöndíjasok számát illetve a program fenntarthatóságát. Hálás vagyok, hogy egyike vagyok azon keveseknek, akik segítséget kaphattak a program által biztosított ösztöndíjastól. Érkezésed nagy öröm volt számomra, ugyanis minden segítség jól jön most. Az pedig, hogy már volt tapasztalatod a tanítás terén, nagyon nagy előny és érték. Persze ezek személyes dolgok, úgy értem minden ember más és más, de örülök, hogy nagyon hamar egymásra hangolódtunk. Könnyű veled dolgozni, alkalmazkodóképességed kiváló. Sikerült veled megbeszélni, hogy miként tudtuk a leghatékonyabban bevonni a gyerekekkel való foglalkozásokra, órákra. Elmondtad, hogy mihez értesz a legjobban és figyelembe véve az akkori nyelvi korlátokat (kb. egy szinten nem beszélték a tanulók a magyart, ahogy te sem a szerbet) kiválasztottuk azokat a tantárgyakat, ahol a legnagyobb segítségemre leszel. Azt hogy zenét, képzőművészeti órákat és ünnepeinkkor táncot tartasz a gyerekeknek, azt hiszem a legjobb módja, hogy a magyar kultúrkincseket átadhasd a kicsiknek.
Szeretem, hogy, tele vagy ötletekkel és meg is valósítod őket. És a gyermekekkel is nagyon jó kapcsolatban vagy, szeretnek is nagyon. Az, hogy pontos és megbízható vagy és nélkülözhetetlen a tanításban. Száz szónak is egy a vége, jó hogy jöttél, jó hogy itt vagy, sőt ne menj el sose! De ha mégis el kell menned küldj magad helyett valakit jövőre is!
Nagyon kedves vagy, köszönöm az interjút, további jó munkát, most pedig gyerünk órára!
