“Addig leszünk magyarok, amíg magyarul énekelünk, és magyarul táncolunk.” (Kallós Zoltán)
Sajnos e két település magyarjai nem rendelkeznek saját közösségi házzal, de az érdekképviseleti szervezeteik, valamint a helyi magyar egyházak intézményei erősek és támogatóak.
Idén az unitárius egyház bocsátotta rendelkezésükre a lelkészlak közösségi termét. Az épületet annak idején még a helyi bányásztársaság emeltette átmeneti szállásként, de hányattatott sorsa volt, akárcsak a helyi unitárius egyházközösségnek, amely többször elveszítette ingatlanait, míg végül Isten segedelmével megvásárolhatta ezt az impozáns épületet.
Az elemózsiát ilyenkor mindenki otthon készíti el, az asszonyok gyönyörű asztalt terítettek, közepén jókora szőlőgerezddel, szölőfürttel, amely itt Lupényban termett! Ez a Kárpátok lábánál elterülő település, melynek sziklás bérceit igen korán fehérre csipkézi a fagy és a hó, olyan szerencsés klímájú, amely kedvez a gyümölcstermesztésnek. A szőlő itt édes, a belőle készűlt bor zamatos, a pálinka illatos és erős.
A közösen elfogyasztott vacsora után felcsendültek a kedvenc magyar énekek, pörögtek a szoknyák, csattogtak a csizmák, izott a levegő a forgatagban. Ennél szenvedélyesebben Székelyföldön sem ropták volna a csárdást!
Amíg szól a magyar nóta a Retyezát lábánál, addig vannak őrzői a végeknek, bízunk benne, hogy Isten segedelnével még hosszú ideig rotyog a gulyás a Zsil-völgyi üstökben.
