Jelenlegi hely

Táncoló október

A néptánc jegyében telt az október a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei számára

/ Szabó Annamária /
szabo.annamaria képe
Az október hónap a Szent Ferenc Alapítvány néptáncos gyermekei számára a fellépések jegyében telt. 2019. október 18-án rendezték meg a dévai Szent Ferenc Alapítvány Szüreti bálját. 2019. október 23-án Kolozsváron, egy tárlatmegnyitón mutatkozhattak be a táncosok. Ezen mozgalmas hét végén, 2019. október 26-27. között pedig Ótelek Szüreti mulatságán táncoltak a dévai gyerekek, nagy sikerrel.

2019. október 18-án rendezték meg a dévai Szent Ferenc Alapítvány Szüreti bálját a kolostor gyermekei és munkatársai számára. Az estére az előkészületek már hetekkel korában elkezdődtek. A gyerekek a természet őszi kincseit összegyűjtve terméseket, gesztenyét, diót gyűjtöttek a dekoráció elkészítéshez. Az 5-11.évfolyamos gyerekekből álló néptánccsoport már hetekkel a műsor előtt próbált, hogy sikeres műsort adjanak. Egy 6. osztályos és két 12. osztályos lány népdalokkal készült az estére. Mire elérkezett a várva várt nap, a terem gyönyörű őszi színekben pompázott. A gyermekek lázas csapatmunkában mosták a szőlőt, tálalták fel a süteményeket. A kezdésre a táncosok viseletben fogadták a bálra érkezőket. Kicsik és nagyok egyaránt megcsodálták a közös munkával feldíszített termet.

Az estét a lányok énekprodukciója nyitotta meg, őket követte a Szent Ferenc Alapítvány néptánccsoportjának előadása. A szürethez nélkülözhetetlen szőlőkóstolás után, kedves kollégám, a szomszédos Csernakeresztúr Petőfi Sándor ösztöndíjasa, Vörös Árpád segítségével betekintést nyerhetett a közönség a kalotaszegi és a mezőségi táncokba. Ezután a táncolni vágyók moldvai kör- és páros táncokkal mulathatták az időt egy fergeteges hangulatú táncházban. Az este további részében kötetlen táncmulatság vette kezdetét, ahol együtt ropták a táncot kicsik és nagyok, vígan fotózkodtak az óriás képkerettel és élvezték az együtt töltött időt.

A szüreti bál után a gyerekekkel a munka nem ért véget. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjára október 23-ára meghívást kaptunk a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumba. A Szülőföldem Erdély/Dél-Erdély magyarsága, Déva vára árnyékában elnevezésű gyermekrajz pályázati tárlatot nyitották meg koreográfiájukkal a Szent Ferenc Alapítvány gyermekei. Az előadás után volt némi időnk, hogy megcsodáljuk Kolozsvár elragadó hangulatú belvárosát, templomait és Mátyás király szülőházát is. A gyerekekkel fáradtan, de sok élménnyel tele zötykölődtünk Déva felé, míg el nem nyomott mindenkit az álom.

Az utazásunk a hétre azonban nem ért véget. 2019. október 26-27-én újra buszba szállt a kis csapat. A Temesvárhoz közeli Ótelek Szüreti mulatságára készültek a gyerekek. Nagy izgalommal indultunk útnak, hisz a tánccsoportunk most készült első „ottalvós” útjára. Viseletek a buszban, gyerekek a helyükön, s ahogy kigördült a kolostortól a busz, egészen Ótelekig véget nem érő mulatozás vette kezdetét az utastérben. Ilyen vidám önfeledt gyermekéneket kellene minden utazónak hallgatnia, bármerre jár is a világban.

Az érkezés után, a parókián elfoglaltuk szállásunkat. Nagy szeretettel fogadtak minket, Ft. Heinrich F. József plébános úr humora és kedvessége lenyűgözött mindenkit. Az ínycsiklandó vacsora elfogyasztása után a gyermekek táncelőadása következett. Az izgalom látszott az arcukon, de ahogy megszólalt a zene, magabiztosan és széles mosollyal az arcukon kezdték a lépéseket. A produkció végén láthatóan zavarba ejtette őket a nagy taps, amit kaptak, de a zavartság mellett büszkeség is sugárzott belőlük. A mulatság csak ezután kezdődött el,  amikor a  gyerekek belevetették magukat a bálozó tömegbe. Pörögtek, forogtak, táncoltak ki egymással, ki egy felkapott sütőtökkel. De ami a legfontosabb, mosolyogtak és önfeledtek voltak. A báli forgatagban egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a négy táncos fiunk sorban kéri fel a bálozókat csodáló, 70 év körüli hölgyeket egy-egy táncra. A szíveket melegség öntötte el a látványtól. Minden gyerek kivette a részét a báli feladatokból. Voltak, akik csősznek álltak, és figyelték a dekorációként felrakott gyümölcsöt lopkodókat. Voltak, aki a tombolasorsolásnál segítettek. A legkisebb leánykánk nyerte meg a tombola főnyereményét egy 35 kg-os sütőtököt, amit alig bírtunk betuszkolni a buszba. Másnap ebéd után feltöltődve, boldogan indultunk haza Ótelekről egy kedves és hihetetlenül vendégszerető településről, mi, a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeivel, és a 35 kilós sütőtökkel.