A faluban harmadik éve élő, harmincas évei derekán járó informatikus foglalkozású Michael és felesége, az evangélikus lelkésznő Chris, Stuttgart szomszédságából költözött Kóborba. Megvásároltak két egymás mellett álló házat a falu csendes, felső végében, és eredeti állapotuknak megfelelően helyreállították őket. Michael félállásban informatikusként dolgozik távmunkában németországi munkáltatójánál. Ehhez mindössze megbízható internetkapcsolatra van szüksége, így azt elvégezheti Kóborból is. Chris szintén otthon van legkisebb gyermekükkel, a két nagyobb a helyi óvodába jár, a negyedik érkezését pedig jövő tavaszra várják.
A dolgos mindennapok teendői mellett a fiatal német pár szívügyének tekinti a helyi és környékbeli gyerekek, fiatalok fejlesztő nevelését is. Ennek érdekében minden kedd délután összehívják a falubeli gyerekeket közös éneklésre, játékra és kreatív elfoglaltságra, majd egy kis vendégségre. A 10-12 kis vendég felét saját, és a szintén Kóborban lakó francia-német pár gyerekei teszik ki, a másikat helybeli gyerekek. Magyarul értő vagy beszélő sajnos egy sincs közöttük.
A keddi kóbori alkalmakon kívül Michael és családja minden péntek délután a szomszédos Lemnekre látogat, ahol a rég bezárt, romos iskolaépület földszinti termében több csoportban foglalkozik a helybeli iskoláskorúakkal. A takaros, egykor szászok lakta faluban ma az egyik legnagyobb probléma az írástudatlanság. Az órákra járó 12-13 éves gyerekek egy része a saját nevét sem tudja leírni, nehezére esik a ceruzafogás, az aprólékos, kitartó munkához (pl. vágás, ragasztás) nincs türelme és nagyon rövid ideig képes egyetlen dologra összpontosítani. Akárcsak a szűk kóbori utánpótlás soraiban, magyar anyanyelvű közöttük sincs.
Még riasztóbb a kép, ha számba vesszük, hogy ezek a tizenéves fiúk és lányok pár év múlva szülők lesznek. A szüleiktől is ezt a példát látták, s vajon milyen mintát adnak majd tovább utódaiknak ők, akik maguk sem boldogultak még az általános iskola elvégzésével sem? Chris és Michael ezt az ördögi kört próbálja megtörni a heti rendszerességű foglalkozásokkal. Bár munkájuk a kívülálló számára szélmalomharcnak tűnhet, ők sziklaszilárdan hisznek a sikerében. Küldetésükhöz minden segítséget örömmel fogadnak. Bárcsak több Chris és Michael lakna Erdély és a Kárpát-medence magára hagyott, elfelejtett településein!
