“Mert a hit Istennek ajándéka” (Dávid Ferenc)
Idén a szokásosnál is nagyobb jelentőséggel bírt a megemlékezés, hiszen az unitárius egyház fenállásanak 450-dik évfordulóját ünnepelték. A jubileumi évben konferenciákat, megemlékezéseket tartananak Erdély és Magyarország szerte. A dévai várban megrendezett ünnepség, tartalmasabb és színesebb, a résztvevők száma is nagyobb volt az elmúlt évekhez képest. Még a tengerentúlról is érkeztek hívek, előadók, vendégek.
A Déva várához vezető meredek út megtelt híveikkel, a belső várudvarba, ahol az ünnepséget tartották, sajnos csupán a résztvevők töredéke juthatott be.
Dávid Ferenc a reformáció idején 1520 körül alapította meg ezt az Erdélyre jellemző protestáns felekezetet. “Egy az Isten”, vallotta meggyoőződéssel az unitárius egyház első püspöke. Munkássága eredményeként 1568. január 13-án a Tordán tartott nevezetes országgyűlésen, elsőként Európában határozatot hoztak a vallásszabadság biztosításáról. Ezzel Erdély a vallási türelem jelképévé vált.
János Zsigmond erdélyi fejedelem, aki maga is az egyház tagjává vált, meggyőződéssel támogatta püspöke munkásságát. A fejedelem halálát követően, Erdélyben is elindult az ellenreformáció, majd később Báthory Kristóf, Dávid Ferencet holtig tartó fogságra ítélte és Déva várába záratta. 1579 november 15-én Dávid Ferenc, töretlen hittel, itt lelte halálát.
A lupenyi hívek, mit sem törődve a várhoz vezető meredek út nehézségeivel, ragyogó arccal és fiatalos lendülettel vágtak neki a hosszú távnak. A résztvevők között volt olyan is, aki már a 80-ik életévét betöltötte. A lupényi unitárius egyház gondnoka és felesége, Kovács Sándor és neje, Irma már 50-ik alkalommal járta végig a rögös utat, ezzel is példázva a hit csodálatos erejét.
Kellően feltöltődve az ünnepség méltóságától, a jelenlévők közül néhányan könnyezve halgatták végig néhai lupenyi lelkipásztoruk, Koppándi Zoltán-Attila ünnepséget búcsúztató idézetét:
“Legyen előtted mindig út! A hátad mögül fújjon a szél. Az eső puhán essen földjeidre. A nap melegen süsse arcodat, s amíg újra találkozunk, hordjon tenyerén a jóisten.”
(kelta-ír köszöntő)