A naszvadi Mécsvirág Irodalmi Kör Mécs László estje a Prágai Magyar Katolikus Plébánián
Mécs László, eredeti neve Martoncsik József, 1895-ben született a Kassa közeli Hernádszentistvánon. Tanulmányai után belépett a premontrei rendbe. Élete végéig, 1978-ig lelkipásztorként és költőként tevékenykedett az emert próbáló történelmi időszakon túl is. 1943 és 1971 között nem publikálhatott Magyarországon, 1953 és 1956 között koholt vádakkal bebörtönözték. Mindezek ellenére itthon és külföldön is elismertséget szerzett a közönség és költőtársai körében, sokan a „két világháború közötti vallásos líra legnépszerűbb, leghatásosabb egyénisége[ként]” tartották és tartják ma is számon (Béládi Miklós (szerk.), A magyar irodalom története 1945-1975, Budapest: Akadémiai Kiadó, 1986). Alkotásai reflektálnak mind a hazai és egyetemes történelem eseményeire, mind pedig a katolikus értékekre, valamint a személyek közötti kapcsolatok fontosságára hívják fel a figyelmet.
Hasonlóan, a Mécsvirág Irodalmi Kör is rendelkezik személyes kapcsolattal, a költő életútjának és munkásságának tisztelete mellett a közös származás miatt is fontosnak tartják Mécs emlékének ápolását. Az irodalmi kör, mely főként hölgyekből áll, széles korosztályi spektrumot mutat, ami szintén jelzi Mécs költészetének egyetemességét. A csoport tagjai az előadás előtt a várossal ismerkedtek meg, míg a nézőtér soraiban számos rokonuk, ismerősük foglalt helyet.
Az előadók végig kalauzolták az egybegyűlteket Mécs László életén és irodalmi munkásságán egy narrátor, számos versmondó és egy énekes kislány együttműködésével. Képet kaphatott a hallgatóság a kor ideológiájáról, politikai és történelmi eseményeiről ugyanúgy, mint a költő személyes kapcsolatairól (édesanyjához fűződő viszonyáról például A királyfi három bánata című versben) és élethelyzeteiről (ilyen például az Isten csősze című alkotása). A verseket hallgatva feltárult a Mécs által használt gazdag zenei nyelvezet és a verselés sokszínűsége („bimbó bomol belőle”, „átlátszó magány”). Megcsodálhatta a közönség a gyakran használt költői képeket (a virág, a ló, a csend és a gyermek gazdag metafora világát), a szerző világszemléletét és hivatástudatát is (”megszépül minden, ha szeretik” valamint „szívet oltok az evangéliumból” sorok által például). A történeti narráció és a versek több szempontból is reflektáltak egymásra az este folyamán. A nemzetközileg is sikeres életút bemutatása a kortársak versbeli megjelenítésével párosult azok név szerinti azonosítása mellett (például Madách Imre) munkásságuk megidézésére is kaptunk példát (úgy, mint Ady Endre Sem utódja, sem boldog őse... című műalkotásának parafrázisával).
Az est különlegessége, hogy a nézőtéren egy másik önkéntes előadókör tagjai is ott ültek, a kelenyei népdalénekesek hálájuk jeléül és mindenki örömére néhány dallal kápráztatta el a jelenlévőket, és zárták le az est hivatalos részét. Ezután az előtérben bekészített étel és ital mellett volt lehetőség kötetlenebb formában folytatni a beszélgetést, fotók készültek a szép este emlékére, melyet emléktárgyak, kiadványok vásárlásával is maradandóbbá lehetett tenni. Bár Mécs munkásságát kétségtelenül meghatározták a viharos 20. század legmeghatározóbb (közvetlen magyar vonatkozású) eseményei (verseiben megjelenik a területi átrendeződés fájdalmas emléke és Hitler alakja is), ember-, nép- és hazaszeretete (mások mellett a Vád- és védőbeszéd című alkotásának ismétlődő strófazárásával: „E fiúkért valaki felelős!”) időtlen például szolgál mindnyájunknak. Hasonlóan mintaszerű a Mécsvirág Irodalmi Kör önzetlen és művészi munkája, mellyel ezeket az értékeket megmutatták a prágai közönségnek.
Hálásak vagyunk az élményért és szívből kívánjuk, hogy sokáig és még számos közösséggel tudják megosztani Mécs László személyének és munkásságának gazdagságát.
