Jelenlegi hely

Magyarbődi határon...

/ Brum Alejandra /
brum.alejandra képe
Idén is Kárpát-medence legészakibb magyar településén járt a kassai magyarság, már negyed százada hagyományosan, hogy '48 szellemét megélhesse egy olyan tájon, melyet már hátrahagyott a magyar szó, hogy helyét átadja a szlováknak. Sokunkban felmerül a kérdés: Miért kellett ennek így lenni?
IstentiszteletMagyarbődMagyarbődi temetőEmlékoszlop avató

Már csak "hálni jár belé a lélek", mondja a régi magyar szólás a végóráit élő emberre. Valahogy ilyen formán töltötte meg Kassa és vidékének magyarsága ezt a híres falut, Magyarbődöt. Ünnepeltük a múltat, a szabadságunkba vetett örök hitet, fejet hajtottunk a hajdani bátor honvédeink előtt, megemlékeztünk néhai Balla József református lelkészről, aki a vesztes kassai csata után, dacolva a tiltással, a végtisztességet megadta az elesett hősöknek... Magyarbődön úgy emlékeznek, hogy a falu temetőjébe kerültek végső nyugalomra a szabadságharcosok.

Elvégeztetett. Ulman István és Baffy Lajos méltóságteljes alkotása áll őrt a befejezett múlt felett, a bődi temetőt és egyben az Olsva-menti tájat uraló magaslaton. Mert tudjuk: a kétnyelvűség átmeneti állapot az egyik és a másik nyelv térhódítása közt...

A kis Református templom zsúfolásig megtelt, az igét Csoma László, református lelkész, a Szlovákiai Magyar Református Lelkészegyesület elnöke hirdette. Falubeliek csak néhányan voltak jelen. Ez már nem az ő ünnepük, hanem csak az apáiké, nem is az ő nyelvük de az anyáiké. Nagyon sokan emlékeztünk ezen a napon, de a falu népe jobbára otthon maradt. A templomból kiáramló nép, csakúgy mint lakodalmak alkalmával, hosszú menetben indult meg a főutcán, csak épp a temető dombja felé.  A magaslatot érő metsző szélben mintegy intelmekként messzire hallatszottak B. Kovács István szavai: "Az az igazán bátor korunkban, aki vállalja arcát, vállalja nevét, vállalja a közösséghez való tartozását, megvallja hitét"!"

 

 

Az ünnepi szónokok hangját a megszólaló tárogató emelte a haragos ég felé, mígnem a Kossuth nóta hangjaira együtt énekelve, lassan az utolsó helyszín, a kultúrház felé indult a sokaság. Az utcán, az udvarokon az embereket látszólag nem érintette meg közelről ez az esemény, mintha minden héten hasonló dolgok történnének. Mégsem voltunk híján a vendégszeretetnek, mert a polgármester Viliam Bačo  védnöksége alatt zajló esemény hagyományosan vendégséggel zárult a művelődési házban,  ahol a hagyományőrző csoport tulajdonképpen a falu magyarul még tudó maroknyi népe szolgált kellemes meglepetéssel, néhány jól ismert magyarbődi dal megszólaltatásával.

.