Konfirmáció, úrvacsora és húsvét Magyarlapádon
A szinte teljesen református faluban, Magyarlapádon a hitbéli „nagykorúvá válás” fontos szakasz és határkő a fiatalok életében. A többévi „kátéra járás”, azaz többek számára hittanként ismert tanulási szakasz itt teljesedik be. A lapádi hagyományok szerint minden év virágvasárnapján a falu színe előtt, 14-15 éves fehér ruhás lányok és öltönyös fiúk felelnek a tiszteletes úr és tiszteletesasszony kérdéseire, a református hagyomány szerint, a heidelbergi-kátéból, a helyes válaszokért „cserébe” pedig első alkalommal részesülhetnek az úrvacsora szentségében.
Azonban nemcsak a hitben, hanem a falu és templomi közösség szemében is ettől a pillanattól kezdve tartoznak a felnőttek közé a konfirmáló fiatalok. Ezt kifejezendő, a lányok és fiúk ekkor kapják meg saját magyarlapádi viseleteiket, a lányok pedig innentől egészen férjhezmenetelükig viselhetik a – már szinte jelképpé növekedett – szitakéregből készített, gyöngyökkel és szalagokkal díszített pártát.
Új viseletüket a következő vasárnapon, húsvét vasárnap tartott úrvacsorai istentiszteleten mutathatják be. Ezen az alkalmon már nemcsak ők, hanem a falu teljes, konfirmált közössége magához veheti a kenyérből és borból álló úrvacsorát. A szentség magukhoz vétele meghatározott rendben történik: elsőként az idős, házas férfiak, utánuk a fiatalabb házas férfiak, majd az ifjú legények és végül a frissen konfirmált ifjak következnek. A férfiak után a nők ugyanezen sorrendben haladnak, a végén az újonnan felnőtté vált lányokkal. A felsorakozók életkori rendben (évre pontosan!) állnak be, az idősebbtől a fiatalabbig.
Húsvét hétfőjén szinte az összes fiúgyermek, ifjú legény valamint férfi csoportokba verődve „öntözni jár”, amiért cserébe a lányok főzött, festett, „lapis” (leveles) és „hímzett” (írókával és viasszal díszített) tojásokat adnak. A délelőtt folyamán a gyermekek, az esti órákban egészen éjszakáig a legények és férfiak csapataival találkozhat az ekkor Magyarlapádra látogató.
Bensőséges, kedves, vidám és egyben hihetetlen volt végigélni ezeket az eseményeket a magyarlapádiak körében. Együtt könnyeztük meg az ő gyermekeik, és a mi tanítványaink konfirmációját. Pénteken „tojásfető-bulin” készültünk a Gyöngypárta Táncegyüttes lányaival a hétfőn érkező locsolkodók látogatására, miközben a fiúk a kifújt tojásokból vacsorát készítettek nekünk. (A tojások kifújásához mi ragaszkodtunk, amit először enyhe grimaszok, majd egyre nagyobb érdeklődés közepette csináltak a lányok, és olykor a kíváncsibb fiúk is.) Kicsit tétován, a generációk között a helyemet keresve, de elismerő pillantások kíséretében vettem magamhoz a vasárnapi úrvacsorát. Hétfőn pedig déltől egészen este tízig érkeztek hozzám a locsolkodók, ide, a Szórványkollégium szélső szobájába – nemcsak Magyarlapádról, de a szomszédos Csombordról és Nagyenyedről is.
Azt hiszem, ebben az évben semmi esetre sem nem hervadok el.
