Hírek
„Az ének a legszebben kimondott, belülről fakadó szó, a legemelkedettebben formált lelki szépség.
Ha énekelsz,…
Nagypéntek napján a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozata a segesvári Katolikus Templomban, 11 órakor…
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány támogatásával 140 gyermek vehetett…
Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala az „Europa”- Club főszervezésével valamint a tagegyesületek aktív…
Március 15-e, Szkopje, Nemzeti és Egyetemi Könyvtár. A konferenciaterem a kései óra ellenére is tele érdeklődőkkel…
A Húsvét a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, amelyhez számos néphagyomány kötődik. A világ minden táján…
A Kárpát-medence szinte két legtávolabbi pontja között sikerült kapcsolatot teremtenünk március második hosszú…
2016. március 22-én a jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend történetével ismerkedhettek meg a lévai…
A Téka Művelődési Központ március 18-án, pénteken könyvbemutatót szervezett a Népi Játék című kiadványnak az…
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1994-ben nyilvánította március 22-ét a Víz Világnapjává, azóta világszerte…
